Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Több mint kétmilliárdos támogatás a startup cégeknek
2020. december 09.
Módosítás: 2021. január 15.
Olvasási idő: 2 perc

Lezárult a Startup Factory pályázat, a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását támogató programban hét pályázó részesült egyenként 300 millió forintos támogatásban – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A startup vállalkozások fejlődéséhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen

  • az innovációt serkentő szakmai támogató környezet,
  • a globális kapcsolati háló
  • és vállalati infrastruktúra kialakításához szükséges segítség.

A Startup Factory pályázat szakmai koncepcióját az ITM együttműködésével és javaslatai alapján, a korábbi pályázatok tapasztalatai és a legjobb nemzetközi gyakorlatok figyelembe vételével alakította ki az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH).

A felhívásra a korábbi pályázatokon nyertes vagy a kiválasztás utolsó köréig eljutott, legalább háromévnyi inkubációs tevékenységgel rendelkező technológiai inkubátorok jelentkezhettek.

A Startup Factory pályázat a korábbi működés eredményességét mérő objektív kritériumok és üzleti tervek alapján legsikeresebbnek bizonyult inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatására.

A közlemény idézte Gulyás Tibort, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkárát, aki elmondta, a technológiai inkubátorok megfelelő piaci-szakmai jártassággal, professzionális módszertannal és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, igénybevételük hatékony eszköze a startupok támogatásának.

A programra tíz pályázat érkezett, végül hét inkubátor nyert egyenként 300 millió forintot.

A forrást hazai startupok közvetlen támogatására fordíthatják Budapest mellett négy vidéki helyszínen, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben is – tette hozzá az államtitkár, aki szerint a korábbi programok tapasztalatai kedvezőek, a 120 fölötti inkubált cég csaknem fele már árbevételt termel, a további – részben külföldi – tőkebefektetések összege meghaladta az állami ráfordítás összegét.

Az ITM a társbefektetői források felhasználásával kívánja fokozni az inkubátorok kockázatvállalási hajlandóságát, ezzel is segítve a gyors növekedésre képes induló vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeinek piaci hasznosulását. A támogatások erősítik a hazai startup ökoszisztéma növekedési képességét, ösztönzik az innovatív ötletek felszínre kerülését és megvalósítását – olvasható a tárca közleményében.

Forrás: www.vg.hu

Utolsó módosítás: 2021. január 15.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?
A weboldalon HTTP-sütiket használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Az adatvédelmi tájékoztatóban bővebb információkat talál arról, hogyan gondoskodunk adatainak védelméről.
Rendben