Az Irinyi János program „K+F eredmények és innovatív ötletek egyéni megvalósítása” című pályázat célja a kutatás-fejlesztési eredmények és innovatív ötletek gyakorlati megvalósítását támogatása, elősegítve a spin-off és start-up vállalkozások létrehozását. A projektek minden esetben egy-egy természetes személy ötletén, találmányán vagy kutatási eredményén alapulnak. A pályázat több lépcsős, három fázisból áll: 1. tervezési, kutatási fázis, 2. kutatási, demonstrációs fázis, 3. fejlesztési, kipróbálási fázis. A 2006. évi pályázat második értékelési fordulóján 3 pályázat nyert el támogatást összesen 183 048 000 Ft értékben. Ezen belül 2 db korábbi nyertes pályázat került a II. fázisba, míg 1 db korábbi nyertes pályázat került a III. fázisba. Vida László tavalyi sikeres pályázata után a megvalósítás fázisába léphet, hiszen a mostani döntés alapján a harmadik, – fejlesztési, kipróbálási – fázisban folytathatja munkáját a Loxodon Gépgyártó Kft.-vel közösen benyújtott pályaműve alapján. A 138,25 millió Ft-ot elnyert projekt célja egy horizontális vasúti konténerátrakó berendezés fejlesztése, vagyis a vasúti konténerátrakó berendezéshez kapcsolódó azon K+F tevékenységek végrehajtása, amelyek lehetővé teszik a konténerátrakó berendezés sorozatgyártásához, illetve az új logisztikai rendszer megtervezéséhez szükséges alapadatok felvételét.
Az Apponyi Albert program keretében 57 pályázat nyert el támogatást összesen 168 856 000 Ft értékben. Ez a pályázat ösztönözni kívánja a kutatók-fejlesztők nemzetközi tapasztalatcseréjét, a részvételt nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózatok, és infrastruktúra megteremtésében és működtetésében, valamint a kutatási eredmények népszerűsítését.
Az NKTH, küldetésének megfelelően, a pályázatok kiírásával, és a pályázatok nemzetközi kritériumoknak megfelelő elbírálásával, elsősorban a magyar vállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi, de ezenkívül hidat is épít a kutatás és az ipari hasznosítás hazánkban ma még az optimálisnál mélyebb szakadéka fölött.
További információ:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Elnöki Tikárság
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2917
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu