Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A 2021. évi Tudományos Mecenatúra (MEC_21) pályázat eredménye
MEC_21 támogatott projektek
2021. december 06.
Módosítás: 2021. december 06.
Olvasási idő: 72 perc
A 2021. évi Tudományos Mecenatúra pályázat keretében 434 kutató és kutatóhely részesül támogatásban tudományos kutatási eredményeik nemzetközi konferencián való bemutatásának, nemzetközi tudományos konferenciák szervezésének, tudományos eredmények népszerűsítésének, valamint tudományos kiadványok megjelentetésének ösztönzésére.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Tudományos Mecenatúra pályázat kiemelt célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása. A 2021. augusztus 30-án 1 milliárd Ft támogatási kerettel megjelent felhívás négy alprogramot foglalt magában:

  • Részvétel külföldi konferencián (MEC_R_21)
  • Nemzetközi konferencia hazai szervezése (MEC_SZ_21)
  • A tudomány eredményeinek népszerűsítése (MEC_N_21)
  • Tudományos kiadványok megjelentetése (MEC_K_21).

A 2021. október 7-ei benyújtási határidőig a négy alprogramban összesen 648 érvényes pályázat érkezett be, közel 3,7 milliárd Ft támogatási igénnyel. Tekintettel a benyújtott pályázatok jelentős számára, a Támogató Innovációs és Technológiai Minisztérium a Tudományos Mecenatúra pályázat támogatási keretének 700 millió Ft-os megemeléséről döntött. Az első alprogramban (MEC_R_21) 270 kutató összesen 233,5 millió, a második alprogramban (MEC_SZ_21) 40 kutató, illetve kutatóhely összesen 243 millió, a harmadik alprogramban (MEC_N_21) 33 kutató 663 millió, a negyedik alprogramban (MEC_K_21) pedig 91 kutató 560 millió Ft támogatást nyert el.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK MEC_R_21

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. november 30.

Szakértoi testület
Projekt azonosító száma
Vezeto kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamido
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
Mecenatúra 1. alprogram 140598 Újvári Gábor: Részvétel a LoessFest-2022 nemzetközi konferencián Kínában (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 904
Mecenatúra 1. alprogram 140606 Czagány Zsuzsa: Fragments across borders. Tracing lost medieval music manuscripts in Central Europe: tudományos szekció szervezése és előadás tartása a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) 21. kongresszusán Athénban (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 9 573
Mecenatúra 1. alprogram 140615 Bencsik Norbert: A jelfeldolgozás és a viselkedés neuronális alapjai - haladó idegtudományi gyakorlati kurzus részvétel (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 140627 Hamar Péter: Konferencia részvétel (Semmelweis Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 140631 Ujfalusi Zoltán: Részvétel Európán kívül megrendezendő konferencián (Pécsi Tudományegyetem) 4 531
Mecenatúra 1. alprogram 140634 Süle Zoltán: Egészségügyi fókuszú új optimalizálási modellek és eredmények disszeminációja (Pannon Egyetem) 12 998
Mecenatúra 1. alprogram 140639 Balizs Dániel: Az etnicitás szerepe a lakóhelyi mobilitás és a lakhatási preferenciák terén multietnikus régiókban (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 570
Mecenatúra 1. alprogram 140659 Szabó Noémi: A könyvtárak Achilles sarka (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 1197
Mecenatúra 1. alprogram 140662 Harangi Balázs: Kutatási eredmények publikációjához kapcsolódó konferencia részvétel (Debreceni Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 140699 Tóth András József: Technológiai hulladékvíz kezelési módszerek összehasonlító értékelése: elválasztástechnikai eljárások és égetés (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 703
Mecenatúra 1. alprogram 140705 Simon Botond Barna: Részvétel igazságügyi orvosszakértői konferencián (Semmelweis Egyetem) 12 767
Mecenatúra 1. alprogram 140706 Balla Esztella Éva: Előadás a Turbo Expo 2022 konferencián (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 875
Mecenatúra 1. alprogram 140708 Szabó Balázs: Nemzetközi konferenciákon történő részvétel a hazai rezisztencianemesítés, modern technikák alkalmazásával történő fejlesztése érdekében (Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.) 12 1280
Mecenatúra 1. alprogram 140736 Poós Tibor: Kutatásra használt forgó dobszárítók konstrukciós paraméterei (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 7 990
Mecenatúra 1. alprogram 140738 Kiss Orsolya: Teljes éves életciklust érintő természetvédelmi kihívások bemutatása egy hosszú távú vonuló madárfajnál (Szegedi Tudományegyetem) 12 1336
Mecenatúra 1. alprogram 140752 Renczes Balázs: Tenzor dekompozíciós eljárások numerikus optimalizálása (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 9 1070
Mecenatúra 1. alprogram 140758 Boda Dezső: Részvétel az EMLG/JMLG 2022 konferencián (Boda) (Pannon Egyetem) 11 725
Mecenatúra 1. alprogram 140784 Kupás Dávid: Konferencia részvétel tudományos eredmény publikálása céljából (Debreceni Egyetem) 12 500
Mecenatúra 1. alprogram 140791 Pejó Balázs: Pénzügyi Adatvédelem és Adatbiztonság (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 140795 Abrankó László: 7. Nemzetközi Élelmiszer-emésztési Konferencián való részvétel (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 5 600
Mecenatúra 1. alprogram 140796 Révész László: IKT eszközökkel támogatott kooperatív tanulás a testnevelésben (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 12 650
Mecenatúra 1. alprogram 140805 Vekety Boglárka: Részvétel és előadás a 2022-es AERA nemzetközi neveléstudományi konferencián Amerikában (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 7 950
Mecenatúra 1. alprogram 140809 Kotroczó Zsolt: Húsz éves szerves anyag kezelés hatása a talaj biológiai aktivitására, AM fehérje mennyiségére és labilis szénforgalmára (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 140813 Tormási Judit: 7. Nemzetközi Élelmiszer-emésztési Konferencia (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 5 590
Mecenatúra 1. alprogram 140817 Gedeon Csongor István: Ürge populációk roncsolásmentes egyedszámbecslése a járatok automatizált számolásával és a felszín-alatti strukturájuk leírásával felszínközeli tévérzékeléssel és gépi-tanulásos módszerekkel (Agrártudományi Kutatóközpont) 12 1088
Mecenatúra 1. alprogram 140819 Hegyi Zoltán: Részvétel az IASP 2022. évi konferenciáján (Debreceni Egyetem) 12 809
Mecenatúra 1. alprogram 140836 Petneházi Gábor: RSA-konferencia részvétel (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) 2 405
Mecenatúra 1. alprogram 140837 Tóth Ferenc: Közös terek, ellentmondásos emlékezetek? Vallásközi történelmi emlékhelyek (lieux de mémoire) (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 12 650
Mecenatúra 1. alprogram 140839 Tóth Emese: Töréshálózat modellezés a nagy aktivitású radioaktív hulladéktároló potenciális befogadókőzetében (Szegedi Tudományegyetem) 1 462
Mecenatúra 1. alprogram 140842 Gyenes Zoltán Bálint: Tudományos Mecenatúra Pályázat, MEC_21 (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1316
Mecenatúra 1. alprogram 140844 Jurkovich Viktor: Részvétel és előadás tartása nemzetközi konferenciákon (Állatorvostudományi Egyetem) 11 1265
Mecenatúra 1. alprogram 140850 Bak Bendegúz Dezső: Részvétel az ASME 2022 IDETC/CIE konferencián (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1096
Mecenatúra 1. alprogram 140874 Zombola Péter: Az 'ECHO' megalkotása és annak fázisai - mesterkurzus (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 6 480
