A kutatásfejlesztésben és a gyakorlati képzésben is partnerre találhat egymásban a felsőoktatási intézmény és a magyar vállalat.
Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség- és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén.
KÖRKÉP A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) negyven hallgatója vett részt a Hungarian Startup University Program (HSUP) elnevezésű, egyetemi szintű startup-képzésen a tavaszi félévben.
Az előző évhez képest tavaly újabb ötven helyet javítva, ma a világ 250 legjobb agrár-felsőoktatási intézménye között tartják számon a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet. Ezt az eredményt növekvő tudományos teljesítménnyel és növekvő bevétellel érte el, hangzott el a MATE szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén, Gödöllőn. Eredményeinek köszönhetően az intézmény egyre népszerűbb, 2022-höz viszonyítva 33%-kal több felvételiző jelölte meg első helyen a gödöllői központú universitast.
Egyedülálló vízügyi kísérlet zajlik a békési körgáton. A Tímár Attila, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársa által koordinált program részeként egy speciális szádlemez medencét építettek fel Dánfok környékén, amelynek segítségével árvízi helyzettel azonos vízmennyiség nyomásának teszik ki a gát egy kisebb szakaszát.
Budapesten évente mintegy 680–700 000 tonna települési szilárd hulladék keletkezik, amelynek kevesebb mint kétharmadát hasznosítják újra vagy hasznosítják energetikai célokra, a többi a hulladéklerakóban végzi. Ennek a környezeti és logisztikai problémának a leküzdésére javasolták egy második hulladékhasznosító üzem telepítését a város déli részén. A hulladékból energiát előállító erőművek (WtE-erőművek) esetében a tüzelőanyag-fogyasztáshoz kapcsolódó egyetlen költség a szállítási költség, mivel a városi vezetés gazdasági támogatást nyújt a hulladék ártalmatlanításához. Mivel a szállítás nagyban befolyásolja az üzemeltetési költségeket, a szállítási útvonalak logisztikai optimalizálása közvetlen költségmegtakarítást ígér. Ebben a tanulmányban a Dél-Budapesti terület logisztikai optimalizálását képelemzés és logikai alapú algoritmusprogramozás segítségével végeztük el. Ennek eredményeként 230 000 kilogramm települési szilárd hulladék (MSW) optimális szállítását oldották meg, ami havi 4835,2 km utazási távolság csökkenését eredményezte. Ez az érték 2 894 351 Ft költség, 9459,6 kg CO 2 - és 45,3 kg NO x -kibocsátás csökkenést jelent havonta a városi területeken.
Az előző évhez képest tavaly újabb ötven pozíciót javítva, ma a világ 250 legjobb agrár-felsőoktatási intézménye között tartják számon a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet. Ezt az eredményt növekvő tudományos teljesítménnyel, nem utolsó sorban növekvő bevétellel érte el, hangzott el a MATE szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén Gödöllőn. Eredményeinek köszönhetően az intézmény egyre népszerűbb, 2022-höz képest 33 százalékkal több felvételiző jelölte meg első helyen a gödöllői központú univerzitást. Az eseményen részt vevő Hankó Balázs államtitkár szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy működik a modellváltás.
A biológiailag tisztított kommunális szennyvizek hasznosíthatók a mezőgazdaságban, valamint ivóvízként, az iparban pedig tápvízként. Az ipari alapanyagvíz-igényeknek való megfelelés érdekében a biológiailag tisztított szennyvizet úgynevezett harmadlagos (tercier) tisztítóegységek beépítésével utókezelni kell. A membrántechnológiai berendezések egyaránt alkalmasak a csíraszám, a szerves anyag és a sótartalom csökkentésére.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Innovációs Központja Proof of Concept (PoC) innovációfinanszírozási programot hozott létre az Egyetemen folyó innovációs tevékenység támogatása céljából, illetve a keletkezett technológiák piaci hasznosításának elősegítése érdekében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2019-1.2.1-EgyetemiÖKO-2019-00006 pályázatának kötelezően vállalt tevékenységeként.
A cél, hogy több kutató és fejlesztő legyen
Az állattartásban alkalmazható digitális eszközök és precíziós megoldások kínálata egyre bővül a piacon. Ezért számos fórumon lehet találkozni ezeknek az új megoldásoknak a bemutatásával és a használatukkal elérhető gazdasági és környezeti hatékonyságnövekedés értékelésével. Sokkal kevesebb figyelem irányul viszont a gazdálkodók – különösen, ami a sertés- és baromfitartókat illeti – fejlett technológiákkal kapcsolatos gyakorlati elvárásaira és tapasztalataira, valamint a technológia alkalmazásának akadályaira.
A most zárult biotechnológiai projekttel a DE nélkülözhetetlenné vált az ágazatban.
A legtehetségesebb magyar feltalálópalánták és tudósjelöltek versenyét már 32. alkalommal rendezték meg, ebben a tanévben azonban megújult formában, Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) néven hirdették meg és a kulturális és innovációs miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósult meg.
SZEGED. Idén az 581 pályázóból a Szegedi Tudományegyetem 322 hallgatója kapta meg az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját – tájékoztatott az SZTE közleményében.