A Nemzetközi Tanácsadó Testület öt tagja közül három – Magyarországról közvetlen információval nem rendelkező – tag egy általuk ismeretlen, magát magyar diákként bemutató személytől levelet kapott, amelyben a levélíró arról kérdezte őket, hogy tervezik-e a nemzeti felsőoktatásról szóló, 2011. évi CCIV. törvény módosítása miatt a lemondást a Nemzetközi Tanácsadói Testületben betöltött tisztségükről. Ennek nyomán a Nemzetközi Tanácsadó Testület három tagja tájékoztatást kért az NKFI Hivatal elnökétől arról, miként érinti a hazai kutatás-fejlesztés és innováció területét a felsőoktatási törvény módosítása.
A Hivatal elnöke válaszában hangsúlyozta, hogy a kormányzat elkötelezett a kutatás-fejlesztés és innováció feltételeinek és versenyképességének javítása mellett és a tudományos munka intézményi autonómiája, valamint a kutatás-fejlesztés kiszámítható és fenntartható pályázati finanszírozása is biztosított. A törvénymódosításról az NKFI Hivatal elnöke a testületi tagoknak írt válaszában hangsúlyozta továbbá, amit újságírói kérdésre is több ízben elmondott: a Közép-európai Egyetem (KEE) a társadalomtudományi kutatások területén nemzetközileg kiemelkedő tudományos műhely, és ennek megfelelően hozzájárul a Magyarországon megszülető tudományos eredményekhez. A KEE-n folyó értékes kutatási tevékenység csökkenése vagy megszűnése rontaná a magyarországi kutatási teljesítményt.
A Nemzetközi Tanácsadó Testület tagjai válaszoltak a levélírónak, amelyben megerősítették, hogy továbbra is tagjai maradnak az NKFI Hivatal Nemzetközi Tanácsadó Testületének.
Az NKFI Hivatal Tanácsadó Testülete az NKFI Hivatal elnökének felkérésére működik. Azért, hogy a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerbe minél hatékonyabban épüljenek be az európai „jó gyakorlatok” és Magyarország minél eredményesebben kapcsolódjon be a nemzetközi kutatói közösségbe, az NKFI Hivatal elnöke olyan nemzetközi szakértők tanácsaira is számít, akik nem csupán saját területük világszínvonalú művelői, hanem emellett széles körű tudománypolitikai és kutatásfinanszírozási tapasztalattal is rendelkeznek. A testület tevékenységéről további információ itt olvasható.
Budapest, 2017. április 19.