Mecenatúra 1. alprogram 140877 Juhos Katalin: A kationcsere kapacitás, az avarinput és az erdőtalajok szerves széntartalmának összefüggései egy klímagradiens mentén (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 140881 Ambrus Gergely: Geometria, analízis és konvexitás (Szegedi Tudományegyetem) 9 526
Mecenatúra 1. alprogram 140883 Jenei Sándor: Részvétel az UNILOG2022 konferencián (Pécsi Tudományegyetem) 2 680
Mecenatúra 1. alprogram 140884 Várnagy Katalin: A fémionok hatása a taupátiákhoz kapcsolódó tau fehérjékre: koordinációs és elektrokémiai vizsgálatok (Debreceni Egyetem) 5 1306
Mecenatúra 1. alprogram 140889 Dull Katalin: Pályázat a '15th World Congress on Inflammation' nemzetközi konferencián való részvétel támogatására (Debreceni Egyetem) 11 584
Mecenatúra 1. alprogram 140897 Horváth Csaba Gusztáv: Részvétel Németországban a GWZO Intézet workshopján (Károli Gáspár Református Egyetem) 3 318
Mecenatúra 1. alprogram 140898 Oláh Judit: Nemzetközi konferenciákon való részvétel (Debreceni Egyetem) 12 1486
Mecenatúra 1. alprogram 140905 Kovács Fruzsina: Részvétel az Európai Fordítástudományi Társaság X. Kongresszusán előadással (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 1 470
Mecenatúra 1. alprogram 140913 Valiskó Mónika: Részvétel az EMLG konferencián (Pannon Egyetem) 10 725
Mecenatúra 1. alprogram 140920 Kovács Bence: A Pilis Lék Kísérlet első eredményeinek bemutatása nemzetközi konferenciákon (Ökológiai Kutatóközpont) 7 1273
Mecenatúra 1. alprogram 140923 Bodnár Nikolett: Fémion-fehérje kölcsönhatást gyengítő kismolekulák védőszerepe a biomolekulák oxidációja ellen (Debreceni Egyetem) 5 610
Mecenatúra 1. alprogram 140926 Reményi Péter: Részvétel az AAG 2022-es kongresszusán (Pécsi Tudományegyetem) 4 762
Mecenatúra 1. alprogram 140934 Gilányi Gabriella: Fragments across borders. Tracing lost medieval music manuscripts in Central Europe: tudományos szekció szervezése és előadás tartása a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) 21. kongresszusán Athénban (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 9 573
Mecenatúra 1. alprogram 140938 Dócs Klaudia: Részvétel az ASN 2022. évi konferenciáján (American Society for Neurochemistry Annual Meeting ) (Debreceni Egyetem) 12 657
Mecenatúra 1. alprogram 140943 Göbölösné Gaál Eszter: Fragments across borders. Tracing lost medieval music manuscripts in Central Europe: részvétel a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) 21. kongresszusán Athénban (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 9 533
Mecenatúra 1. alprogram 140944 Lelkes János: Az ASME IDETC/CIE 2022 konferencián való részvétel (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 930
Mecenatúra 1. alprogram 140947 Demeter Gábor: Részvétel az AWAKE együttműködés találkozóin (Wigner Fizikai Kutatóközpont) 12 538
Mecenatúra 1. alprogram 140950 Csótó András: Részvétel az MPU 2022 16th Congress of the Mediterranean Phytopathological Union konferencián (Debreceni Egyetem) 12 464
Mecenatúra 1. alprogram 140952 Ádám Anna Barbara: Területfedő pályatervezési módszerek alkalmazási lehetőségének kutatása járművek számára (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1150
Mecenatúra 1. alprogram 140954 Huszák Loretta: RÉSZVÉTEL A DANUBE CUP 2022 VÁLLALKOZÁSINDÍTÁSI VERSENY BÉCSI DÖNTŐJÉN ÉS A WU BÉCS INNOVÁCIÓS RENDEZVÉNYÉN (Budapesti Corvinus Egyetem) 8 600
Mecenatúra 1. alprogram 140956 Somody Péter: Zászlók 2021 Menjek vagy maradjak? (Pécsi Tudományegyetem) 12 330
Mecenatúra 1. alprogram 140958 Szucs Gábor: Adatalapú problémák módszertani megoldása mélytanulással multimédia és pénzügy területén (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1200
Mecenatúra 1. alprogram 140959 Szoliva Gábor: Fragments across borders. Tracing lost medieval music manuscripts in Central Europe: tudományos szekció szervezése és előadás tartása a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) 21. kongresszusán Athénban (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 9 573
Mecenatúra 1. alprogram 140962 Novák Zoltán: A fitobentosz szukcessziójának kísérletes vizsgálata eltérő klimatikus viszonyok szimulációja mellett (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) 12 700
Mecenatúra 1. alprogram 140970 Bara Péter: Előadás a 24. bizantinológiai világkongresszuson (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 10 542
Mecenatúra 1. alprogram 140974 Székely Enikő: Biomimetikus peptidek átmenetifém komplexeinek vizsgálata (Debreceni Egyetem) 5 635
Mecenatúra 1. alprogram 140981 Kocsány László: Járművek vezetéstámogató, illetve önvezető funkcióinak kutatása (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1100
Mecenatúra 1. alprogram 140982 Herendiné Kónya Eszter: Részvétel a CME22 konferencián (Debreceni Egyetem) 8 300
Mecenatúra 1. alprogram 140983 Kalmár Csanád: Szonokémiai modellezés: részvétel az Európai Szonokémiai Társaság 17. találkozóján (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 9 720
Mecenatúra 1. alprogram 140989 Somogyvári Lajos: Neveléstörténeti, neveléstudományi konferenciákon való részvétel (Pannon Egyetem) 10 651
Mecenatúra 1. alprogram 140990 Pócsi István: Részvétel a 31st Fungal Genetics Conference re ndezvényen (Debreceni Egyetem) 1 1038
Mecenatúra 1. alprogram 140992 Bérczes Attila: Előadás tartása az Elemementary and Analytic Number Theory konferencián (Debreceni Egyetem) 12 545
Mecenatúra 1. alprogram 140995 Karaffa Erzsébet Mónika: Részvétel a 16th MPU konferencián (Debreceni Egyetem) 12 613
Mecenatúra 1. alprogram 140997 Rashed Daher: Konferenciarészvétel az ASMEA 2022. évi konferenciáján (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 543
Mecenatúra 1. alprogram 141001 Mudriczki Judit: Előadás két európai fordítástudományi konferencián (Károli Gáspár Református Egyetem) 12 563
Mecenatúra 1. alprogram 141009 Ludman-Mihály Kata: Részvétel a VI International Symposium on Post-harvest Pathology: Innovation and advanced technologies for managing postharvest pathogens konferencián (Debreceni Egyetem) 12 545
Mecenatúra 1. alprogram 141015 Hegedűs Ferenc: GPU-val gyorsított kémiailag aktív buborékklaszter szimulációk: részvétel az Európai Szonokémiai Társaság 17. találkozóján (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 720
Mecenatúra 1. alprogram 141018 Németh László: Részvétel diszkrét matematikai konferncián (Soproni Egyetem) 5 468
Mecenatúra 1. alprogram 141019 Balogh Bettina Diána: Az Alzheimer-kórban szerepet játszó Tau fehérje átmenetifém komplexeinek oldategyensúlyi vizsgálata (Debreceni Egyetem) 5 610
Mecenatúra 1. alprogram 141024 Kossa Attila: Részvétel támogatása - 11th European Solid Mechanics Conference (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 725
Mecenatúra 1. alprogram 141033 Ritz Szilvia: Részvétel Az epimodern állapot nemzetközi workshopon, Gut Siggen, Heringsdorf, Németország (Szegedi Tudományegyetem) 3 315
Mecenatúra 1. alprogram 141035 Bácskay András: támogatás az éves nemzetközi assziriológiai konferencián való részvételhez (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 3 450
Mecenatúra 1. alprogram 141036 Palócz Orsolya: Előadás tartása nemzetközi tudományos konferencián (Állatorvostudományi Egyetem) 12 700
Mecenatúra 1. alprogram 141045 Péter Róbert: Előadások tartása digitális bölcsészettel és 18. századi tanulmányokkal foglalkozó külföldi konferenciákon (Szegedi Tudományegyetem) 12 827
Mecenatúra 1. alprogram 141047 Varju Evelin: Egyidejű hő- és anyagátadás vizsgálata kényszerített gázáramlás melletti, nyíltfelszínű folyadék párolgása esetén (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 7 990
