Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
Zseniális pályázatok érkeznek a Magyar Innovációs Nagydíjra
2021. február 22.
Módosítás: 2021. február 23.
Olvasási idő: 1 perc
A Magyarországon működő cégek 69 pályázatot nyújtottak be a Magyar Innovációs Nagydíj legutóbbi felhívására – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.

A jelentkezések száma alapján a szövetség úgy véli, hogy tavaly jelentősen javult az innovációs teljesítmény, hiszen a 2019-es felhíváshoz képest másfélszer több pályázat érkezett.

Sok jelentős, és több kiemelkedő innovációs teljesítmény is van köztük – írták.

Agrárterületről különösen sok pályázatot fogadtak a szervezők.

A bírálóbizottság elismert tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke az innovációs és technológiai miniszter. A testület elsősorban a 2020-as gazdasági mutatóik alapján értékeli a pályázatokat, vagyis a kutatási-fejlesztési eredménnyel elért többleteredményt veszi figyelembe.

A 29. Magyar Innovációs Nagydíj mellett nyolc innovációs díjat is átadnak az idei eredményhirdetésen. A gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerését jelentő projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) támogatásával, az NKFI Alapból valósul meg – olvasható a közleményben.

Forrás: vg.hu

Utolsó módosítás: 2021. február 23.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?