Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg
Tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg
2020. július 22.
Módosítás: 2020. július 24.
Olvasási idő: 1 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő nemzeti laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai tudáscentrumait összefogva a jelentős világméretű kihívásokra válaszokat adó, nemzetközi szinten elismert tudományos csomóponttá válhatnak – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a program projektindító konferenciáján Budapesten a minisztérium közleménye szerint.

A tárcavezető a közlemény szerint jelezte, hogy négy fő kutatási-fejlesztési területen (ipar és digitalizáció, kultúra és család, egészség és biztonságos társadalom és környezet) belül tervezetten 18 nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg idén, mintegy 14 milliárd forint felhasználásával.

A laboratóriumok egyebek mellett az autonóm rendszerek, az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia és a virológia témaköreivel foglalkoznak majd. Zömük fővárosi központtal működhet, de közülük több kötődik a szegedi ELI szuperlézer központhoz.

A több éves, kiemelt nemzeti program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében valósul meg.

A miniszter szólt arról is, hogy a sikeres működés érdekében az ITM létrehozta a nemzeti laboratóriumok programirányítási rendszerét. Ennek célja a nemzeti laboratóriumok által meghatározott kutatások, célkitűzések előrehaladásának közvetlen nyomon követése, szakmai támogatása, hazai és nemzetközi hálózatosodásának elősegítése, az eredményesség ösztönzése – írták.

Forrás: hirado.hu

Utolsó módosítás: 2020. július 24.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?