Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Sikeres női kutatócsoport-vezetők a HCEMM-ben
2023. május 09.
Módosítás: 2023. május 09.
Olvasási idő: 5 perc
A HCEMM, azaz a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ több női kutató számára is nagyszerű karrierlehetőségnek bizonyult az elmúlt öt évben. A kutatóinté­zet főként az egészséges öregedéssel kapcsolatos kutatás-fejlesztésre összpontosít. A HCEMM székhelye a szegedi Science Parkban található Inkubátorház. A HCEMM jelenleg hat női vezetésű kutatócsoport munkáját támogatja. Célunk, hogy röviden bemutassuk azokat a kutatási területeket, amelyekkel női csoportvezetőink foglalkoznak.

Dr. Buzás Edit professzor, a Genetikai-, Sejt- és Immun­biológiai Intézet igazgatója a Semmelweis Egyetemen, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

Dr. Buzás Edit a HCEMM–SE (Semmelweis Egyetem) Extracelluláris Vezikulák kutató­csoport vezetője. Kutató­csoportja évtizedek óta vizsgálja a sejtek által kibocsátott, membránnal határolt nanogömböket, az extra­celluláris vezikulákat. Több alapvető, általános érvényű, az extracelluláris vezikulákra vonatkozó megfigyelésük révén nemzetközi ismertségre tettek szert. Jelenleg az általuk leírt, a vezikulák körül kialakuló bio­molekuláris korona jelenti a kutató­csoport egyik fő fókuszát, mely alap­vetően befolyásolhatja az extra­­cellu­láris vezikulák biológiai funkcióit és bio­marker­ként/terápiás eszközként való alkalmazható­ságát. Gén­szerkesztett extra­­­cellu­láris vezikulákat, genetikailag módosított egér­törzseket, állat­kísérletes modelleket és kardio­vaszkuláris meg­betegedésekben szenvedő betegek mintáit vizsgálják.

Dr. Wohner Nikolett belgyógyász, hematológus szakorvos és egyetemi adjunktus a Semmelweis Egyetem Bel­gyógyászati és Hematológiai Klinikáján

Aktuális, klinikai szempontból releváns együtt­működésük so­rán a nemzetközi WOMAN-1 és WOMAN-2 klinikai vizsgálat kutatóival a tranexám­sav (TXA) hatékonyságát tanulmá­nyozzák a vérzések kialakulásának meg­előzésében. A fenti két vizsgálat a szülést követő élet­veszélyes vérzés (postpartum vérzés) megelőzésében vizsgálta a TXA hatását. A WOMAN-1 vizsgálat eredményei alapján a TXA hatékonyan képes a postpartum vérzés kialakulását megakadályozni, ám vérszegény nők esetén a hatékonyság csökken. A WOMAN-2 vizsgálat már vérszegény nőkre koncentrál. Dr. Wohner Nikolettéknek sikerült kimutatniuk, hogy a TXA és a vörös­vérsejtek között szinergia figyelhető meg a vérzés gátlásában, így anémiás nőkben nagyobb dózisú TXA szükséges a vérzések elkerüléséhez. A kutatónő a HCEMM–SE Trombózis és Vér­­alvadás nevű csoport vezetője a HCEMM-nél.

Dr. Farkas Eszter, a Szegedi Tudomány­egyetem Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék tanszék­vezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora

Dr. Farkas Eszter huszonöt éve foglalkozik az agyi keringés rendellenessé­geinek kutatásával. A HCEMM–SZTE (Szegedi Tudomány­egyetem) Agyi Keringés és Metabolizmus kutató­csoport vezetője. Kutatásai az agyi érelzáró­dás okozta stroke-ra koncentrálnak.

A kutató­csoport arra keresi a választ, hogy milyen sejtszintű folyamatok vezetnek a stroke-kal kap­cso­latos agyödéma kialakulásához. A kutató­csoport azt is vizsgálja laboratóriumi körülmények között, hogy stroke után gyűjtött vérmintákból jelezhető-e az agyödéma kialakulásá­nak veszélye. Kísérletes munkájuk során olyan terápiás lehetőségeket, eljárásokat fejlesztenek, melyek a súlyos agyödéma meg­előzését szolgálhatják.

