Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Két kutató nyert összesen 125 millió forint támogatást a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program Excellence alprogramjának első értékelési körében
2024. július 26.
Módosítás: 2024. július 26.
Olvasási idő: 3 perc
Budapest, 2024. július 26. – A Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) 2024. július 15-én döntött a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) EXCELLENCE alprogramjára elsőként benyújtott pályázatokról. Az alprogramból azok a kutatók nyerhetnek el kiemelt összegű – akár 200 millió forintos – támogatást, akik pályáztak az európai ERC program keretében, pozitív értékelést kaptak a pályázatukra, de támogatást nem nyertek el.

A testület a kiválóságra fókuszáló, az ERC logikájának – azaz a legkiválóbb európai tudományos pályázati rendszernek – megfelelő bírálati szempontrendszer alapján a benyújtott 6 pályázatból 2 pályázatot ítélt támogathatónak. A KKT e két pályázat esetében különlegesen jó esélyt lát egy sikeres ERC pályázat mielőbbi benyújtására, a megítélt összesen 125 millió forint támogatás célja, hogy számottevően növelje mindkét esetben a sikeres európai pályázat esélyét.

Az NKKP program EXCELLENCE kategóriája olyan hazai kutatókat segít az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázataira való felkészülésben, akik a közelmúltban elért nemzetközi pályázati teljesítményükkel bizonyították, hogy valóban a tudományos világ élmezőnyébe tartoznak. Az EXCELLENCE alprogramban a támogatási kérelmek elbírálása folyamatos.

Az elsőként benyújtott hat pályázat közül a testület kettőt talált támogathatónak, hangsúlyozván, hogy a pályázók által kapott ERC bírálatok alapján mindkét kutatás rendelkezik azzal a potenciállal, hogy egy újbóli megmérettetésen eredményesek legyenek, ezért hazai támogatásuk összhangban áll az EXCELLENCE alprogram céljaival.

Az egyik nyertes pályázó Kolossváry Márton kardiológus, aki a Semmelweis Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját és PhD-fokozatát, majd az Egyesült Államokban, a Johns Hopkins Egyetemen folytatott posztdoktori tanulmányokat. Kutatásai középpontjában a radiológiai képek mesterséges intelligencia-alapú elemzése áll, amely a klinikai eredmények és a képalkotási adatok együttes értelmezésével segíthet pontosítani a radiológiai képek alapján történő diagnosztizálást, hozzájárulva ezzel a betegek gyorsabb és eredményesebb gyógyításához és gyógyulásához.

A másik támogatott projekt Sebők Miklós politikatudósé, aki a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdaságtanból, az egyesült államokbeli Virginiai Egyetemen pedig politikatudományból szerzett diplomát, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán PhD-fokozatot. Kutatásaiban újszerűen alkalmazza a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás technológiáját a globális politika kommunikációs folyamatainak gyors észlelésére és elemzésére.

A többi pályázat esetében a támogató döntés elmaradásának alapvető indoka, hogy – az ERC bírálók által kialakított szakvéleményhez igazodva – a KKT együttes álláspontja szerint azok korábbi kutatásokat folytatnak inkrementális jelleggel, és így kevésbé hordozzák magukban az újabb tudományos áttörés lehetőségét, vagy rendelkeznek más olyan – jelenleg is futó – jelentős összegű finanszírozási lehetőséggel, amely hozzásegítheti az adott kutatót egy következő sikeres ERC pályázat benyújtásához.

A KKT stratégiai célkitűzése, hogy az NKKP jelentősen megemelt, 19 milliárd forintnyi keretösszegéből olyan projektek kapjanak támogatást, amelyek eredményei a gyakorlatban hasznosulva számottevően javítják a magyar társadalom általános jóllétét, a magyar gazdaság versenyképességét, jelentős tudományos újdonságot jelentenek, és ezzel hozzájárulnak a magyar kutatók és a magyar kutatások nemzetközi elismertségéhez is.

Az előző évhez képest több mint 40%-kal megnövelt keretösszeg és a legjobb nemzetközi gyakorlatokon alapuló, kiválóságra fókuszáló bírálati szempontrendszer együttesen segíti a magyar tudományos közösség fejlődését.

Utolsó módosítás: 2024. július 26.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?