A március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó Jedlik Ányos-díjat a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) elnökének kezdeményezésére 1996-ban alapította az akkori ipari és kereskedelmi miniszter. A szakmai díjjal a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot ismerik el. Az elbírálásban az MSZH munkatársai és külső szakmai szervezetek vesznek részt.
Jedlik Ányos a 19. század kiemelkedő tudósa, a Pesti Tudományos Egyetem rektora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Legfontosabb találmányai a dinamó, a villanymotor és a szódavíz. Minden évben öt fő kapja meg a mellképével díszített emlékplakettet, amely bronzból készül.
Idén Karácsonyi Béla, okleveles vegyész, közgazda, szabadalmi ügyvivő, az Advopatent Szabadalmi és Védjegy Iroda vezetője, Dr. Kovács Kornél, biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Dr. Ruzsányi Tamás, villamosmérnök, a BME egyetemi doktora, a Ganz-Škoda Electric Zrt. műszaki és fejlesztési igazgatója, Dr. Szendrő Péter, mezőgazdasági gépészmérnök, az MTA doktora, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, korábbi rektora, valamint Vadász Ágnes, okleveles vegyész, informatikus, a Magyar Szabadalmi Hivatal korábbi igazgatóhelyettese, szakmai főtanácsadó részesült elismerésben.
A díjakat Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke adta át, aki 1996-ban az öt első díjazott között szerepelt.
Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala
Kommunikáció