Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Pázmány Péter Program 2005. évi pályázatának eredménye Regionális Egyetemi Tudásközpontok - Sajtóközlemény
Pázmány Péter Program 2005. évi pályázatának eredménye Regionális Egyetemi Tudásközpontok - Sajtóköz
2005. augusztus 26.
Módosítás: 2019. március 20.
Olvasási idő: 2 perc

Az egyetemi kutatások gazdasági hasznosításának elősegítésére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 2004-ben elindította a regionális egyetemi tudásközpontok létrehozását és működtetését támogató pályázatát. A cél olyan kutató egyetemek kialakítása, amelyek kiemelkedő kutatás-fejlesztési, technológiai innovációs és oktatási tevékenységet folytatnak, intenzíven együttműködnek a gazdasági szférával, erősítik a vállalkozások K+F tevékenységét, gyorsítják a régiók technológiai és gazdasági fejlődését, ezáltal javítják az ország gazdasági versenyképességét. A legsikeresebb angolszász és skandináv példák azt mutatják, hogy csak a jól működű kutatóegyetemek mellett tudnak kialakulni a gazdasági versenyképességet komolyan befolyásoló iparágak.

A regionális egyetemi tudásközpontok (RET) pályázat első fordulójában az NKTH hat egyetemi tudásközpont létrehozására – négy évre – összesen 9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda, amelynek forrása az Innovációs Alap.
Tekintettel a tavalyi pályázat sikerére az NKTH 2005. májusában ismét meghirdette a regionális egyetemi tudásközpontok kialakítását célzó pályázatát Pázmány Péter Program néven.

Projektjavaslatot egyetemek, vállalkozásokkal közösen kialakított konzorciumai nyújthattak be. A pályázati kiírásra az ország valamennyi régiójából összesen 15 db projektjavaslat érkezett, 24.895.870 eFt támogatási igénnyel.

A projektjavaslatokat külföldi és hazai szakértők bírálták, amelyek alapján egy 9 tagú Irányító Testület (IT) készített döntési javaslatot. Az IT 5 hazai és 4 külföldi neves tudományos és gazdasági szakértőből állt. Az IT javaslata alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 3 éves futamidőre 6 regionális tudásközpont létrehozására ítélt oda támogatást összesen 6 Mrd Ft értékben.

Támogatott tudásközpontok 2005

Egyetem
Régió
Projekt címe
Támogatás összege
(eFt)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Közép-Magyarország
Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpont (IT2)
1 200 000
Szegedi Tudományegyetem
Dél-Alföld
Környezet- és Nanotechnológiai RET: a dél-alföldi régió életminőségét javító integrált rendszerek fejlesztése
1 200 000
Pécsi Tudományegyetem
Dél-Dunántúl
Dél-Dunántúli Innovációs Egyetemi Tudásközpont az Életminőséget Javító Gyógyszerek és Gyógyító Eljárások Fejlesztésére
1 200 000
Széchenyi István Egyetem
Nyugat-Dunántúl
Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont
1 100 000
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Közép-Magyarország
e-Science Regionális Egyetemi Tudásközpont
800 000
Szent István Egyetem
Közép-Magyarország
Természeti erőforrásokra alapozott környezetipari tudásközpont a Szent István Egyetemen
500 000

További információ:

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Kommunikációs Főosztály
Tel.: (06 1) 484 2595
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu

Utolsó módosítás: 2019. március 20.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?