Mecenatúra 1. alprogram 141051 Sztretye Mónika: A vázizom endokannabinoid rendszer szerepének vizsgálata egészséges és kóros körülmények között (Debreceni Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141054 Nagy Péter Tamás: Áramlások stabilitásának tudományos megvitatásában való részvétel (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1350
Mecenatúra 1. alprogram 141056 Kulcsár Balázs: Energiaföldrajz és fenntarthatóság (Debreceni Egyetem) 12 1432
Mecenatúra 1. alprogram 141058 Petrasheuskaya Tatsiana Viktorovna: Részvétel az International Symposium on Metal Complexes (ISMEC 2022) konferencián (Szegedi Tudományegyetem) 12 596
Mecenatúra 1. alprogram 141066 Kovács Tibor: Részvétel a MARC nemzetközi konferencián (Pannon Egyetem) 12 1200
Mecenatúra 1. alprogram 141067 Cservenák Ákos: Külföldi logisztikai, járműmérnöki és mechatronikai témában konferencián részvétel (Miskolci Egyetem) 12 968
Mecenatúra 1. alprogram 141068 Csordás Anita: Részvétel a RAP2022 nemzetközi konferencián (Pannon Egyetem) 12 640
Mecenatúra 1. alprogram 141070 Hegedűs Miklós: Részvétel a RAD10 nemzetközi konferencián (Pannon Egyetem) 12 595
Mecenatúra 1. alprogram 141075 Dulai Tibor: Előadás tartása két nemzetközi konferencián historikus adatokat használó mesterséges intelligencia alapú ütemezés témájában (Pannon Egyetem) 12 934
Mecenatúra 1. alprogram 141078 Nagy Zsuzsanna: Folyamatbányászat kutatási területhez kapcsolódóan részvétel nemzetközi tudományos képzésen és konferencián (Pannon Egyetem) 6 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141083 Baumgartner János: Előadás tartása nemzetközi konferencián komplex műszaki rendszerek bizonytalan környezeti paraméterektől függő folyamatainak optimalizálása témakörben (141083) (Pannon Egyetem) 12 785
Mecenatúra 1. alprogram 141087 Vágány Judit Bernadett: Mentális egészség és pszichológiai jóllét a gazdasági felsőoktatásban - Út a boldog és produktív élethez (Budapesti Gazdasági Egyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141089 Heckl István: Fenntarthatóság és ütemezés területen elért optimalizálási és szimulálási eredmények disszeminációja nemzetközi fórumokon (Pannon Egyetem) 12 1282
Mecenatúra 1. alprogram 141102 Kovács Ágnes Éva: Poszter bemutatása a 42. SICOT Ortopédiai Világkongresszuson (Debreceni Egyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141105 Imre-Deák Ágota: Kompozit vékonyrétegek optimalizálása a felületi antimikrobiális tulajdonságok javítására (Szegedi Tudományegyetem) 12 681
Mecenatúra 1. alprogram 141109 Varga Viktória: Magnetoplazmonikus nanorészecskék orvosbiológiai célokra (Szegedi Tudományegyetem) 11 524
Mecenatúra 1. alprogram 141113 Hoffmann Miklós: Részvétel és előadás tartása a Eurographics Conference on Visualization 2022 konferencián (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 1 776
Mecenatúra 1. alprogram 141118 Merényi Zsolt: 31. gomba genetika konferencia (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 1 850
Mecenatúra 1. alprogram 141127 Székely László: Elektrosztatikus porleválasztó modell fejlesztése (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1367
Mecenatúra 1. alprogram 141128 Knolmajer Attila: Villamos hálózatoknál használt Inverterek meghibásodási típusainak modell alapú detektálása, továbbá a meghibásodások predikciós előrejelzésével kapcsolatos kutatási eredmények disszeminációja (Pannon Egyetem) 12 505
Mecenatúra 1. alprogram 141129 Bethlenfalvy Ádám Bence: Drámapedagógiai Világkongresszus és Nemzetközi Kutatói konferencia (Károli Gáspár Református Egyetem) 12 761
Mecenatúra 1. alprogram 141130 Kaszás Tímea: Tozilhidrazonok N-heterociklusokkal végzett kapcsolási reakcióinak eredményei (Debreceni Egyetem) 9 600
Mecenatúra 1. alprogram 141135 Singlár Zoltán: A kannabinoidok szerepének vizsgálata az mdx egerek kalcium fluxusainak javításában vázizmokon (Debreceni Egyetem) 12 415
Mecenatúra 1. alprogram 141139 Szerlauth Adél: Antioxidáns hatású kompozitok az oxidatív stressz ellen (Szegedi Tudományegyetem) 11 886
Mecenatúra 1. alprogram 141143 Barta Barbara: Nemzetközi konferencia részvétel SIL100 (Ökológiai Kutatóközpont) 7 300
Mecenatúra 1. alprogram 141144 Wéber Richárd: Ivóvízhálózatok sebezhetősége (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141145 Hegyi-Kaló Júlia: Részvétel a BotrySclero 2022 szakmai szimpóziumon (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 12 900
Mecenatúra 1. alprogram 141146 Huzsvár Tamás: Ivóvízellátó hálózatok topológia optimalizációja (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1350
Mecenatúra 1. alprogram 141151 Godó Laura: A gyöngybagoly (Tyto alba) másodlagos magterjesztő szerepe nyílt élőhelyeken (Ökológiai Kutatóközpont) 12 1450
Mecenatúra 1. alprogram 141154 Borza Sándor: A daru (Grus grus), mint ökoszisztéma mérnök faj szárazgyepeken (Ökológiai Kutatóközpont) 12 1360
Mecenatúra 1. alprogram 141155 Matta Csaba: GRC Calcium Signaling konferencián való részvétel (Debreceni Egyetem) 8 800
Mecenatúra 1. alprogram 141156 Lukács Katalin: Az ember szerepe a növényi magvak terjesztésében (Ökológiai Kutatóközpont) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141158 Kovács Patrik: OARSI 2022 és GRC Calcium Signaling konferenciákon való részvétel (Debreceni Egyetem) 8 1400
Mecenatúra 1. alprogram 141159 Sikné Dr. Lányi Cecília: Részvétel a "Joint International Conference on Digital Inclusion, Assistive Technology & Accessibility - ICCHP-AAATE 2022" és a  "14th International Conference on Disability, Virtual Reality & Associated Technologies" konferenciákon (Pannon Egyetem) 6 1455
Mecenatúra 1. alprogram 141160 Erdeiné Dr. Késmárki-Gally Szilvia: Részvétel nemzetközi tudományos konferencián, 6th Canadian International Conference on Advances in Education, Teaching & Technology (Budapesti Metropolitan Egyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141161 Ganbat Nyamkhuu: CB1 antagonizmus: egy lehetséges új támadási pont az izomgyengeség enyhítésére Duchenne féle izomdistrófiában (Debreceni Egyetem) 12 415
Mecenatúra 1. alprogram 141162 Szilagyi Catalin-Vlad: A mitokondriális CB1 receptor szerepének vizsgálata egérmodelleken (Debreceni Egyetem) 12 415
Mecenatúra 1. alprogram 141163 Orosz Ákos: Részvétel nemzetközi konferenciákon folyamathálózatok szintézise témában (Pannon Egyetem) 12 760
Mecenatúra 1. alprogram 141167 Szücs Veronika: Információs rendszerek, számítógép-hálózatok biztonságának vizsgálata (Pannon Egyetem) 12 1007
Mecenatúra 1. alprogram 141168 Kállay Csilla: Átmenetifémionok kölcsönhatása peptidekkel – koordináció, oxidáció, aggregáció (Debreceni Egyetem) 5 635
Mecenatúra 1. alprogram 141169 Dósa Attila: Részvétel külföldi nemzetközi tudományos konferencián (Miskolci Egyetem) 12 836
Mecenatúra 1. alprogram 141170 Bak Miklós: Részvétel nemzetközileg kiemelt szakterületi konferenciákon 2022-ben (Soproni Egyetem) 12 1200
Mecenatúra 1. alprogram 141171 Hajdu Bálint: Konferenciarészvétel: 16th EuroBIC (Szegedi Tudományegyetem) 9 750
Mecenatúra 1. alprogram 141172 Török Edina: Részvétel külföldi konferencián -MEC_R_21 (Ökológiai Kutatóközpont) 12 440
Mecenatúra 1. alprogram 141174 Pósa Vivien: Nemzetközi konferencia részvétel_ISMEC_2022 (Szegedi Tudományegyetem) 12 596
Mecenatúra 1. alprogram 141176 Káplár-Kodácsy Kinga: Részvétel és tudományos előadás az International Mentoring Association éves konferenciáján (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 800
Mecenatúra 1. alprogram 141181 Demeter Gyula: A prospektív emlékezet neuropszichológiai aspektusai (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 545
