Egyre inkább az antibiotikum-mentes húsokat részesítik előnyben az élelmiszergyártók és a fogyasztók is. Ez komoly kihívást jelent az állattartók számára, akik a szigorú előírások betartása végett keresnek alternatív megoldásokat. Egy kanadai-magyar biotechnológiai cég az NKFI Alap segítségével, a Szent István Egyetemmel együttműködésben fejleszt olyan természetes, gyógynövény alapú takarmánykiegészítő termékeket, amelyekkel kevesebb antibiotikummal is nevelhetők egészséges sertések.
Az előző generációt bizonyos szinten megnyomorították a körülmények, mi hálásak lehetünk, hogy ilyen szabad világban élünk. Nekik korlátozottan álltak rendelkezésre erőforrások, nekünk minden adott, a tehetségünktől függ, hogy mit érünk el” – nyilatkozta magazinunknak Málnási-Csizmadia András biológus, az ELTE egyetemi tanára, akit előző interjúalanyunk, Puskás László ajánlott figyelmünkbe. A professzor vezetésével előállított MPH-220 gyógyszerjelölt hatásmechanizmusát bemutató cikkük a világ legjelentősebb élettudományi folyóirata, a Cell októberi számában jelent meg.
Debrecen - A rendezvényen téma lesz többek között az okos, fenntartható Debrecen.
A 2030-as közös uniós szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési cél emelése a magyar kormány szerint csak további feltételek teljesülése esetén hajtható végre, mindenekelőtt a jelenleginél jóval nagyobb konvergenciára lenne szükség a tagállamok között, javaslatunkat azonban nem akarják meghallani az EU-ban – mondta el a Portfolio-nak Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára, aki szerint a járványhelyzet ellenére a tervezett ütemben halad előre a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv végrehajtása.
A Fiatal Vállalkozók Szövetsége idén november 19-20-án online formában rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Hetét. A kiemelt témák között a divat, az űr és az „így gyártunk mi” is szerepel.
Fenntarthatóság és Innováció címmel tartott konferenciát és workshopot a Tungsram-iLex Innovációs Piactér Powered By Corvinus-BIK.
A kutatás-fejlesztési pályázatoknál akár több tízmillió forint pluszforrást hozhat a vállalkozásoknak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának minősítése – mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, a szervezet elnöke.
November 9. és 11. között a Magyar tudomány ünnepe országos eseményeihez csatlakozva, a kialakult Covid-19 járványhelyzet miatt a korábbi évek hagyományaitól eltérve online rendezi meg a Dunaújvárosi Egyetem a közkedvelt Tudományos Hét konferenciasorozatát. Ez az alkalom lehetőséget ad arra, hogy erről és az egyetem jelenlegi helyzetéről, feladatairól is kérdezzük dr. habil András István rektort.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - tájékoztatta a tárca szombat reggel az MTI-t.

Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport – tájékoztatta a tárca szombat reggel az MTI-t.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - tájékoztatta a tárca szombat reggel az MTI-t.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, de most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - tájékoztatott a tárca szombat reggel.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - tájékoztatta a tárca az MTI-t.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
Már száznál több beteget gyógyítottak meg vérplazmakezeléssel, most újabb donorok jelentkezését kéri az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által támogatott kutatócsoport