Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Hamarosan pályázható a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt 45 milliárdos felhívás
2019. július 12.
Módosítás: 2019. július 12.
Olvasási idő: 2 perc
Nagy várakozás övezi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idei legnagyobb volumenű, 45 milliárd forint forrást kínáló pályázatát, amely a kkv-k és nagyvállalatok innovációját, valamint kutatás-fejlesztési együttműködéseit támogatja. Az előzetes ütemtervnek megfelelően most megnyílt a felhívás kitöltőprogramja, amelyen keresztül várhatóan 2019. július 19-től nyújthatók majd be a pályázatok.

Az NKFI Hivatal 2019 februárjában kifejezetten azért szervezte meg az Országos Innovációs Fórumot, hogy az ökoszisztéma minden szereplője megismerje az innováció fontosságát, és javaslataival közvetlenül is hozzájárulhasson az innovációs környezet, valamint a pályázati rendszer megújításához. Így több mint 2800 érdekeltet sikerült bevonni a tervezési folyamatba, és a konzultáció tapasztalatait, valamint az azt követő nyilvános társadalmi egyeztetésen felmerült véleményeket az NKFI Hivatal már az idei legnagyobb pályázati konstrukciójába is beépítette.

A piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázat szakpolitikai jelentősége és volumene miatt is az idei legfontosabb innovációs pályázati konstrukciónak tekinthető, amelyet a hazai pályázók óriási várakozással figyelnek. A felhívás keretében piacképes termék, technológia vagy szolgáltatás fejlesztése, valamint prototípus piaci termékké fejlesztése is támogatható. Két alprogramjának teljes keretösszeg 45 milliárd forint, célja pedig a különböző méretű vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik, valamint hasonló célú együttműködéseik támogatásával.

A kitöltőprogram mai élesítése már a rákészülést segíti. A támogatási kérelmek várhatóan 2019. július 19-től nyújthatók be, a végső beadási határidő pedig 2019. augusztus 5. Azonban az NKFI Hivatal már most jelezte: ha a beérkezett támogatási kérelmek összesített támogatási igénye eléri a rendelkezésre álló keret négyszeresét, a benyújtás lehetőségét a benyújtási határidő előtt lezárja.

Budapest, 2019. július 12.

Utolsó módosítás: 2019. július 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?