Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Magyar nemzeti szakértők az Európai Unióban - Sajtóközlemény
Magyar nemzeti szakértők az Európai Unióban
2006. július 10.
Módosítás: 2019. március 20.
Olvasási idő: 1 perc

Az elmúlt években a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) több munkatárs is sikeresen pályázott az Európai Bizottság által meghirdetett nemzeti szakértői pozíciókra. Ezt a tényt az NKTH pozitívan értékeli, mivel ez bizonyítja, munkatársai nemzetközi szinten is elismert szakemberei az európai kutatáspolitikának.

Az NKTH számára elismerés, hogy szükség van a Hivatalban tapasztalatot szerzett munkaerőre és piacképes, tapasztalt szakemberek fogják képviselni a magyar érdekeket az Európai Unióban. Ez a folyamat szükséges és jó, hiszen az NKTH-nál megismerhették a kutatás-fejlesztés-innováció folyamatát, majd tapasztalatukat felhasználva széles körben kamatoztathatják azt a magyar és európai versenyképesség javítása érdekében. A kormányzati szférában szinte egyedülálló módon, az utánpótlás érdekében a Hivatal több, fiatal, többdiplomás, a versenyszférát is megjárt szakemberrel bővítette csapatát. A cél, lehetőséget adni számukra, hogy ők töltsék be a távozó szakemberek megüresedett pozícióit. Az elfogadás előtt álló tudomány-, technológia és innovációpolitikai stratégiát a Hivatal már velük együtt kívánja megvalósítani.

További információ:

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Kommunikációs Főosztály
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2917
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu

Utolsó módosítás: 2019. március 20.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?