A berendezés másfél évtizedes konstrukciós munka végén született meg: jelenleg a berendezések tesztelése, a gyorsító részegységeinek összekapcsolása, az éles üzemre való felkészülés történik. A berendezésben az egymással szemben keringő részecskék minden eddiginél nagyobb energiával ütköznek majd össze, ezzel teljesen új távlatokat nyitva a részecskefizikai kutatások előtt – áll a CERN sajtóközleményében. Az első részecskesugár elindításának folyamata szeptember 10-én, a http://webcast.cern.ch címen az interneten is követhető lesz.
A sikerből – a CERN tagjaként – Magyarország is részesedik illetve hozzájárult ahhoz: a magyar kutatók az ALICE és a CMS detektorok építéséhez csatlakoztak és aktívan részt vettek a kísérleti munkában. A szervezetnek jelenleg 20 tagországa van, illetve vannak olyan országok is, amelyek nem tagok ugyan, de részt vesznek az itt végzett kísérletekben, programokban, így a költségekhez is hozzájárulnak. A tagországok GDP-jük arányában osztják meg a költségeket; Magyarország 2007-ben 7 839 950 CHF-ot fizetett, mely összeg az összes hozzájárulás 0,76 %-a volt.
Bővebb információ a kommunikacio@nkth.gov.hu e-mail címen vagy a 483-2893-as telefonszámról kérhető.
Budapest, 2008. szeptember 4.
További információ:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Elnöki Tikárság
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2893
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu