A C³ 1996-os megalakulása óta művészeti, tudományos, kommunikációs, kulturális programok fejlesztésével és megvalósításával, a digitális kultúra terjesztésével foglalkozik; valamint különböző szintű oktatási projektek kezdeményezésével járul hozzá az információs társadalommal kapcsolatos új ismeretek terjesztéséhez.
Spaller Endre a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke kiemelte: „A Hivatal felkarol és ösztönöz minden olyan kezdeményezést, amely újítások bevezetésére sarkalja a fiatal generációt. Örömünkre szolgál, hogy a verseny szakmai partnereként benne lehetünk a zsűrizés folyamatában és elsők között láthatjuk a megújuló és forradalmasító ötleteket.”
Szente-Varga Bálint az Időkép alapítója, egykori versenyző és a 2014-es zsűri tagja visszaemlékezett arra, hogy 2003-ban a verseny fontos visszajelzést adott, hogy az Időkép projektet folytatniuk kell. Így válhatott a gimnazisták hobbyjából indított kezdeményezés mára Magyarország vezető meteorológiai portáljává.
Michael Zwecker, a LogMeIn munkatársa kiemelte, hogy cégük fiatalok számítástechnikai és matematikai oktatására irányuló támogatásának egyik fontos példája a C3 Szabadfogású számítógép versenye, mely a fiatalokat az alternatív eszköz használatra ösztönzi. Vállalatuk célja a támogatásokkal a jövő munkaerőpiacának erősítése és Magyarország szellemi tőkéjének építése mellett az elveszett tehetségek felkarolása.
A <19 Szabadfogású Számítógép verseny nem egy hagyományos tanulmányi verseny. Itt a tárgyi tudásnál többet ér a kreativitás, az újító, szokatlan gondolatok. A versennyel ösztönözni szeretnénk a 19 év alatti fiatalokat ötleteik megvalósítására és problémafelvetéseik megoldására a telematikus média meghatározott fejlesztési irányvonalai és a szokásos használati módokkal szembeni alternatívák létrehozására. A pályaműveket szakértőkből álló zsűri bírálja el, amely figyelembe veszi az életkort is, így az egészen fiatal alkotók munkáira is számítunk. (Eddigi legfiatalabb versenyzőnk 4 éves volt).
A nyertes alkotásokat a budapesti Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központban 2014. november 22. és 30. között kiállítás keretében mutatjuk be. Támogatóinknak köszönhetően a verseny legjobbjai számos díjat kapnak, lesz például ösztöndíj, notebook, netbook, mobiltelefon, GoPro kamera és tartozékai. Nyerteseink további együttműködésre és támogatásra számíthatnak a C3 Alapítvány részéről külföldi társrendezvényeinken való bemutatkozás, tanulmányút, nemzetközi workshopokon való részvétel formájában.
A tizenkettedik <19 Szabadfogású Számítógép versennyel kapcsolatos további információ megtalálható a verseny honlapján: http://verseny.c3.hu/2014
Facebook csoport: https://www.facebook.com/19SzabadfogasuSzamitogepVerseny
Videa csatorna: http://videa.hu/csatornak/28
Letölthető sajtóanyagok: http://verseny.c3.hu/sajto
|
|
||||
![]() |
![]() |
||||
|
|
||||
|
|
||||
|
|
További információ:
Gémes Alma
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
Mobil: 20/330 0856
office@c3.hu
Seres Szilvia
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
Mobil: 30/989 4917
4917szseres@c3.hu