A Magyar Kormány a Kutatási Technológiai Innovációs Alap terhére, a Nemzeti Technológia Program keretében pályázatot írt ki középtávú, felhasználás orientált és hazai kutatás-fejlesztést igénylő, korszerű technológiák kifejlesztését megvalósító projektekre, melyek megfelelnek a kormányzat K+F stratégiai szempontjainak, és így növelik a magyar gazdaság versenyképességét. A pályázati felhívás olyan kulcsfontosságú területeket célzott meg, mint az élettudományok, versenyképes ipar, versenyképes agrárium és élelmiszeripar, fenntartható környezet, nanomedicina, megújuló energiák, biztonságos közlekedés, védelmi kutatások, illetve az infokommunikációs eszközökkel támogatott életvitel. Ez utóbbi dedikált felhíváson nyert a General Electric Healthcare üzletága által vezetett konzorcium, „Észrevétlen gondoskodás” című projektjével.
2008. november 20-án Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter és a GE Hungary Zrt. Healthcare üzletága közösen mutatták be a tervet, amely az egészségállapot otthoni monitorozását teszi lehetővé, ezzel is segítve a magyarországi idősek egészségének és önálló életvitelének megőrzését. Ezáltal megadja számukra azt a lehetőséget, hogy ameddig csak lehetséges, saját otthonukban maradhassanak. A rendszert hazánkban a következő három évben valósítják meg.
Molnár Károly miniszter úr mellett részt vettek a projekt ismeretésében Leslaw Kuzaj, a GE Közép-Európáért felelős regionális vezető képviselője, Berzsenyi Ágnes a GE Healthcare Home Health üzletágának igazgatója és Carlos Haertel, a GE Európai Kutatási Központjának igazgatója.
A bemutató előtt lehetőség nyílt a budaörsi kutatás-fejlesztési központ és gyár megtekintésére is.
Schranz Edit
Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala, Kommunikáció