Ön itt áll: A HivatalrólSajtószobaA Hivatal a hírekbenOnline sajtó
12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző pályázatok
12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző pályázatok
2018. január 11.
Módosítás: 2022. január 04.
Olvasási idő: 2 perc
Az elnyerhető források a természeti és társadalmi jelenségek megismerését célzó, új módszerek, eljárások kidolgozását megalapozó projekteket, valamint a fiatal kutatók tudományos pályájának elindítását, illetve a nemzetközi kutatási programok kezdeményezését ösztönzik. A tudományos projektek jobb tervezhetősége érdekében a felhívásokat az eddig megszokotthoz képest korábban közzétette a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A felhívások ismét a korábban már jelentősen megemelt – összesen mintegy 12 milliárd forint – keretösszeggel jelentek meg.

A hazai költségvetési forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott pályázati rendszer a kutatói életpályát megkezdő posztdoktorok (PD_18), az önálló kutatást elindító és kutatócsoportot alapító fiatal kutatók (FK_18), valamint a tapasztaltabb kutatók számára (K_18) egyaránt célzott pályázatok keretében biztosít forrást alapkutatási projektjük megvalósítására. A nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási projektek létrehozását külön pályázat ösztönzi (NN_18).

  • Kutatási témapályázat (K_18): Olyan önálló kutatócsoporttal rendelkező tapasztalt kutatók projektjeinek támogatása, akiket tudományterületük nemzetközileg elismert szakértőiként tartanak számon.
  • Fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat (FK_18): Olyan tehetséges, fiatal – 2018. február 6-ig a 40. életévüket be nem töltött – kutatók kutatási tevékenységének támogatása, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témájukat kívánják elindítani.

A K_18 és az FK_18 pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd forint.

  • Posztdoktori kiválósági pályázat (PD_18): A tudományos fokozatot megszerzett, pályájukat a tudományos kutatás területén tervező fiatal kutatók számára biztosít három évre kiszámítható támogatást. . A pályázat keretösszege 1,5 milliárd forint.
  • Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatok (NN_18, ANN_18, SNN_18): Hazai kutatócsoportok külföldi együttműködésben megvalósuló projektjeinek ösztönzése, a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságának erősítése. A pályázat teljes keretösszege 1 milliárd forint.

Várhatóan még januárban megjelenik, további 1,2 milliárd forinttal emelve a felfedező kutatások 2018-as támogatási keretösszegét az a felhívás, amelyre a jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatók pályázhatnak, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

A felhívásokat összefoglaló táblázat itt található.

Forrás: palyazatihirek.eu

Utolsó módosítás: 2022. január 04.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?