Az ICT programokra elsősorban az EU Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramja biztosítja a forrást. A 2007-2014-ig tartó, EU-s forrásból finanszírozott, összesen 50 milliárd eurónyi forrást magában foglaló keretprogramon belül a legtöbb forrás (összesen 9 milliárd euró) az informatikai és a távközlési technológiák szakterületének jut. Ez az összeg nem csak az ICT technológiák, hanem azok alkalmazási területeinek – pl. energetika, közlekedés, környezetvédelem egészségügy – fejlesztésére is felhasználható. Az ICT program kétéves munkaprogramok alapján működik, amely megfogalmazza azokat a kutatási feladatokat, amelyekre évi egy-egy milliárd euró fejében lehet támogatásokat elnyerni. Az európai program sajátossága, hogy több ország legjobbjainak közös konzorciumait invitálja együttes munkára.
Az ICT 2009-2010. évi munkaprogramját a múlt év novemberében, a francia EU-elnökség alatt Lyonban szervezett ICT-2008. című konferencián hirdették meg. A szervezők azt feltételezik, hogy a potenciális pályázók ismerik a következő két év kínálatát, megkeresik azokat a területeket, ahol a legversenyképesebbek, és társakat keresnek az elgondolt kutatási feladatok megoldásához. Így a tervek szerint kereslet és kínálat áll majd egymással szemben, míg a szervezők az egymásra találást segítik.
A rendezvény kapcsán 100-120 bizottsági témafelelős, és az európai egyetemeket, kutatóintézeteket, nagy és kis ipari szereplőket képviselő további 2000 pályázó látogat Magyarországra. Így a találkozó egy páratlan lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők széles körű kínálatát ismerhessék meg a hazai és a régióbeli kutatási kompetenciáknak, valamint hogy bekapcsolódhassanak az ICT program kutatási tevékenységeibe.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, regisztrálni a hivatalos weboldalon – http://ec.europa.eu/ictproposersday – lehet.
További információ:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Elnöki Tikárság
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2893
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu