A 2006. augusztus 1-én meghirdetett nemzetközi NAP-BIO pályázat két alprogramján három nyertes pályázó összesen 2 milliárd forint értékben nyert el támogatást.
Az 1. alprogram célja – a 2005. július 6-án aláírt magyar-francia együttműködési szándéknyilatkozat Magyarországra vonatkozó feladatainak értelmében – nemzetközi színvonalú biotechnológiai kutatólaboratórium létrehozása és működtetése a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány szegedi telephelyén. A külföldi szaktekintélyekből álló négytagú bírálóbizottság javaslata alapján a Kondorosi Éva által vezetett projekt 1,4 milliárd forint támogatást nyert el a hároméves projekt megvalósítására.
A nyertes pályázat célja egy növényi és állati biotechnológiai, illetve bioenergiai laboratórium felállítása. A projekt újfajta technológiák alkalmazását célozza a növénygenomika, az egészségügyi biotechnológia valamint a bioenergia termelés területén. A projekt során olyan különböző bioaktív növényi peptideket kívánnak kutatni, amelyek hatással vannak a növényi, állati és emberi szervezetre. Ezek az anyagok, mint a zöld kémia vegyületei használhatók a kórokozók ellen, de új humán terápiás szereket is jelentenek. A növényi eredetű anyagok kutatásával párhuzamosan új terápiás módszereket és stratégiákat is kutatnak a neurodegeneratív kórképek, az immun- és a rákbetegségek kezelésére. Ezen túl a kutatóközpont segít a biotechnológus kutatók és PhD hallgatók képzésében is.
Az együttműködés keretében megvalósuló kutatólaboratórium olyan, egészen a piaci hasznosításig terjedő K+F együttműködésre teremt lehetőséget a biotechnológia területén, mely már középtávon is új exportlehetőséget, és ezzel a nemzetgazdaság számára is érzékelhető bevétel növekedést jelenthet.
A 2. alprogram célja olyan konkrét nemzetközi biotechnológiai együttműködések támogatása, amelyek a Magyar Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között létrejött, a kutatás és technológia területén folyó együttműködés megerősítéséről szóló, szándéknyilatkozaton alapulnak. Az alprogram keretében az MTA Szegedi Biológiai Központ és a Vichem Kft. által benyújtott projektjavaslatok nyertek el támogatást egyenként 300 millió forint értékben.
Az NKTH, küldetésének megfelelően, a pályázatok kiírásával, és a pályázatok nemzetközi kritériumoknak megfelelő elbírálásával, elsősorban a magyar vállalkozások innovációs tevékenységét ösztönzi, de nagymértékben elősegíti a konkrét eredményekkel szolgáló nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködéseket is.
További információ:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Elnöki Tikárság
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2917
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu