Felsmann István 2013-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol 2022 óta doktori tanulmányokat folytat. Alkotásaiban interdiszciplináris megközelítésre törekszik. Szobrokat és kinetikus objekteket egyaránt készít. Alkotói metódusa során egyszerű összefüggéseket keres, ezeken keresztül vizsgálja a nagy egészet. A képzőművészet jövője, napjaink technológia fejlődése, a társadalmi és politikai viszonyok rendszere egyaránt foglalkoztatja. Bár több területen is otthonosan is mozog, mégiscsak LEGO-reliefjei váltak művészetének védjegyévé. Jelenleg a MKE Doktori Iskolájának Mondva csinált dolgok című kiállítássorozatán vesz részt a Glassyard Galériában, legközelebb pedig a Ludwig Open Space című program keretén belül a Mozgó zászló című helyspecifikus, kinetikus installációját állítja ki a Budapest Parkban.
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot (NJP), amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi programstratégiája (sic), aminek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.
A parlament múlt héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája, melynek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll.
Interaktív térképeken tekinthetők meg Petőfi Sándor versei keletkezési helyük szerint; a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai a költő születésének 200. évfordulójára, a Katt(anj) a tudományra! honlapon nagyítható, többféle módon szűrhető térképeket tettek közzé, ahol megtalálhatók a róla elnevezett helynevek, utcák, terek és intézmények is – tájékoztatta a BTK.
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája, melynek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.
Kecskemét sok szempontból gazdag város és meghatározó gazdasága és versenyképessége igazolja, hogy egy életképes hely. Ezért feladata az is, hogy egyetemével közösen száz kilométeres körzetben centrális pontként fogja egybe és emelje nemzetközi térbe a gazdasági és kulturális élet szereplőit, amelynek köszönhetően új értékek, meghatározó értékrendek alakulnak ki. Éppen ebben rejlik a Neumann 2023 Program lényege!
Magyarország jövőképességének kulcsa a gazdaság digitalizálása, az egészséges élet erősítése, valamint a zöld átállás.
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája, melynek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.
A mesterséges intelligencia módszereivel és gépi tanulással pedig képes kiváltani a tervezési feladatok nagy ráfordítási igényű munkarészeit.
Mesterséges intelligencia által vezérelt integrált építészeti akusztikai tervezőrendszert fejlesztett 182,5 millió forintból az Entel Műszaki Fejlesztő Kft. – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Mesterséges intelligencia által vezérelt integrált építészeti akusztikai tervezőrendszert fejlesztett 182,5 millió forintból az Entel Műszaki Fejlesztő Kft. - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Mesterséges intelligencia által vezérelt integrált építészeti akusztikai tervezőrendszert fejlesztett 182,5 millió forintból az Entel Műszaki Fejlesztő Kft. - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai a költő születésének 200. évfordulójára, a Katt(anj) a tudományra! honlapon nagyítható, többféle módon szűrhető térképeket tettek közzé, ahol megtalálhatók a róla elnevezett helynevek, utcák, terek és intézmények is.
Interaktív térképeken tekinthetők meg Petőfi Sándor versei keletkezési helyük szerint; a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai a költő születésének 200. évfordulójára, a Katt(anj) a tudományra! honlapon nagyítható, többféle módon szűrhető térképeket tettek közzé, ahol megtalálhatók a róla elnevezett helynevek, utcák, terek és intézmények is – tájékoztatta a BTK pénteken az MTI-t.

A költő rövid, de kalandos élete során a Kárpát-medence számos szegletét bejárta, költeményei több mint hetven településhez köthetők.
Budapest, 2023. június 16., péntek (MTI) - Interaktív térképeken tekinthetők meg Petőfi Sándor versei keletkezési helyük szerint; a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai a költő születésének 200. évfordulójára, a Katt(anj) a tudományra! honlapon nagyítható, többféle módon szűrhető térképeket tettek közzé, ahol megtalálhatók a róla elnevezett helynevek, utcák, terek és intézmények is - tájékoztatta a BTK pénteken az MTI-t.
Interaktív térképeken tekinthetők meg Petőfi Sándor versei keletkezési helyük szerint; a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai a költő születésének 200. évfordulójára, a Katt(anj) a tudományra! honlapon nagyítható, többféle módon szűrhető térképeket tettek közzé, ahol megtalálhatók a róla elnevezett helynevek, utcák, terek és intézmények is - tájékoztatta a BTK pénteken az MTI-t.