Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
V4-Japán nemzetközi tudománydiplomáciai szeminárium a közös kutatási és innovációs projektekről
2022. március 09.
Módosítás: 2022. március 10.
Olvasási idő: 2 perc
Budapest, 2022. március 9. – Közel 150 hazai és külföldi szakember vett részt a V4 országok és Japán kutatási és innovációs együttműködésének bemutatását célzó tudománydiplomáciai rendezvényen, amely a magyar V4 elnökség programjaként hibrid formában valósult meg.

A nemzetközi szemináriumot a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal, a budapesti japán nagykövetséggel, valamint a V4 partnerországok kutatás-fejlesztést finanszírozó ügynökségeivel együttműködve szervezte.

Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte, hogy a közép-európai régió országai és Japán között több évtizede kiváló a kapcsolat a tudományos együttműködés területén. A japán cégek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a magyar gazdaságban.

A magyar V4 elnökség programjaként hibrid formában megvalósult nemzetközi szemináriumon az öt ország közösen támogatott és lehetséges együttműködési projektjeit mutatták be, az alapkutatástól a technológiai innovációig. A szakmai program első szekciójában az előadók kiemelték a V4 országok és Japán autóipari stratégiáinak közös elemeit, különös tekintettel az önvezető technológia és a mesterséges intelligencia terén megvalósítható együttműködésre. A szeminárium második részében a V4 országok és Japán között 2015-ben elindult közösen finanszírozott, jelenleg is eredményesen zajló anyagtudományi programokat mutatták be, köztük egy olyan sikertörténetet is, amelyben a Nobel-díjas japán Amano professzor vett részt.

Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese felidézte, hogy 2021-ben második alkalommal került meghirdetésre a V4-Japán közös kutatás-fejlesztési program, melyben a magyar kutatók részvételét a Hivatal 637 000 euró megemelt keretösszeggel támogatja.

V4-Japán nemzetközi tudománydiplomáciai szeminárium - 2022. március 9.
Közel 150 hazai és külföldi szakember vett részt a V4 országok és Japán kutatási és innovációs együttműködésének bemutatását célzó tudománydiplomáciai rendezvényen, amely a magyar V4 elnökség programjaként hibrid formában valósult meg.
Utolsó módosítás: 2022. március 10.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?