A tavaly indult és idén év végéig megvalósuló k+f projekt célja olyan új kazántechnológiai megoldás kifejlesztése, ami nem használ többletenergiát a szennyvíz megtisztításakor - közölte Vara Árpád, a Vara-FÉG Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Tájékoztatása szerint a rendszer minden típusú gázzal üzemeltethető. Az eszköz ülepítőből emeli be a szennyvizet, beporlasztja a generátorba és a folyamat végén tartályba gyűjti a tiszta vizet. A szennyvíziszapot leválasztják, kiszárítják, elgázosítják, egy erre a célra kifejlesztett, a kazán részét képező egységgel. A kiszárított szennyvíziszapot a későbbiekben granulált tüzelőanyagként használják fel.
A fejlesztés révén olyan helyeken is elérhetővé válik a szennyvíz kezelése, ahol nem lehet kiépíteni szennyvízcsatornákat. A megoldással költséghatékony az épületek fűtése, ivó és melegvíz ellátása. A verpeléti és budapesti gyáregységben készülő rendszert a cég tervei szerint bel- és külföldön egyaránt értékesítik majd.
A cég jogelődje 1891-ben alakult meg Fegyver- és Gépgyár részvénytársaság néven. A Vara-FÉG Kft. 796 millió forint árbevételt ért el legutóbbi lezárt gazdálkodási évében 2017-ben, adózott nyeresége 48,7 millió forint volt a nyilvános cégadatok szerint, 60 dolgozót foglalkoztat.
Forrás: portfolio.hu