Globalizálódó világunkban a tudományos életnek nemzetközi szinten kell működnie, amelyhez elengedhetetlen a szabad információáramlás. A tudósoknak meg kell osztani egymással tapasztalataikat ahhoz, hogy tudásuk gyarapodásával új eredmények születhessenek. Ehhez kínál lehetőséget az EISZ, amely segítségével a magyar hallgatók, oktatók, valamint a kutatók ingyen hozzáférnek a világ legfontosabb tudományos folyóirataihoz.
Az EISZ Nemzeti Program további sikeres működése érdekében Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke együttműködési keretmegállapodást írt alá a projekt hároméves finanszírozásáról. A megállapodás értelmében 2011. december 31-ig mindhárom szervezet meghatározott éves hozzájárulással támogatja a portált, összesen évi 840 millió Ft összeggel. A megállapodást követően az intézmények hozzáférését biztosító pályázat kiírására a közeljövőben kerül sor.
Az EISZ információs adatbázis 2002-ben kezdte meg működését. A rendszer célja, hogy a regisztrált oktatási- és kutatóintézmények számára elérhetővé tegyen olyan fontos elektronikusan megjelenő folyóiratokat, adatbázisokat, amelyek segítik a tudományos munkát. Az EISZ jelenleg több mint 3300 hazai és nemzetközi folyóirathoz biztosít hozzáférést. A felhasználók között egyaránt szerepelnek állami, egyházi és nem állami felsőoktatási intézmények, MTA kutatóintézetek, valamint non-profit szervezetek.
Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala
Kommunikáció