Mecenatúra 1. alprogram 141182 Szalay Péter: Részvétel a Amerikai Kémiai Társaság (ACS) Konferenciáján valamint a Sanibel Symposium-on (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 5 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141187 Hégely László: Támogatás a D&A 2022 és PSE2021+ konferenciákon történő részvételhez (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141190 Csikó György: Kutatási eredmények terjesztése nemzetközi tudományos konferencián (Állatorvostudományi Egyetem) 12 700
Mecenatúra 1. alprogram 141192 Láng Péter: Támogatás a D&A 2022 konferencián történő részvételhez (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 716
Mecenatúra 1. alprogram 141197 Guzsvinecz Tibor: Részvétel a "13th International Conference on Cognitive InfoCommunications" és a "14th International Conference on Disability, Virtual Reality & Associated Technologies" konferenciákon (Pannon Egyetem) 7 1420
Mecenatúra 1. alprogram 141199 Sarcevic Péter: Kutatási eredmények bemutatása inerciális szenzor alapú intelligens rendszerek területen (Szegedi Tudományegyetem) 11 1412
Mecenatúra 1. alprogram 141200 Lencsés Anita: Az érzelmi valencia hatása a prospektív emlékezetre (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 8 394
Mecenatúra 1. alprogram 141201 Szűcs Judit: Tudományos fejlődés konferenciákon való részvétellel (Pannon Egyetem) 9 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141208 Gyarmati Gábor: Az Európai Agrárközgazdász Szövetség 16-ik nemzetközi fórumán való részvétel (Óbudai Egyetem) 12 732
Mecenatúra 1. alprogram 141210 Takács Roland Ádám: GRC Calcium Signaling konferencián történő részvétel (Debreceni Egyetem) 8 843
Mecenatúra 1. alprogram 141212 Rausch Attila: Óvodapedagusok digitális kompetenciája - Előadás az AERA 2022 konferencián (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 10 950
Mecenatúra 1. alprogram 141214 Gyurcsik Béla: Részvétel a bioszervetlen kémia nemzetközi konferenciáin (Szegedi Tudományegyetem) 12 1072
Mecenatúra 1. alprogram 141216 Takács Dóra: Ionos folyadékok kolloid diszperziókban: A felületi rendeződés hatása (Szegedi Tudományegyetem) 11 886
Mecenatúra 1. alprogram 141221 Sáringer Szilárd: Antioxidáns hatású nanokompozit anyagok fejlsztése (Szegedi Tudományegyetem) 11 886
Mecenatúra 1. alprogram 141222 Popp József: Nemzetközi konferenciákon való részvétel (Neumann János Egyetem) 12 1435
Mecenatúra 1. alprogram 141226 Sipos Péter: Részvétel a 22. Talajtani Világkongresszuson (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 704
Mecenatúra 1. alprogram 141230 Gál Erika: Részvétel előadással az „International Conference on Animal Life Histories” nemzetközi konferencián (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 3 461
Mecenatúra 1. alprogram 141234 Poór Péter: Részvétel a nemzetközi „Ethylene 2022” Konferencián (Szegedi Tudományegyetem) 6 690
Mecenatúra 1. alprogram 141245 Csiba Anita: Állati eredetű melléktermékek környezetbarát feldolgozása című kutatási projekt eredményeinek közzététele (Szegedi Tudományegyetem) 12 513
Mecenatúra 1. alprogram 141248 Pivarcsik Tamás: Rákellenes félszendvics ródium és ruténium komplexek oldatkémiai vizsgálata (Szegedi Tudományegyetem) 9 596
Mecenatúra 1. alprogram 141251 Váczy Kálmán Zoltán: Nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141253 Molnár Dániel: Pályázás nemzetközi mikrobiológiai és molekuláris biológiai kurzusokon való részvételre (Természettudományi Kutatóközpont) 12 685
Mecenatúra 1. alprogram 141257 Buglyó Péter: Rákellenes hatású fémionok donoatom-preferenciája kétfémes, várhatóan hipoxia-aktivált komplexek kifejlesztésére (Debreceni Egyetem) 12 628
Mecenatúra 1. alprogram 141258 Földi-Bíró Linda: A kelátképző ligandum szerepe a félszendvics Ru(II) komplexek fotoaktiválására (Debreceni Egyetem) 12 628
Mecenatúra 1. alprogram 141260 Tóth Attila: Nemzetközi alváskutatási konferencia részvétel támogatás (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 546
Mecenatúra 1. alprogram 141263 Horváth Adrienn: Környezeti tényezők vizsgálatán alapuló városfejlesztési tapasztalatok Nyugat-magyaroszágon (Soproni Egyetem) 4 336
Mecenatúra 1. alprogram 141267 Bóka Beáta: ESEAC 2022 konferencia (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 8 635
Mecenatúra 1. alprogram 141278 Gonda Sándor: Betekintés a növényi rendszerbiológiai trendekbe nemzetközi konferencia részvétellel (Debreceni Egyetem) 12 1050
Mecenatúra 1. alprogram 141283 Farkas Luca: Részvétel külföldi konferencián (Szegedi Tudományegyetem) 12 395
Mecenatúra 1. alprogram 141293 Schuszter Gábor: Oszcilláció és dinamikus instabilitás kémiai rendszerekben (Szegedi Tudományegyetem) 12 750
Mecenatúra 1. alprogram 141299 Vincze Orsolya: Történelmi traumák hatása a nemzeti önelképzelésre és a jelenben rejlő lehetőségek (Pécsi Tudományegyetem) 12 1271
Mecenatúra 1. alprogram 141302 Mádlné Szőnyi Judit: Részvétel az ISMAR11 szipóziumon (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 7 1050
Mecenatúra 1. alprogram 141312 Gábos Judit: Magyar zenei hagyományok az online térben: kihívások, korlátok és lehetőségek.Előadás a Hungarian Studies in the Covid-19  World, AHEA konferencia (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 5 815
Mecenatúra 1. alprogram 141325 Czékus Zalán: Etilén 2022 Konferencia részvétel (Szegedi Tudományegyetem) 6 720
Mecenatúra 1. alprogram 141326 Sándor Zsolt: Különböző agrotechnikai módszerek hatása a talaj kémiai, fizikai és biológiai tulajdonságaira   (Debreceni Egyetem) 12 1485
Mecenatúra 1. alprogram 141327 Nyírő Miklós: A „mediális ágencia” eszméjének transzkulturális megmérettetése (Miskolci Egyetem) 12 876
Mecenatúra 1. alprogram 141329 Tóth Tímea Zsófia: Filmturizmus és versenyképesség - Budapest példáján keresztül (Soproni Egyetem) 12 560
Mecenatúra 1. alprogram 141330 Mester Tamás: A talajvíz tisztulási folyamatainak vizsgálata települési környezetben a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését követő időszakban (Debreceni Egyetem) 12 791
Mecenatúra 1. alprogram 141334 Kollár László E.: Távvezetékek lengései és lengésszabályozása (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 1005
Mecenatúra 1. alprogram 141335 Győrfi Tamás: Üledék felhalmozódás sebességének becslése gamma-spektrometriai módszerrel (Eötvös József Főiskola) 5 358
Mecenatúra 1. alprogram 141336 Sápi András: Heterogén Katalízissel a klímaváltozás ellen - ACS Spring 2022 konferencia előadás (Szegedi Tudományegyetem) 1 1060
Mecenatúra 1. alprogram 141347 Erdős Zsuzsa: Részvétel nemzetközi tudományos konferencián (Debreceni Egyetem) 12 1470
Mecenatúra 1. alprogram 141348 Bacsa-Bán Anetta: A szakmaipedagógus-képzés a 21. században (Dunaújvárosi Egyetem) 7 824
Mecenatúra 1. alprogram 141349 Sanda István Dániel: részvétel és előadás tartása nemzetközi tudományos konferencián (Óbudai Egyetem) 12 348
Mecenatúra 1. alprogram 141352 Bajtai Eszter: Az öregedés szerepe a daganatos megbetegedések kialakulásában (Természettudományi Kutatóközpont) 12 1021
Mecenatúra 1. alprogram 141355 Salma Imre: Részvétel a Nemzetközi Aeroszol Konferencián - IAC2022 (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 711
Mecenatúra 1. alprogram 141360 Papp Paszkál: Oszcilláció és dinamikus instabilitások kémiai rendszerekben c. konferencián való részvétel (Szegedi Tudományegyetem) 12 900
Mecenatúra 1. alprogram 141361 Balog Edina: Részvétel az Oszcilláció és dinamikus instabilitások kémiai rendszerekben című konferencián (Szegedi Tudományegyetem) 12 900
Mecenatúra 1. alprogram 141362 Kovács Zoltán: Zöld biofinomítás koncepció és magyar innovációk bemutatása brazil mezőgazdasági kiállításon (Debreceni Egyetem) 12 624
Mecenatúra 1. alprogram 141365 Vágó Imre: Alternatív növénytáplálási módszerek hatása a talaj szervesanyag- és növényi tápelem-tartalmára (Debreceni Egyetem) 12 1490
Mecenatúra 1. alprogram 141368 Zsombik László: Részvétel nemzetközi tudományos konferencián (Debreceni Egyetem) 12 1450
Mecenatúra 1. alprogram 141369 Csősz Éva: Részvétel nemzetközi proteomikai konferencián (Debreceni Egyetem) 12 1295
Mecenatúra 1. alprogram 141371 Pósa Anikó: A sport andrológiai hatásai: A közepes intenzitású úszás véd az isoproterenol indukálta oxidatív stressz ellen patkány modellben (Szegedi Tudományegyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141374 Adamik Béla: A Császárkori latin feliratok számítógépes nyelvtörténeti adatbázisának prezentációja a 16. nemzetközi latin és görög epigráfiai kongresszuson (Nyelvtudományi Kutatóközpont) 12 500
Mecenatúra 1. alprogram 141382 Balázs László: Növényvilágítás erdményeinek bemutatása az IHC2022 konferencián (Óbudai Egyetem) 11 849
Mecenatúra 1. alprogram 141383 Czibor Andrea: Pszichológiai jóllét a munkahelyen (Pécsi Tudományegyetem) 4 1496
Mecenatúra 1. alprogram 141384 Odry Ákos: Új szenzorfúziós és irányítási módszerek bemutatása robotika területén (Dunaújvárosi Egyetem) 12 1301
Mecenatúra 1. alprogram 141389 Varga Dániel: Lokalizációs mikroszkópiás adat elemzése mélytanuló algoritmusokkal (Szegedi Tudományegyetem) 1 467
Mecenatúra 1. alprogram 141391 Scheres Firak Daniele: Nemzetközi konferencián való részvétel (Szegedi Tudományegyetem) 12 710
Mecenatúra 1. alprogram 141395 Börzsei Denise: Az endokannabinoidok által mediált kardiometabolikus változások kísérletes menopauzában (Szegedi Tudományegyetem) 8 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141396 Sándor Zsolt Mózes: Részvétel a Protostars and Planets 7. konferencián (Kyoto, japán) (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141397 Gaál Botond Ágoston: Proteoglycanok vestibularis lesioban (Debreceni Egyetem) 5 515
Mecenatúra 1. alprogram 141399 Varga Csaba: A tesztoszteron indukálta hem-oxigenáz reguláció patkány modellben (Szegedi Tudományegyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141400 Varga Torda: A Coprinopsis cinerea modell gomba szövetspecifikus transzkriptomikai vizsgálata (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 1 903
Mecenatúra 1. alprogram 141402 Ördög Attila: Részvétel külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián (Ethylene 2022, Toulouse Franciaország) (Szegedi Tudományegyetem) 9 720
Mecenatúra 1. alprogram 141404 Szabó Renáta: Az életmód hatásának vizsgálata stroke hajlamú spontán hipertóniás patkányokban: A gyulladás és az oxidatív stressz hatása a RAAS útvonalra (Szegedi Tudományegyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141405 Holik Ildikó: Részvétel nemzetközi konferencián (Óbudai Egyetem) 12 335
Mecenatúra 1. alprogram 141410 Sebestyén Edina: Az extracelluláris vezikula kutatásban elért legújabb eredményeink bemutatása az ISEV 2022 éves konferenciáján (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 7 850
Mecenatúra 1. alprogram 141412 Bukva Mátyás: Szérumból izolált extracelluláris vezikulák molekuláris spektroszkópiai vizsgálata tumordiagnosztikai célból (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 12 850
Mecenatúra 1. alprogram 141416 Zahorán Réka: Konferencia részvétel a Gordon Research Konferencián (Szegedi Tudományegyetem) 12 900
Mecenatúra 1. alprogram 141417 Sávai-Matuska Ágnes: Shakespeare Association of America Annual Conference 2022 Konferencia-részvétel (Szegedi Tudományegyetem) 1 696
Mecenatúra 1. alprogram 141427 Tóth Gergely: Külföldi konferencián való részvétel (Széchenyi István Egyetem) 9 853
Mecenatúra 1. alprogram 141432 Hambuchné dr. Kőhalmi Anikó: Szimulációs betegek professzionális képzése, továbbképzése és alkalmazása (Pécsi Tudományegyetem) 2 500
Mecenatúra 1. alprogram 141434 Harmati Mária: Részvétel a Nemzetközi Extracelluláris Vezikulatársaság éves találkozóján a nemzetközi együttműködések felerősítéséért (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 6 850
Mecenatúra 1. alprogram 141437 Szelényi Zoltán Viktor: Részvétel a 31. Nemzetközi Buiatrikus Konferencián (Állatorvostudományi Egyetem) 12 681
Mecenatúra 1. alprogram 141441 Virágh Máté: A kalaposgomba-specifikus cdc11 szeptin duplikáció hatása a termőtestképzés evolúciójára. (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 1 980
Mecenatúra 1. alprogram 141446 Frank Rita: Az akut asztrocita duzzadás fokozza az iszkémiás sérülés mértékét (Szegedi Tudományegyetem) 11 760
Mecenatúra 1. alprogram 141447 Juhász Krisztina: A jogállamiság koncepciójának narratívái az Európai Unióban (Szegedi Tudományegyetem) 1 508
Mecenatúra 1. alprogram 141453 Nagy Nikolett: Pályázat DNS hibajavítással foglalkozó nemzetközi konferencián való részvételre (Természettudományi Kutatóközpont) 12 1052
Mecenatúra 1. alprogram 141458 Kovács Tünde Anna: Részvétel külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos és innovációs rendezvényeken, konferenciákon (Óbudai Egyetem) 12 1030
Mecenatúra 1. alprogram 141462 Odry Péter: Robusztus impedancia spektroszkópia (Dunaújvárosi Egyetem) 12 506
Mecenatúra 1. alprogram 141475 Ilea Izabella: Vezetői sikeresség vizsgálata magyar kis- és középvállalkozásoknál (Pécsi Tudományegyetem) 5 1427
Mecenatúra 1. alprogram 141480 Kalló Gergő: Részvétel az EUPA Proteomic Forum 2022 konferencián (Debreceni Egyetem) 1 580
Mecenatúra 1. alprogram 141483 Pomázi Ákos: Égésgátolt gélbevonattal ellátott szénszál erősítésű epoxigyanta kompozitok gyártástechnológiájának hatása az éghetőségre (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 767
Mecenatúra 1. alprogram 141484 Csernetics Árpád: Gombák komplexitásának időbeli változásával kapcsolatos kutatási eredmények bemutatása az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre kerülő 31. Gomba Genetika Konferencián (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 1 959
Mecenatúra 1. alprogram 141485 Dienes Beatrix: A Piezo1 csatornák szerepe vázizomban (Debreceni Egyetem) 12 1360
Mecenatúra 1. alprogram 141487 Ráduly Zsolt: Septinek szerepének vizsgálata vázizomban (Debreceni Egyetem) 12 1360
Mecenatúra 1. alprogram 141489 Sarkadi Zsófia Judit: Részvétel az EMLG/JMLG 2022 konferencián (Sarkadi) (Pannon Egyetem) 11 665
Mecenatúra 1. alprogram 141490 Bereczkei Tamás: Machiavelli intelligencia: Evolúciós megközelítés (Pécsi Tudományegyetem) 1 881
Mecenatúra 1. alprogram 141491 Szentandrássyné Gönczi Mónika: Citoszkeletális szeptinek szerepének vizsgálata vázizomban (Debreceni Egyetem) 12 1360
Mecenatúra 1. alprogram 141493 Szabó Ágota Réka: Részvétel külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos konferenciákon (Ökológiai Kutatóközpont) 12 450
Mecenatúra 1. alprogram 141495 Racskó Márk: "Effect of calcineurin inhibitors on human podocyte viability" című tudományos munka bemutatása a 66th Annual Meeting of the Biophysical Society konferencián (Debreceni Egyetem) 5 680
Mecenatúra 1. alprogram 141497 Csorba Ádám: Részvétel a 22. Talajtani Világkongresszuson (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 710
Mecenatúra 1. alprogram 141501 Szabó László: Piezo 1 csatornák szerepe vázizomban (Debreceni Egyetem) 12 1360
Mecenatúra 1. alprogram 141504 Hegyköziné dr. Veszelka Médea: A resveratrol protektív hatásának vizsgálata patkány gyulladásos bélbetegség modellben (Szegedi Tudományegyetem) 12 1479
Mecenatúra 1. alprogram 141506 Török Szilvia Ágnes: A kénhidrogén protektív hatása TNBS-kiváltotta patkány vastagbélgyulladás modellben (Szegedi Tudományegyetem) 12 1479
Mecenatúra 1. alprogram 141507 Almási Nikoletta: Sigma-1 receptor mediálta gyulladáscsökkentő hatás vizsgálata TNBS-indukálta patkány colitisben (Szegedi Tudományegyetem) 12 1479
Mecenatúra 1. alprogram 141509 Cser András: Részvétel a 21st INTERNATIONAL COLLOQUIUM ON LATIN LINGUISTICS c. konferencián (Nyelvtudományi Kutatóközpont) 2 480
Mecenatúra 1. alprogram 141516 Thén Wanda: Részvétel az IAC2022 konferencián (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 465
Mecenatúra 1. alprogram 141517 Vörösmarty Máté: Részvétel az IAC2022 konferencián (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 465
Mecenatúra 1. alprogram 141520 Sipos Péterné Tóth Adrienn: Részvétel a 22. Talajtani Világkongresszuson (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 704
Mecenatúra 1. alprogram 141523 Zimányi László: 21. Európai Bioenergetikai Konferencia, 2022. augusztus 20-25. (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 8 440
Mecenatúra 1. alprogram 141524 Végh János: Az idő-függő számítási paradigma bemutatása (Kalimános Bt.) 9 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141527 Csenki Sándor: Részvétel külföldi, szakmai konferencián (Miskolci Egyetem) 9 552
Mecenatúra 1. alprogram 141532 Bendes Ákos: Konferencia részvétel és előadás a digitális bűncselekmények világában (Pécsi Tudományegyetem) 12 800
Mecenatúra 1. alprogram 141533 Láng Vince: Részvétel külföldi tudományos, szakmai konferencián (Discovery Center Nonprofit Kft.) 9 912
Mecenatúra 1. alprogram 141534 Szabó Barbara: Részvétel büntető eljárásjogi és kriminalisztikai nemzetközi konferenciákon (Pécsi Tudományegyetem) 12 750
Mecenatúra 1. alprogram 141545 Kovács Zsófia: E-kaprolaktám alapú égésgátolt poliamid 6 kompozitok fejlesztése (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 620
Mecenatúra 1. alprogram 141546 Tóth Gábor: Konferenciára fel! (Természettudományi Kutatóközpont) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141547 Vigh Judit Piroska: Egy új típusú agyi organoid-vér-agy gát ko-kultúra modell kifejlesztése mikrofluidikai biochipen (Szegedi Biológiai Kutatóközpont) 12 412
Mecenatúra 1. alprogram 141548 Vámosi Péter: Aktív részvétel a világ vezető aritmológiai tudományos kongresszusain (Semmelweis Egyetem) 11 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141549 Nagy Klaudia Vivien: Aktív részvétel az Európai és az Amerikai Aritmológiai Társaságok 2022 éves kongresszusain (Semmelweis Egyetem) 11 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141551 Mayer Péter József: ISNA19-Mayer Péter (Természettudományi Kutatóközpont) 7 300
Mecenatúra 1. alprogram 141552 Hegedüs Kristóf: BOSS XVII konferencia részvétel (Természettudományi Kutatóközpont) 7 500
Mecenatúra 1. alprogram 141553 Sóvári Bence: BOSS konferencia (Természettudományi Kutatóközpont) 7 500
Mecenatúra 1. alprogram 141554 Angyal Péter: BOSS XVII részvétel (Természettudományi Kutatóközpont) 7 500
Mecenatúra 1. alprogram 141555 Tóth Patrik: Akítv részvétel az Európai és Amerikai Aritmológiai Társaságok 2022. éves kongresszusain (Semmelweis Egyetem) 11 1467
Mecenatúra 1. alprogram 141557 Hanyicska Martin: "Osmoregulatory role of TRPV4 in human podocytes" című tudományos munka bemutatása a 66th Annual Meeting of the Biophysical Society konferencián (Debreceni Egyetem) 5 680
Mecenatúra 1. alprogram 141559 Dudás Ádám: BOSS XVII részvétel (Természettudományi Kutatóközpont) 7 500
Mecenatúra 1. alprogram 141561 Nyikes Zoltán: Részvétel külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos és innovációs rendezvényeken, konferenciákon (Milton Friedman Egyetem) 12 1030
Mecenatúra 1. alprogram 141562 Bigazzi Sára: Kognitív alternatívák és kollektív cselekvési lehetőségek (Pécsi Tudományegyetem) 12 1400
Mecenatúra 1. alprogram 141564 Nátz Katalin: Telekommunikációs szoftverek becslése, utókalkulációja, produktivitása (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 310
Mecenatúra 1. alprogram 141566 Hecker Henrietta: A magyar levéltár-pedagógia bemutatása nemzetközi konferenciákon (Magyar Nemzeti Levéltár) 12 1157
Mecenatúra 1. alprogram 141567 Madarász Tamás: Részvétel az IAH Célzott felszín alatti vízutánpótlás (MAR) konferenciáján és az IWRA expón (Miskolci Egyetem) 12 1439
Mecenatúra 1. alprogram 141568 Ágoston-Kostyál Csilla: A klímaváltozás pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatos eredmények bemutatása nemzetközi konferenciákon (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 1302
Mecenatúra 1. alprogram 141569 Nagy Renáta: Részvétel külföldön megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos és innovációs rendezvényeken, konferenciákon (Pécsi Tudományegyetem) 12 1300
Mecenatúra 1. alprogram 141574 Kocsis István Attila: Nyírségi homoktalajok termőképességének növelése erdőfelújításokban (Debreceni Egyetem) 6 700
Mecenatúra 1. alprogram 141575 Véghné Kohut Dorottya: Technológiai projektek személyi aspektusa (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 310
Mecenatúra 1. alprogram 141576 Balázs Pál: Globális környezeti problémák lehetséges megoldása: adaptív tájhasználat (Soproni Egyetem) 6 365
Mecenatúra 1. alprogram 141578 Szálkai Tamás: Előadás tartása Bihar vármegye levéltári anyagának megosztásairól (1928–1950) (Magyar Nemzeti Levéltár) 12 430
Mecenatúra 1. alprogram 141579 Kovács Katalin: Előadás tartása és publikáció a 26th IEEE International Conference on Intelligent Engineering Systems 2022 konferencián (Széchenyi István Egyetem) 9 682
Mecenatúra 1. alprogram 141583 Gazdag Tamás: ISNA19-Gazdag Tamás (Természettudományi Kutatóközpont) 7 300
Mecenatúra 1. alprogram 141590 Bugyi Fanni: Konferenciarészvétel (Természettudományi Kutatóközpont) 12 1497
Mecenatúra 1. alprogram 141597 László Zoltán: Különböző ökológiai másodvetésű növények hatása a talaj kémiai és fizikai tulajdonságaira (Debreceni Egyetem) 12 1500
Mecenatúra 1. alprogram 141603 Bidló András: Magyarországi erdőtalajok szénkészletének vizsgálata (Soproni Egyetem) 5 336
Mecenatúra 1. alprogram 141604 Kusler Ágnes: Emblematika és képzőművészet: nemzetközi konferenciaelőadások (Szépművészeti Múzeum) 6 1068
Mecenatúra 1. alprogram 141610 Vancsó Ödön: CERME részvétel (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 5 530
Mecenatúra 1. alprogram 141615 Bodó Gábor: AOVET Lócsontsebészeti mesterkurzuson való részvétel (Állatorvostudományi Egyetem) 7 1204
Mecenatúra 1. alprogram 141616 Sisodia Raghawendra Pratap Singh: Részvétel a Nemzetközi Hegesztési Intézet 75. Közgyűlésén és Konferenciáján (Miskolci Egyetem) 2 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141618 Gáspár Marcell: Részvétel és delegátusi feladatok ellátása a Nemzetközi Hegesztési Intézet 75. Éves Közgyűlésén és Konferenciáján (Miskolci Egyetem) 2 1000
Mecenatúra 1. alprogram 141624 Nyíri Kinga: nemzetközi prezentáció tartása The Biochemistry Global Summit nemzetközi konferencián (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 555
Mecenatúra 1. alprogram 141626 Gosztonyi Katalin: CERME részvétel (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 5 530
Mecenatúra 1. alprogram 141631 Csapodi Csaba: CERME részvétel (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 5 530
Mecenatúra 1. alprogram 141636 Albitz Krisztián: BOSS XVII konferencia részvétel (Természettudományi Kutatóközpont) 7 500
Mecenatúra 1. alprogram 141651 Kádár Judit Ágnes: Nemzetközi konferenciákon és előadásokon történő részvétel (Testnevelési Egyetem) 12 1020

TÁMOGATOTT PROJEKTEK MEC_SZ_21

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. november 30.

