A megbeszélésen elhangzott, hogy Brazília a közeljövőben százezer ösztöndíjjal tanuló egyetemistát szeretne elküldeni olyan országok egyetemeire, amelyek erős ipari kapcsolatokkal rendelkeznek. A miniszter ezen országok közé sorolta hazánkat is. Megjegyezte, hogy a két ország közötti tudományos, illetve kutatási és fejlesztési programok szilárd alapot adhatnak az együttműködéshez, ami a jövőben lehetővé tenné olyan területek, mint a gyógyszergyártás, információs technológia, környezetvédelmi technológiák, a közlekedésipar, az atomenergia és az űrkutatás erőteljes fejlődését.
A felek megállapodtak abban, hogy szakértők, illetve egyetemek bevonásával decembertől kezdődően olyan projektterveket dolgoznak ki, amelyeket a jövő év márciusában, Budapesten megtartandó Magyar- Brazil Tudományos Szemináriumon immáron végleges formába öntve hagynak jóvá. Aloizio Mercadante és Dr. Mészáros György ünnepélyes keretek között szándéknyilatkozatot írt alá a két ország tudományos, innovációs és technológiai kapcsolatainak fejlesztéséről.