Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Stop az epilepsziás rohamnak!
2020. március 31.
Módosítás: 2020. április 01.
Olvasási idő: 2 perc
5 évre 300 millió forint támogatást nyert az Élvonal – Kutatói Kiválósági Program pályázaton a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Kar munkatársa. Dr. Berényi Antal agykutató az epilepszia elektroterápiájával foglalkozik évek óta, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Élvonal” programján elnyert támogatással az epilepsziás roham kialakulását szeretné megelőzni.

Az epilepszia elektroterápiájával foglalkozik dr. Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar agykutatója. Míg eddig a szimptomatikus idegrendszeri betegségek tüneteinek enyhítéséért dolgoztunk, addig ez az új kutatási projekt főként arra összpontosít, hogy a tünetek várható megjelenését megjósolja, és még a manifesztálódás előtt beavatkozhassunk – magyarázta dr. Berényi Antal. – Tematikailag szorosan kapcsolódnak egymáshoz az uniós és hazai támogatással vitt projektjeink, ugyanakkor koncepcionálisan más és más a megközelítésük. Különbözőek a kísérletek és az alkalmazandó módszerek is merőben eltérnek attól, mint amit eddig csináltunk. Bár a végcél azonos: az epilepsziás betegeken próbálunk segíteni.

Felfedező kutatásokhoz Magyarország 10-15 legjobb kutatójának ad támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Élvonal – Kutatói Kiválósági Program pályázat. A jelentkezők számára előszűrési feltétel, hogy az Európai Unió legnagyobb kutatási platformjának, az Európai Kutatási Tanácsnak, azaz az European Research Councilnek (ERC) már elnyerték valamilyen támogatását és azt sikerrel lezárták.

Alapkutatási projekten dolgozunk. Tudományos eredményeket, új metodikát hoz majd a munkánk – hangsúlyozta az SZTE kutatóorvosa. – Megközelítésünk: minél több elektródán keresztül figyeljük az agy bonyolult működését. Az így nyert adatokat a legmodernebb statisztikai módszertannal dolgozzuk föl. Az a kérdés, hogy a kifejlesztendő eljárás képes lesz-e a komplex agyi aktivitásból észrevenni olyan apró jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a jövőben valamilyen változás következik be, azaz készülődik egy epilepsziás roham. A siker kulcsa egy új statisztikai módszertan bevezetése lehet.

„Proaktív neuromoduláció – Szimptomatikus idegrendszeri betegségek megelőzése predikció alapú zárt láncú agyingerléssel”. Ez dr. Berényi Antal NKFIH-nyertes pályázatának a címe. A szegedi agykutató abban bízik, hogy az epilepszián kívül más idegrendszeri betegségek terápiájában is új megoldásokra juthat. Ha sikerül meghatároznunk azokat a célpontokat, amelyeken keresztül leállítható egy-egy betegség kialakulása, akkor – elvileg – ugyanaz a módszertan alkalmazható lenne más szimptomatikus neuropszichiátriai betegségek kezelésében, mint amit az epilepszia terápiájára fejlesztünk – sorolta a szegedi agykutató. – Tehát a munkánk olyan, mintha puzzle darabokból építkeznénk úgy, hogy egy-egy munkadarabunk minél több olyan képhez is illeszkedjen, amelynek a kiteljesítésén párhuzamosan dolgoznunk.

Forrás: vital.hu

Utolsó módosítás: 2020. április 01.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?