Szakértoi testület
Projekt azonosító száma
Vezeto kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamido
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
Mecenatúra 2. alprogram 140616 Bárány Attila Pál: Zsoldosok és keresztesek (1202-1480) nemzetközi konferencia (Debreceni Egyetem) 12 4 479
Mecenatúra 2. alprogram 140624 Kovács Árpád: ISRS Továbbképző Kurzus és Kongresszus 2022 Debrecen (Debreceni Egyetem) 12 6 814
Mecenatúra 2. alprogram 140629 Németh Róbert: 10. Nemzetközi Lombosfa Konferencia (Soproni Egyetem) 6 4 567
Mecenatúra 2. alprogram 140667 Tóth Bálint: Tudományos konferencia Rényi Alfréd 100. születésnapja tiszteletére (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 9 3 003
Mecenatúra 2. alprogram 140695 Hatvani István Gábor: Geomatematika a föld- és környezettudományokban nemzetközi konferencia (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 5 885
Mecenatúra 2. alprogram 140728 Bárány Balázs: Determinisztikus és véletlen fraktálok geometriája (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 7 4 991
Mecenatúra 2. alprogram 140739 Rebrus Péter: 20. Nemzetközi Morfológiai Találkozó (Nyelvtudományi Kutatóközpont) 12 5 040
Mecenatúra 2. alprogram 140806 Rácz István: 12. Közép-európai Relativitáselméleti Szeminárium (Wigner Fizikai Kutatóközpont) 5 3 990
Mecenatúra 2. alprogram 140807 Langó Péter: Furor Normannorum - A 9-11. századi kétélű kardok kutatása: régészeti, metallurgiai megközelítések. (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 12 6 405
Mecenatúra 2. alprogram 140816 Tóth György: 9. Nemzetközi Optikai Terahertzes Tudomány és Technológia Konferencia megszervezése (Pécsi Tudományegyetem) 12 5 313
Mecenatúra 2. alprogram 140880 Kardos Éva Alíz: Nemzetközi konferencia a mondat eseménytartományában megfigyelhető maximalizációs stratégiák nyelvek közötti vizsgálatáról (Debreceni Egyetem) 12 5 056
Mecenatúra 2. alprogram 140882 Buzás Péter: Második Szuperrezolúciós és Fluoreszcens Mikroszkópos Szimpózium és Ábrahám István Emlékülés (Pécsi Tudományegyetem) 12 6 942
Mecenatúra 2. alprogram 140904 Horváth Csaba Gusztáv: Az Epimodern Kutatócsoport (ERA- Epimodern Research Alliance) éves konferenciája és műhelyrendezvénye Budapesten (2023) (Károli Gáspár Református Egyetem) 12 4 841
Mecenatúra 2. alprogram 140909 Hajdu Lajos: Nemzetközi Számelmélet Konferencia Győry Kálmán, Pintz János és Sárközy András tiszteletére (Debreceni Egyetem) 12 6 000
Mecenatúra 2. alprogram 140931 Borics Gábor: Fitoplankton ökológia és taxonómia nemzetközi workshop szervezése (Ökológiai Kutatóközpont) 12 4 515
Mecenatúra 2. alprogram 140942 Dobolyi Árpád: International Neuroscience Meeting Budapest 2022 IBRO Workshop megrendezése (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 9 5 000
Mecenatúra 2. alprogram 140969 Kovács Tibor: VIII.Földkérgi izotópok a természetben nemzetközi konferencia szervezése (Pannon Egyetem) 12 4 725
Mecenatúra 2. alprogram 140993 Bátyi Szilvia: 23. Pszicholingvisztikai Nyári Egyetem (Pannon Egyetem) 7 6 624
Mecenatúra 2. alprogram 141013 Bartha Elek: A gazdasági, társadalmi és kulturális diverzitás európai esetpéldái (Debreceni Egyetem) 12 6 995
Mecenatúra 2. alprogram 141025 Dósa György: "Semi online 25" nemzetközi konferencia szervezése (Pannon Egyetem) 12 6 453
Mecenatúra 2. alprogram 141061 Kun Ferenc: Az Avalanche 2022 nemzetközi konferencia magyarországi megrendezése (Debreceni Egyetem) 12 5 000
Mecenatúra 2. alprogram 141065 Varga Máté: A Visegrádi Országok Fejlődésbiológiai Társaságának (V4SDB) nyári iskolája (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 6 510
Mecenatúra 2. alprogram 141114 Somsák László: Debrecen Colloquium on Carbohydrates című nemzetközi konferencia megszervezése (Debreceni Egyetem) 12 7 182
Mecenatúra 2. alprogram 141117 Mező Ferenc: "Tanulás és társadalom" Interdiszciplináris Nemzetközi Konferencia (2022) (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 12 7 989
Mecenatúra 2. alprogram 141173 Dósa Attila: HUSSE Magyaroroszág Nemzetközi Tudományos Konferencia szervezés (Miskolci Egyetem) 12 6 650
Mecenatúra 2. alprogram 141207 Bajnok Zoltán: Integrálhatóság a mérték- és húrelméletekben (Wigner Fizikai Kutatóközpont) 8 7 875
Mecenatúra 2. alprogram 141211 Baczkó István: A Kardiovaszkuláris Tudományok Nemzetközi Akadémiája Európai Szekciójának 8. Gyűlése (Szegedi Tudományegyetem) 12 6 695
Mecenatúra 2. alprogram 141287 Jordán Tibor: Japán-Magyar Diszkrét Matematika és Alkalmazásai Szimpózium (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 3 700
Mecenatúra 2. alprogram 141300 Szabó Péter: Építéstan 150 - Faépítészeti konferencia (Soproni Egyetem) 12 5 995
Mecenatúra 2. alprogram 141316 Bakonyiné dr. Kovács Bea: Magyar Tudomány Napja az Eötvös József Főiskolán 2022 - Nemzetközi Konferencia (Eötvös József Főiskola) 12 6 333
Mecenatúra 2. alprogram 141318 Kukovecz Ákos: SIWAN 2022 konferencia megrendezése Szegeden (Szegedi Tudományegyetem) 11 6 520
Mecenatúra 2. alprogram 141322 Palkó Gábor: DH_Budapest_2022 Konferencia és DARIAH Nap (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 6 982
Mecenatúra 2. alprogram 141328 Miklósi Ádám: Innovációs Piac az ELTE Természettudományi Karán (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 9 030
Mecenatúra 2. alprogram 141342 Magasházi Anikó Terézia: Szociális szolgáltatások ma és holnap az egyenlő esélyű hozzáférés és reziliens működés biztosítása érdekében (Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete) 8 5 928
Mecenatúra 2. alprogram 141386 Rozsnyai Krisztina: A jogállam fogalmának változásairól - háromnyelvű konferencia (német, francia, angol) (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 6 800
Mecenatúra 2. alprogram 141413 Csiszárik-Kocsir Ágnes: Fiatal és senior kutatók szimpóziuma a kölcsönös tanulás jegyében a változó világban (Óbudai Egyetem) 12 6 657
Mecenatúra 2. alprogram 141451 Mándoki Míra: Nemzetközi állatorvosi és orvosi oktatásfejlesztési konferencia (Állatorvostudományi Egyetem) 4 6 315
Mecenatúra 2. alprogram 141515 Barcza Dániel: A jövő új anyagai (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) 12 9 956
Mecenatúra 2. alprogram 141619 Futó Zoltán: V. Nemzetközi Víztudományi Konferencia (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) 12 7 000
Mecenatúra 2. alprogram 141642 Szőcs Krisztina: XXIX.Nyári Akadémia: Óvodapedagógusok és tanítók módszertani konferenciája (Eötvös József Főiskola) 12 6 619

TÁMOGATOTT PROJEKTEK MEC_N_21

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. november 30.