Dr. Nazha Hamdani professzor, a Sejt- és Transzlá­ciós Fiziológia Tanszék vezetője a Bochumi Ruhr Egyetemen és tudományos főmunkatárs a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetében

Jelentős kutatás ellenére még mindig nincs elég diagnosztikai eszköz és terápia, hogy minimali­zálják a szív­betegségek különféle fajtái által okozott kárt. Dr. Nazha Hamdani ennek a meg­változtatásán dolgozik a HCEMM–SU Szív és Érrendszeri Társ­betegségek nevű kutató­csoportjával.

Szerinte az előre­haladás hiánya főleg abból fakad, hogy nem értik jól az oxidatív stressz (az anyag­csere folyamán keletkező kémiai sérülések) hatását a szív­elégtelenségre. Ezért a csoportja fő célja is az, hogy az oxidatív stressz szerepét a betegségekben alaposabban feltárja, és biztos alapot adjon a klinikai megoldások fejlesztéséhez. Ennek az a módja, hogy megnézzék, milyen funkcionális változások mennek végbe oxidatív stressz hatására, és ezek hogyan hatnak a szív­elégtelenség kialakulására.

Dr. Pircs Karolina tudományos főmunkatárs a Semmelweis Egyetemen és a Lundi Egyetemen

Dr. Pircs Karolina egy egyedi kutatási programot vezet a Semmelweis Egyetem 2021-ben megalapított laborjában. A HCEMM–SE Neuro­biológiai és Neuro­degeneratív Beteg­sé­gek kutató­csoport célja az öregedés és az ahhoz kapcsolódó gyógyít­hatatlan ideg­rendszeri betegségek – például az Alzheimer-, a Parkinson- vagy a Huntington-kór – jobb megértése. A csoport a HCEMM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Téma­területi Kiválósági Program támogatása révén egy új gyógyszer­tesztelési stratégia kifejlesztésén dolgozik, humán bőr­sejtekből átprogramozott, úgy­nevezett indukált neuronok révén. A bőr­sejtekből át­programo­zott neuronok egyedülálló módon hordozzák a kiinduló donorok kori jellemzőit – úgymond „öreg” sejtek –, így ez a modell kiválóan alkalmas az életkorral összefüggő betegségek tanulmányozására.

Dr. Lázár Viktória tudományos főmunkatárs a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban

Az antibiotikumok a bakteriális fertőzések ellen bevethető leg­hatékonyabb fegyvereink, ugyanakkor a nem megfelelő alkalmazásuk elősegíti az anti­biotikum-rezisztencia terjedését is. A HCEMM–SZBK (Szegedi Biológiai Kutató­központ) Farmako­dinamikai Gyógyszer­kölcsön­hatások kutató­csoportjában az egyik izgalmas új vizsgálódási irányuk, hogy olyan új, eltérően szelektív gyógyszer-kombinációkat keresnek, amelyek nagy hatékonysággal, célzottan pusztítják az anti­biotikumra ellenálló kórokozókat az érzékeny változatokkal szemben, miközben meg­kímélik a hasznos bél­baktériumokat is. Ezeknek az eltérően szelektív gyógyszer­pároknak az alkalmazásával lassítani lehetne az antibiotikum-rezisztencia terjedését, miközben az antibiotikum-használat egyik veszélyes mellék­hatását is tudnák csökkenteni.•

A HCEMM-ről

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hunga­rian Centre of Excellence for Molecular Medicine; HCEMM) egy több létesítményben működő intézet, amelynek kutatói úttörő eljárások és terápiás módszerek fejlesztésével járul­nak hozzá az egészségesebb öregedéshez. A HCEMM jelen­leg a többi között a Horizont 2020 pályázat támogatásával mű­­ködik, melynek keretei között a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont a heidelbergi székhelyű Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriummal mint partnerintézménnyel dolgozik együtt. A Tématerületi Kiválósági Program, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalon keresztül a magyar kormány támogatása szintén elengedhetetlen a HCEMM mű­ködéséhez. A szervezet sokrétű munkájának koordinációja a Szegeden található központból történik. Célja, hogy az akadémiai és ipari területek között közvetítve, a molekuláris orvostudomány legújabb eszközein keresztül hozzájáruljon az öregedő magyar népesség életminőségének javításához, valamint az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez.

Forrás: innoteka.hu

Utolsó módosítás: 2023. május 09.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben