A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázati konstrukciója keretében, két szakaszban 300 millió forint támogatással valósította meg a „Hatékony egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztése és működtetése a Szegedi Tudományegyetemen” című projektet.
A projekt célja a Szegedi Tudományegyetem Stratégiai és Fejlesztési Főigazgatóságán belül működő, a technológia- és tudástranszferért felelős Innovációs Igazgatóság működésének támogatása és fejlesztése volt.
Átfogó szervezetfejlesztés során megalapították az IKIKK-et, azaz a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központját, amely az országban egyedülálló módon gyűjti össze és karolja fel az egyetem legkiválóbb kutatóit, kutatásait és projektjeit. Célja, hogy az erőforrások koordinációjával, a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer szereplői közötti együttműködés erősítésével az ipari és/vagy társadalmi hasznossággal rendelkező kiváló kutatási eredmények felszínre és támogatásra kerülhessenek.
Emellett a Szegedi Tudományegyetem kiemelt figyelmet fordít az egyetem kutatói által, munkájuk során létrehozott, kifejlesztett szellemi alkotások jogi védelemben részesítésére, illetve azok megfelelő hasznosítására.
A hallgatói innováció támogatása a prioritások között szerepel az egyetem részéről, ezért számos ötletversenyt, hackatont, innovációs és startup programot rendeztek meg, több mint 1600 hallgató részvételével. A hallgatói innováció támogatására irányuló képzéseken, tréningeken, kreditpontos képzéseken a projekt segítségével majdnem 1000 hallgató vett részt.
A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, 100 százalékos vissza nem térítendő támogatással valósult meg 2020. január 1. és 2023. szeptember 30. között.
Forrás: szegedma.hu