Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021. évi kiírás intézményi döntési lista
KDP-2021 intézményi döntési lista
2022. május 11.
Módosítás: 2023. december 13.
Olvasási idő: 3 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján 2021-ben nyílt pályázatot hirdetett Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj (a továbbiakban: KDP) címen.

A KDP célja, hogy a kutatás-fejlesztés és az innováció területén – elsődlegesen az MTMI (matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai) területeken –, bővítse azon munkavállalók létszámát, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi és gazdasági hasznosításában.

A KDP azok számára biztosít támogatást, akik doktori hallgatói státuszuk mellett felsőoktatási intézményen kívül végeznek kutatómunkát, amely elősegíti tudományos eredményeik gyakorlati hasznosulását.

A felhívásra a pályázati időszak végéig összesen 402 db pályázat érkezett be. A beérkezett pályázati anyagok formai ellenőrzését követően 355 db pályázat szakmai bírálatát végezték el az anonim szakértők.

A beérkezett pályázatok szakmai értékelésének eredményeképpen – a Kooperatív Doktori Kollégium javaslatára, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával – 14 felsőoktatási intézmény 100 pályázója részesülhet ösztöndíjban. A megítélt támogatás összege összesen így 4 116 640 000 Ft, amely magában foglalja az ösztöndíjas, a témavezető, a szakértő, valamint az érintett doktori iskola számára járó juttatásokat a 2022. február 1. – 2025. augusztus 31. közötti időszakra.

Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj 2021. évi kiírás intézményi döntési lista

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2022. december 8.

Intézményi azonosító Felsőoktatási intézmény neve Támogatott pályázatok száma (db)   Támogatás összege (Ft)
KDP-2022-1 Budapesti Corvinus Egyetem 3 133 660 000
KDP-2022-2 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 18 745 800 000
KDP-2022-3 Debreceni Egyetem 8 275 260 000
KDP-2022-4 Eötvös Loránd Tudományegyetem 28 1 178 620 000
KDP-2022-5 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 7 295 640 000
KDP-2022-6 Miskolci Egyetem 3 120 500 000
KDP-2022-7 Magyar Képzőművészeti Egyetem 2 97 880 000
KDP-2022-8 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 3 133 660 000
KDP-2022-9 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3 126 200 000
KDP-2022-10 Pannon Egyetem 3 113 040 000
KDP-2022-11 Pécsi Tudományegyetem 2 84 720 000
KDP-2022-12 Semmelweis Egyetem 12 493 400 000
KDP-2022-13 Széchenyi István Egyetem 3 120 500 000
KDP-2022-14 Szegedi Tudományegyetem 5 197 760 000
Összesen:   100 4 116 640 000
Utolsó módosítás: 2023. december 13.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?