Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaSajtóközlemények, sajtóanyagok
Több mint 6 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett be közel 400 KKV-tól a KKV START INNOVÁCIÓ pályázat első szakaszára
2020. június 24.
Módosítás: 2020. június 29.
Olvasási idő: 2 perc
Több mint 6 milliárd forint pályázati igény érkezett be 386 kkv-tól a május végén megnyílt és június 19-én lezárult KKV START INNOVÁCIÓ pályázati konstrukció első szakaszára. Annak érdekében, hogy a hazai KKV-k folyamatosan hozzáférhessenek innovációs forrásokhoz, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a lezárást követően azonnal megnyitotta a KKV START INNOVÁCIÓ pályázat második szakaszát.

Az NKFI Hivatal az ITM szakpolitikai támogatásával az NKFI Alapból 2020. május 29-én meghirdette a KKV START INNOVÁCIÓ pályázati felhívást 12 milliárd keretösszeggel. A kiírás célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységének és képességének ösztönzése és fejlesztése piacorientált projektek támogatásával.

Dr. Birkner Zoltán az NKFI Hivatal elnöke hangsúlyozta: „A KKV START INNOVÁCIÓ felhívás egy teljesen új konstrukció a hazai piacon, melynek kiemelt célja, hogy egyre több olyan mikro-és kisvállalkozás fogjon bele innovációs tevékenységbe, melyek korábban erőforrások és tudás hiányában nem voltak erre készek és nyitottak. A felhívás első szakasza 2020. június 19-én lezárult, amelyre több mint 6 milliárd forintnyi támogatási kérelem érkezett be 386 kkv pályázótól.”

A KKV START INNOVÁCIÓ pályázati felhívás három szakaszból áll, amelynek második szakasza – az első szakasz lezárását követően azonnal - 2020. június 19. 12.00 órát követően megnyílt. A második szakasz esetében a szakmai támogató vélemények iránti kérelmek benyújtási határideje 2020. július 20., a támogatási kérelmek végső benyújtási határideje 2020. szeptember 28.

A pályázati konstrukció azoknak a vállalkozásoknak nyújt lehetőséget, amelyek nyitottak innovációs folyamataik elindítására, adaptív innovációs tevékenységük megkezdésére, illetve saját iparágukban újdonságnak tekinthető és üzletileg hasznosítható prototípus, termék, technológia vagy szolgáltatás kifejlesztésére.

„A KKV START INNOVÁCIÓ pályázat abból a szempontból is újdonságnak tekinthető, hogy a hazai kis-és közepes vállalkozásoknak egyszerűsített pályázati formában, minimális adminisztrációval van lehetőségük akár 60%-os támogatási intenzitást nyújtó forráshoz jutniuk innovációs tevékenységük megkezdéséhez” - emelte ki Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke.

A szakmai támogató véleménnyel rendelkezőknek a támogatási kérelmet a www.palyazat.gov.hu oldalon keresztül elérhető. A Pályázati e-ügyintézés felületen történő bejelentkezést követően, online pályázati kitöltő programmal kell elkészíteni. A felhívásról bővebben az alábbi linken tájékozódhat: KKV START INNOVÁCIÓ (2020-1.1.1-KKV START)

Budapest, 2020. június 24.

Utolsó módosítás: 2020. június 29.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?