A nyertes projekteket az NKTH összesen 244 millió forinttal támogatja (az A*STAR a szingapúri kutatók munkájához ugyanekkora összeggel járul hozzá). A győztes pályaműveket az első, 2008 márciusában tartott tanácskozást követően kiírt pályázatra beérkezett 23 projektjavaslat közül választották ki.
A támogatott projektek a rákgyógyászat, az őssejt-kutatás, az agyvérzéses betegek rehabilitációja és az irányított gyógyszerbevitel területén célozzák meg új, a legmodernebb élettudományi technológiákon alapuló eredmények kutatását és hasznosítását.
Lim Chuan Poh, az A*STAR elnöke szerint „az NKTH és az A*STAR együttműködését megalapozó, közös projektek remekül példázzák a két ország között fennálló tudományos kapcsolatos kiválóságát. A döntés ugyancsak megerősíti kölcsönös elkötelezettségünket az érdemi tudományos együttműködések létrehozása mellett, annak érdekében, hogy egészségünk és életünk minőségén javíthassunk”.
Csopaki Gyula, az NKTH elnöke hozzátette: „Délkelet-Ázsia egy fontos terület, ahová – tradicionális partnereink, mint például Japán, India vagy Kína – szeretnénk kiterjeszteni kapcsolatainkat. Szingapúrban adottak a feltételek ahhoz, hogy közös kutatás-fejlesztési projekteket indíthassunk az itteni kutatókkal; a helyi kormányzat pedig elkötelezett annak érdekében, hogy az országot a világ egyik legfontosabb tudományos és technológiai központjává tegyék.”
A támogatott projektekről bővebb információ a http://www.nkth.gov.hu/palyazatok-eredmenyek/ketoldalu-tet-palyazatok/nkth-star-szingapur-tet oldalon olvasható.
További információ:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Elnöki Tikárság
Cím: 1117 Bp., Neumann János u. 1/c.
Tel.: (06 1) 484 2893
Fax: (06 1) 318 4130
E-mail: kommunikacio@nkth.gov.hu