Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Erősödő magyar-kínai kapcsolatok az innováció területén - Sajtóközlemény
Erősödő magyar-kínai kapcsolatok az innováció területén
2006. augusztus 23.
Módosítás: 2019. március 20.
Olvasási idő: 2 perc

A Magyar-kínai Tudományos és Technológiai (TéT) Vegyes Bizottság 3. ülésén tovább erősödött a magyar-kínai kapcsolat, a felek megállapodtak, hogy nemzetközi méretűvé fejlesztik a korábban megkezdett sikeresebb projekteket, valamint hogy szorosan együtt kívánnak működni az EU 7. K+F Keretprogramján belül.

2006. augusztus 15-én tartotta 3. ülését a Magyar-kínai TéT Vegyes Bizottság. Magyar részről Boda Miklós, az NKTH elnöke, míg kínai részről Shang Yong, a Kínai Népköztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériumának miniszterhelyettese vezette a tárgyalásokat. A két ország kutatócsoportjai közötti létrejött élénk együttműködés eredményeként több, alkalmazási fázisba jutott projektről is beszámoltak a meghívott intézetvezetők. A projektek között haltenyésztéssel, környezetvédelemmel és gabonafajták ellenálló képességének növelésével kapcsolatos kutatások vannak.

Mindkét fél fontosnak tartja a kétoldalú TéT együttműködések nagyobb méretű, gazdasági haszonnal kecsegtető, nemzetközi projektté fejlesztését. Megállapodtak, hogy első ilyen irányú lépésként magyar és kínai résztvevők bevonásával új, közös projekteket kívánnak indítani például a hagyományos kínai gyógyászati eljárások alkalmazása, valamint a gyógyszerfejlesztés területén. A felek kihangsúlyozták, hogy különös figyelmet kívánnak szentelni az EU 7. K+F Keretprogramjában történő közös szereplésre.

Az ülést követően Boda Miklós és Shang Yong felavatták az Eötvös Loránd Tudományegyetemen azt a magyar-kínai közös kutatólaboratóriumot, mely a jövőben környezetvédelmi tudományok és az egészségügy területén folytat majd kutatásokat.


    

A szerződés aláírása - Shang Yong, Boda Miklós



Boda Miklós, Shang Yong


  





A kutatólaboratórium felavatása



Boda Miklós, Shang Yong


További információ:

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Kommunikációs Főosztály
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2917
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu

Utolsó módosítás: 2019. március 20.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?