Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára a közleményben hangsúlyozta: minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a húsz év alatti fiataloknak szóló innovációs versenyt, az első fordulóra 140 projektötlet érkezett.
A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen legjobban szereplő fiatalok ösztöndíjban részesülnek – fűzte hozzá.
Kifejtette: a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez elengedhetetlen, hogy a megfelelő ismeretek, szaktudás mellett innovatív szemlélettel is rendelkezzenek.
Közölték: a zsűri javaslata alapján 82 pályázat jutott tovább a második fordulóba, így 113 fiatal versenyezhet az összesen 2,5 millió forint ösztöndíjért. Idén a dobogós helyezés sokat nyom a latban az egyetemi felvételin, 100 többletpontot fog érni, és támogatásban részesülnek a legeredményesebb felkészítő tanárok, középiskolák is.

Forrás: vaol.hu