A kormány támogatja a vállalkozásokat abban, hogy minél korszerűbb technológiákkal, minél piacképesebb termékeket gyártsanak és szolgáltatásokat nyújtsanak. Éppen ezért különösen jó hír, hogy idén, a koronavírus-járvány idején a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázaton 156 cég jutott összesen több mint 59 milliárd forint támogatáshoz – jelentette be Schanda Tamás.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese hozzátette: ez az év legnagyobb keretösszegű innovációs pályázata, amely olyan sikeres volt, hogy a keretösszeg megemelésére és újabb pályázati kör kiírására is szükség volt.
Schanda Tamás arról is beszélt, hogy a 2020. május végén az ITM támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat célja az, hogy ösztönözze a hazai kkv-kat és nagyvállalatokat, hogy jelentős újdonságtartalommal bíró piacképes termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre házon belül vagy felsőoktatási és kutató intézményekkel együttműködve.
Ezek nem csak az adott cégeknek, hanem a magyar gazdaság egészének a versenyképességét is növelik, emellett új munkahelyek létrehozásához járulhatnak hozzá.
A pályázók érdeklődése minden előzetes várakozást felülmúlt: a támogatási igények összesített értéke már az első héten elérte a rendelkezésre álló keretösszeg két és félszeresét. Alig egy hét leforgása alatt pedig több mint 100 milliárd forint támogatási igény érkezett be, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalkozások a járványhelyzet alatt is lehetőséget látnak a kutatás-fejlesztésben, az új innovációk létrehozásában.
A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel az eredetileg mintegy 41 milliárd forintnyi keretösszeget jelentősen megemelte a minisztérium, így összesen 59 milliárd forint állt rendelkezésre. A felhívás kiemelkedő sikere miatt továbbá a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal októberben egy újabb, őszi fordulót is meghirdetett, amely a megemelt keretösszegen felül további 20 milliárd forintot biztosít ugyanerre a célra.
Forrás: www.vg.hu