Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt
2019. január 22.
Módosítás: 2019. január 22.
Olvasási idő: 3 perc
Átadták a Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj 2018. évi elismeréseit kedden Budapesten, a tíz díjazottat a 100 legérdekesebb magyar innováció 2018 című kiadványban szereplő kiválóságok közül választotta ki a zsűri. Az elismeréseket kedden adták át Budapesten.

Kiss Attila, a díjat alapító Inno Expo Kft. ügyvezetője a díjátadó gálán, jótékonysági rendezvényen kiemelte: kommunikációs hidat kívánnak betölteni a piac szereplői között, felkutatják a magyar gazdaság fejlődését segítő kis- és középvállalatok innovációit, évente bemutatják a legérdekesebb magyar innovációkat, közelebb viszik az egyetemistákat, szakiskolásokat az innovációhoz. Bejelentette, hogy az Inno Expo 2019-ben a rendezvényeikből származó bevétel 10 százalékát a törökbálinti gyermekhospice Tábitha háznak adják.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke rámutatott arra, fontos, hogy legyen a hazai vállalatoknak saját fejlesztésük, legyenek erős magyar vállalatok.

A kutatás-fejlesztés, innováció szerepe a magyar gazdaságban megkérdőjelezhetetlen, a kormány szándéka, hogy Magyarországon a GDP 1,8 százalékát tegye ki a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított forrás – mondta az NKFIH elnöke.

A 2018. évi TOP 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díj elismerésben részesült

  • a Noah Global Kft. rezsimentes és önfenntartó lakóháza,
  • az MDQuest Kft. Solvo MDQ Kit gyógyszer-rezisztenciák hatékony vizsgálata,
  • a Clean-Way Környezetvédelmi és Közbeszerzési Kft. építési-bontási hulladékok hasznosítására kialakított megoldása,
  • az RF Anatomy Kft. humán anatómiai oktatási csomagja,
  • az OrthoSera Dental Zrt. BoneAlbumin humán csontpótló megoldása,
  • a Stringbike Kft. láncnélküli kerékpárja,
  • a Sanatmetal Kft. WIWE mobil EKG diagnosztikai eszköze,
  • a Rákosy Glass Kft. fűtő üvegszerkezete,
  • a Power-to-Gas Hungary Kft. biometán-termelés szén-dioxid megkötésével technológiája,
  • a Daniella Ipar Park Kft. üveghab szigetelőanyaga,
  • és különdíjat kapott a Greenwave Technology Kft. vízkultúrás növénytermesztési megoldása,
  • a K9-Sport Kft. Duo-Flex rugalmas kutyahámja,
  • valamint a Floreande Kft. varázslatos virágok terméke.

A kiadvány és a díjátadó est fővédnökségét Palkovics László innovációs és technológiai miniszter látta el.

Forrás: szoljon.hu

 

Hasonló tartalommal megjelent cikkek:

teol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

heol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

vaol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

feol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

veol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

zaol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

sonline.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

kemma.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

duol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

bama.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

baon.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

beol.hu - Rezsimentes ház és csontpótló megoldás is van a legérdekesebb hazai újítások közt

beol.hu - Magyar Innováció díjat kapott a gyulai Clean-Way Kft.

erdon.ro - Átadták a 2018. évi Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díjakat

mon.hu - Átadták a 2018. évi Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díjakat

magyarhirlap.hu - Átadták a 2018. évi Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció díjakat

adozona.hu - Ezek voltak 2018 legérdekesebb magyar innovációi - Adózóna.hu

Utolsó módosítás: 2019. január 22.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?