A most megjelent pályázati felhívások stratégiai megalapozásának, a pályázati koncepciók előkészítésének szakpolitikai felelőse az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal), melynek törekvése a társadalompolitikai célokat szolgáló, és a hosszú távú versenyképességet hatékonyan erősítő innovációs környezet kialakítása.
Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a megjelent felhívásokkal kapcsolatban hangsúlyozta:
- „A most közzétett felhívások esetében is szem előtt tartottuk, hogy az államnak a kutatásfejlesztés és innováció ösztönzőjeként befektetői szemléletet kell képviselnie. Lényeges, hogy a kutatásfejlesztés alkalmazható tudás vagy termék létrehozását eredményezze, ezért a versenyképességi és kiválósági együttműködéseket támogató felhívás célja olyan partnerségek elősegítése, ahol vállalkozások piaci tapasztalatára is támaszkodhatnak a kiemelkedő kutatócsoportok.
- Fontos a kutatói bázisok fenntartható működése is, ezért újabb lehetőség nyílik az ún. stratégiai K+F műhelyek számára, melyek megerősítése, kapacitásaik bővítése hozzájárul versenyképességükhöz a nemzetközi partnerekkel együttműködésben megvalósított pályázati programokban – például a H2020 pályázatokban.”
Budapest és Pest megye, tehát a Közép-Magyarország régió (KMR) kivételével – az egész országból pályázhatóak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásai, melyekből K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések, illetve Stratégiai K+F műhelyek kiválósága címmel jelent meg két újabb pályázat szeptember 30-án.
Az EU-s forrásokból meghirdetett pályázatok stratégiai tervezése mellett, az NKFI Hivatal felel a hazai állami pénzalap, az NKFI Alap kezeléséért, melyből – elsősorban GINOP források tükörpályázataiként – a Közép-magyarországi Régióból is megpályázható felhívásokat tesz közzé. Ebből a keretből két pályázatot hirdetett meg az NKFI Hivatal szeptember 25-én, csaknem 1,7 milliárd forintot biztosítva a nemzetközi együttműködésben megvalósuló innovációs programok, valamint a találmányok, újítások iparjogvédelmi oltalomszerzésének támogatására.