Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
A Semmelweis Egyetem három kutatója is bekerült a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központba
2019. május 29.
Módosítás: 2019. május 31.
Olvasási idő: 4 perc
Hat kutatóval, köztük az egyetem három munkatársával megkezdi működését a szegedi központú Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM). A betegségek okainak, gyógyításának, diagnosztikájának és megelőzésének kutatásával foglalkozó központot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal koordinálása alatt működő konzorcium, a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a European Molecular Biology Labolatory (EMBL) és a Semmelweis Egyetem hozta létre.

Az Európai Unió 2014-ben írt ki pályázatot olyan tagállamai és a társult államai számára, melyek kutatási, fejlesztési és innovációs teljesítménye nem éri el az európai élvonalét – közölte Dr. Bíró Tamás, a HCEMM főigazgatója a központ indulásáról szóló szegedi sajtótájékoztatón. Kiemelte: a magyar központ 169 pályázó közül került a tíz legjobb közé.

A főigazgató példa nélkülinek nevezte a kormány, a partnerintézmények, az Európai Unió és az EMBL összefogását, továbbá azt, hogy az Európai Unió a legmagasabb 15 millió eurós támogatást ítélte meg a központnak, amihez több mint kétszeres önerőt biztosítottak a hazai partnerek és a kormány. Az intézmény költségvetése így 2024-ig mintegy 15 milliárd forint lesz – tette hozzá.

Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ

A központot a molekuláris medicina témájában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal koordinálása alatt működő konzorcium – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az EMBL – hozta létre. A kiválóság-alapú kutató- és szolgáltató-központ fő profilja a betegségek prevenciójának, kialakulásának, terápiájának és diagnosztikájának kutatása.

A központhoz csatlakozó kutatócsoportokat nemzetközi bírálóbizottság választja ki, a legfontosabb szempont pedig a nemzetközi szintű tudományos kiválóság. Az intézmény 2024-ig a tervek szerint harminc kutatócsoportot fogad be – mondta Dr. Bíró Tamás. Az elsősorban gyulladásos és immunbetegségekkel, szív-, érrendszeri és anyagcsere betegségekkel, valamint daganatos megbetegedésekkel foglalkozó kutatócsoportok a jelentős anyagi támogatás mellett az heidelbergi központú European Molecular Biology Labolatory (EMBL) partnerségi programjában is részt vesznek. Az EMBL az élettudománnyal foglalkozó legjobb öt kutatóintézet egyike a világon; és mint ilyen, egyedülállóan kiterjedt kutatói hálózattal rendelkezik és sikeresen von be ipari és pályázati forrásokat.

Az első bírálati körben kiválasztott hat kutató közül hárman a Semmelweis Egyetem munkatársai. Senior kategóriában Dr. Buzás Edit, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet igazgatója mutatkozott be. Mint elmondta, kutatásaik során a sejtek közötti kommunikációban, információközlésben szerepet játszó kis hólyagok (vezikulák) és a génterápia jelenleg ismert lehetőségeit kombinálják. Mint fogalmazott, munkájuk során új génterápiás eljárásokat keresnek, melyekkel a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő kockázati faktorát kívánják csökkenteni.

A HCEMM pályázat junior kategóriájában Dr. Enyedi Balázs lett az egyik nyertes kutató. Az Élettani Intézet tudományos főmunkatársa elmondta, a korai gyulladásos válaszok szabályozásért felelős mechanizmusokat vizsgálják: azt, hogy a szövet sérülése esetén miként kommunikálnak a sejtek egymással, és őrzik meg hosszú távon a szervezet épségét. Dr. Varga Zoltán szintén ebben kategóriában került nyertesként a pályázatba. A Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet adjunktusának kutatócsoportja arra keresi majd a választ, hogyan és miért alakul ki a szívizom működési zavara olyan betegekben, akiknek a kóros elhízás vagy krónikus alkoholfogyasztás miatt zsírmája van.

A nyertes munkacsoportok között szerepel, és ezáltal támogatásban részesül még Dr. Kemény Lajos, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetőjének kutatócsoportja, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból Dr. Papp Balázs és Dr. Haracska Lajos kutatócsoportjai.

Dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes a Semmelweis Egyetem nevében büszkeségét fejezte ki, hogy három egyetemi kutató is elnyerte a pályázatot, az pedig külön öröm számunkra – fogalmazott, hogy kettő közülük fiatal kutató. Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem a kardiovaszkuláris, metabolikus és gyulladásos betegségek kutatásával, technológiai és infrastrukturális területen pedig elsősorban a képalkotásban nyújtanak segítségét, illetve az egészségügyi és molekuláris adatok feldolgozásával vesznek részt a HCEMM munkájában. A rektorhelyettes hangsúlyozta, remélik, hogy a központnak köszönhetően fokozódik a résztvevő három intézmény innovációs potenciálja, amire nagy szükség van, hiszen a közép-kelet-európai régió tudományos eredményeihez képest messze elmarad az innovációs teljesítmény.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kiválósági központhoz csatlakozó következő 10-12 kutatócsoport pályázatának értékelése már zajlik, melyek várhatóan szeptemberben kapcsolódhatnak be az intézmény tevékenységébe. Emellett a partnerintézményekben a kutatást segítő infrastrukturális beruházások is megvalósulnak.

Haszon-Nagy Zsófia

Forrás: semmelweis.hu

Utolsó módosítás: 2019. május 31.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?