Több mint 1 milliárd forint támogatásból újulhat meg szeptembertől 24 magyarországi középiskolai diáklabor a „Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése” című projektnek köszönhetően. A tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium is részesül a támogatásból.
A fejlesztések célja, hogy gyakorlati eszközökön keresztül felkeltsék a diákok figyelmét a kutatói pályák iránt, minél korábban és minél szélesebb körben elérhetővé tegyék a fiatalok számára a legújabb innovációs eszközöket, továbbá bemutassák a legújabb tudományos eredményeket.
A projekt segítségével szakmai továbbképzések, tudományos rendezvények, valamint tanácsadás is elérhető lesz, összekapcsolva ezzel a hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma szereplőit. A diáklaborok és hálózatuk hatékony működése érdekében a program teljes időtartama alatt személyes tanácsadás és vezetőfejlesztés is biztosított.
A már meglévő diáklaborok mellett újak, köztük egy mobillabor létrejöttét is segíti. A kezdeti sikereknek köszönhetően a projekt második körében további 342 millió forintos keretösszeg áll majd rendelkezésre az intézmények számára.
A Neumann János Program hangsúlyos része a kutatói utánpótlás folyamatos biztosítása, a magyar kutatók számának további növelése. Ezt figyelembe véve a kormány kiemelten támogatja a fiatalok matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai pályaorientációját, ugyanis ezen tudományterületek magasan képzett szakemberei kulcsszerepet játszhatnak a tudásgazdaság fejlődésében, az innováció előrehaladásában, valamint a nemzetgazdaság fejlődésében. A diáklaborok a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap közvetlen támogatásával valósulnak meg.
Forrás: kemma.hu