Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Több pénz jut kutatásra és fejlesztésre
2019. június 12.
Módosítás: 2019. június 17.
Olvasási idő: 1 perc
A magyar gazdaság az elmúlt évben a korábbiakhoz képest szokatlanul eredményes pályát írt le, ez pedig csak innovációvezérelt módon tartható fenn – közölte tegnap Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a Horizont 2020 kutatási és innovációs keretprogramok bemutatását szolgáló fórumon emlékeztetett arra, hogy a korábbi évekhez képest 2020-ban 32 milliárd forinttal több állami forráshoz jut ez a gazdasági terület, ennyivel több lesz a rákövetkező évben is a 2003 óta változatlan, mintegy 130 milliárdos összeg. Mindez a bruttó hazai termék 1,8 százalékát jelenti, ami ugyan némileg elmarad az Európai Unió által elvárt 2 százaléktól, ám magasabb a 2017-es aránynál.

Uniós forrásból pedig a Horizont 2020 programban 100 milliárd euró áll rendelkezésre kutatásra, fejlesztésre és innovációra – folytatta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ezek a támogatások azért is lényegesek, mert a kutatóintézetek jellemzően nem rendelkeznek piaci bevétellel, ám gazdasági társaságokkal konzorciumot alkotva a pályázatokon keresztül forráshoz juthatnak.

– Újra kellett gondolni a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Hivatal struktúráját a támogatások hatékony felhasználásához – hangsúlyozta Birkner Zoltán, a szervezet elnöke. A célok között említette a piaci szereplők közvetlen elérését, a visszajelzések elemzését, az egyetemi hálózattal kiépítendő együttműködést, továbbá a pályázható források megemelését.

Forrás: magyarnemzet.hu

Utolsó módosítás: 2019. június 17.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?