Szeptembertől több mint egymilliárd forint támogatásból újul meg 24 középiskolai diáklabor a Selye János Diáklabor Hálózat kiépítésének részeként - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) kedden az MTI-vel.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég.
A Pécsi Tudományegyetem STARTUP-2023-HSUP-023 azonosítószámú projektje a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által, az Express Innovation Agency Zrt., mint közreműködő szervezet részéről életre hívott Hungarian Startup University Program keretében valósult meg.
A Pécsi Tudományegyetem STARTUP-2023 projektje a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által, az Express Innovation Agency Zrt., mint közreműködő szervezet részéről életre hívott Hungarian Startup University Program keretében valósult meg.
A biobank kialakítása nemcsak országos eredmény, hanem „becsatolása” nemzetközi projektekbe is vonzóvá teszi az Országos Onkológiai Intézetet – hangsúlyozta Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese.
Aktuális társadalmi és gazdasági problémára keres megoldásokat európai szinten az Európai Unió European Institute of Innovation and Technology (EIT) Raw Materials tudásközpontja: arra, hogy milyen formában csökkenthető az európai gazdaság nyersanyagfüggősége, illetve milyen technológiai megoldásokkal fokozható a kutatási és innovációs tevékenységek hatékonysága a nyersanyaghiánnyal és a nyersanyagellátással kapcsolatos kihívások leküzdése érdekében.
20 egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró HSUP DemoDay-en, közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
A 100%-ig magyar kézben lévő masszázsmedence-gyártó és a Miskolci Egyetem sajtótájékoztató keretében jelentette be közös együttműködésüket. Az új, közös partneri kapcsolat során a Wellis lehetőséget kíván biztosítani a Miskolci Egyetemen tanuló hallgatók számára gyakorlat végzésére, diplomamunka kidolgozásra, valamint olyan fenntarthatósági kérdések vizsgálatára melyek a cég környezettudatosságát célozzák.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén - közölte a cég közleményben az MTI-vel.
A kutatásfejlesztésben és a gyakorlati képzésben is partnerre találhat egymásban a felsőoktatási intézmény és a magyar vállalat.
Barátai, munkatársai és munkásságának tisztelői elismeréseként hozták létre a Molnár Sándor Emlékalapot a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány keretében. Az Emlékdíjat a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar diplomaátadó 2023. július 13-án tartott ünnepségén kapták meg a díjazottak.
A közelmúltban húsz egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró Hungarian Startup University Program (HSUP) DemoDay eseményén Kápolnásnyéken
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég közleményben az MTI-vel.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég közleményben az MTI-vel.
Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) az ELTE-n: a programban közel 180 egyetemista vett részt, az ötletek kidolgozását számos egyetemi programmal segítette az intézményi HSUP csapat, a legjobbakkal már tárgyalnak a lehetséges befektetők - tudatta az egyetem az MTI-vel szerdán.
Ahhoz, hogy Magyarország a 2020-as években is folytassa gazdasági felzárkózását, hazánknak szükségszerűen át kell állnia a minőségi alapú, intenzív növekedési modellre. A magyar gazdaság a 2010-es években lezajlott felzárkózásával gazdaságtörténeti léptékű eredményeket ért el, amelynek alapja a gazdaság elsősorban extenzív (mennyiségi) tényezőkön alapuló növekedése volt. A 20-as évek megnyeréséhez éppen ezért új növekedési modellre kell átállni, amelyet sokkal inkább intenzív, minőségi jegyek határoznak meg, és az alapja a termelékenység és versenyképesség növelése, illetve az energiahatékonyság javítása lesz.
A glifozát a kultúrnövénybe akár a talajon keresztül, akár elsodródás által, a lombozaton keresztül is felszívódik.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén - közölte a cég közleményben az MTI-vel.
Mint arról a dunaújvárosi Egyetem beszámolt, húsz egyetemi startup csapat mutatkozott be a 2023-as tanévet záró Hungarian Startup University Program DemoDay-en július 12-én Kápolnásnyéken.
Egyetemi programon vett részt az ELTE, ahol vállalkozói ötleteiket dolgozhatták ki a diákok. A legjobban teljesítő hallgatók már lehetséges befektetőkkel tárgyalnak – árulta el közleményében az egyetem. A legjobb ötletek között szerepel komposztfarm és biciklibe rejthető GPS-eszköz is.