Szakértoi testület
Projekt azonosító száma
Vezeto kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamido
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
Mecenatúra 3. alprogram 140587 Komarek Levente: "Agrárinnováció 5.0" (Szegedi Tudományegyetem) 12 25 000
Mecenatúra 3. alprogram 140646 László Péter: A talajok jelentőségének bemutatása közösségi médiakampánnyal (Agrártudományi Kutatóközpont) 12 22 050
Mecenatúra 3. alprogram 140674 Garamszegi László Zsolt: Kert a köbön- Kultúra-ökológiai-botanika (Ökológiai Kutatóközpont) 12 22 155
Mecenatúra 3. alprogram 140715 Kusza Szilvia: Állatpopulációk genetikai múltja, jelene és jövője a klímaváltozás tükrében - távoktatási és tudományos ismeretterjesztő multimédiás tartalmak gyártása az X, Y, Z generációk számára (Debreceni Egyetem) 12 24 992
Mecenatúra 3. alprogram 140750 Deák-Valkó Orsolya Emőke: Természet az otthonunkban - Segédlet az őshonos növényfajokból álló, természetközeli kertek kialakításához (Ökológiai Kutatóközpont) 12 20 094
Mecenatúra 3. alprogram 140755 Karsai Krisztina: "Bűnös" mítoszok (Szegedi Tudományegyetem) 12 16 093
Mecenatúra 3. alprogram 140822 Lente Gábor: Ismeretterjesztő kisfilmek és hanganyagok készítése a Pécsi Tudományegyetem Természettudományos Médiaműhelyében (Pécsi Tudományegyetem) 12 24 727
Mecenatúra 3. alprogram 140829 Szilágyi Adrienn: Katt(anj) a tudományra! (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 12 24 546
Mecenatúra 3. alprogram 140840 Varga Csilla: Útjelzők a műanyag újrahasznosítás labirintusában (Pannon Egyetem) 12 23 400
Mecenatúra 3. alprogram 140862 Kiss L. László: Csillagok Alatt - országos természettudományi ismeretterjesztő médiakampány (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 24 963
Mecenatúra 3. alprogram 140878 Szabó Csaba: VallásCOOLtúra: vallási és kulturális interferenciák a globalizáció korában (Szegedi Tudományegyetem) 12 10 000
Mecenatúra 3. alprogram 140885 Végh András: In vestigis Fratrum Sancti Pauli. A Magyar Pálos Rend középkori építészeti emlékei és régészeti kutatása (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 12 19 614
Mecenatúra 3. alprogram 140972 Szabó Gyula: Csillagászati és űrtudományi szabadegyetem (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 21 865
Mecenatúra 3. alprogram 140986 Kriska György: Poláros világ (Ökológiai Kutatóközpont) 12 13 765
Mecenatúra 3. alprogram 141077 Nagy Péter Tamás: Áramlások dinamikájával kapcsolatos kutatási eredmények népszerűsítése (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 12 20 000
Mecenatúra 3. alprogram 141104 Manó Sándor: A korszerű 3D technikák orvosi alkalmazási lehetőségeinek bemutatása ismeretterjesztő kisfilmekkel (Debreceni Egyetem) 12 23 119
Mecenatúra 3. alprogram 141108 Kulcsár Balázs: Globális energia (Debreceni Egyetem) 12 14 308
Mecenatúra 3. alprogram 141206 Nagy Balázs: Klímaváltozás: veszélyek és válaszok – Komplex, ismeretterjesztő médiaprojekt (A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány) 11 24 675
Mecenatúra 3. alprogram 141262 Bodor Emese Réka: Szabadulás a Budavári Labirintusból (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 12 16 726
Mecenatúra 3. alprogram 141285 Szabó Péter: Faépítészeti virtuális adatbázis (Soproni Egyetem) 12 24 822
Mecenatúra 3. alprogram 141290 Tokody Dániel: Hogyan képzeljük el? Cobotokról, mesterséges intelligenciáról, autonóm járművekről gyerekeknek (NextTechnologies Kft.) 12 12 232
Mecenatúra 3. alprogram 141307 Darázs Lénárd: Az ELTE tudományos és innovációs eredményeinek társadalmi disszeminációja a közösségi tudomány erősítése céljából (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 11 688
Mecenatúra 3. alprogram 141310 Müller Viktor: Lenyűgöző tudomány - az ELTE TTK tudományos ismeretterjesztése az online térben (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 24 998
Mecenatúra 3. alprogram 141314 Kubinyi Enikő: Szélesvásznon az állatok elméje (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 14 504
Mecenatúra 3. alprogram 141317 Jurca Tünde: Vigyünk egy kis tudományt 10 gyógynövény életébe (Debreceni Egyetem) 12 24 990
Mecenatúra 3. alprogram 141320 Lukács András: Szuperfelbontású mikroszkópiai módszerek népszerűsítése oktatófilmek és mobil showroom segítségével (Pécsi Tudományegyetem) 12 16 800
Mecenatúra 3. alprogram 141351 Maróti Péter: Minden amit a 3D technológiákról tudni akartál (Pécsi Tudományegyetem) 12 12 881
Mecenatúra 3. alprogram 141375 Balázs Gergely: Búvárrobottal az elárasztott világok nyomában (UNEXMIN Georobotics Kft.) 12 23 494
Mecenatúra 3. alprogram 141438 Kappelmayer János: Trombózis és vérzés: sok ezer éves kórképek XXI. századi csomagolásban (Debreceni Egyetem) 12 24 630
Mecenatúra 3. alprogram 141519 Bojtár Márton: Életünk a kémia?! (Természettudományi Kutatóközpont) 12 24 990
Mecenatúra 3. alprogram 141608 Heilauf Zsuzsanna: Ismerd fel és oldd meg! Tudósok és innovátorok egykor és ma Magyarországon. (Tomory Lajos Múzeum) 11 13 566
Mecenatúra 3. alprogram 141625 Takács Péter: Inváziós fajok a Balaton vízgyűjtőjén (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) 12 24 885
Mecenatúra 3. alprogram 141628 Lannert Judit: A legfrissebb oktatás- és tanulás-kutatási eredmények bemutatása animációt is használó, könnyed hangvételű kisfilmeken keresztül (T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt.) 12 16 485

TÁMOGATOTT PROJEKTEK MEC_K_21

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. november 30.

Szakértoi testület
Projekt azonosító száma
Vezeto kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamido
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
Mecenatúra 4. alprogram 140612 Takács Péter: Az állam és a jog vizuális reprezentációja (Széchenyi István Egyetem) 18 7980
Mecenatúra 4. alprogram 140614 Gilányi Gabriella: Töredék, kódex, kódexsorozat: egy 15. századi Graduale Strigoniense rekonstrukciója (Resonemus pariter. Műhelytanulmányok a középkori zenetörténethez 3.) (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 4192
Mecenatúra 4. alprogram 140618 Molnár V. Attila: A "Magyarország orchideáinak atlasza / Atlas of Hungarian Orchids" című könyv megjelentetése (Debreceni Egyetem) 24 7999
Mecenatúra 4. alprogram 140620 Bondár Mária: Késő rézkori temetkezések a Kárpát-medencében – Régészeti és bioarchaeológiai elemzések új eredményei (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 7998
Mecenatúra 4. alprogram 140653 Kontschán Jenő: A világ korongatka (Uropodina) nemei (Agrártudományi Kutatóközpont) 24 5171
Mecenatúra 4. alprogram 140655 Révész László: A sporttehetség-gondozás elmélete és gyakorlata (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 18 7247
Mecenatúra 4. alprogram 140668 Farkas Judit: Környezeti kérdések – közösségi válaszok. Humán környezettudományi olvasókönyv 1. (Pécsi Tudományegyetem) 24 7188
Mecenatúra 4. alprogram 140670 Mohay Tamás: A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás - összefoglaló monográfia kiadása (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 16 7446
Mecenatúra 4. alprogram 140711 Novák Ádám: Erdélyi pénzek a Déri Frigyes Numizmatikai Gyűjteményében (Déri Múzeum) 24 5271
Mecenatúra 4. alprogram 140716 Takács Krisztina: Anatómiai képletek jegyzéke egészségtudományi hallgatók részére magyar és angol kiadás (Pécsi Tudományegyetem) 12 3045
Mecenatúra 4. alprogram 140721 Körösfői Zsolt: Marosszentanna. Sântana de Mureș. Késő császárkori temető a Maros mentéről (Jósa András Múzeum) 19 6410
Mecenatúra 4. alprogram 140734 Bárány Attila Pál: A nemzetközi kapcsolatok története (Debreceni Egyetem) 24 7256
Mecenatúra 4. alprogram 140744 Csősz Éva: Magyar nyelvű proteomika tárgyú tudományos könyv kiadása (Debreceni Egyetem) 24 7954
Mecenatúra 4. alprogram 140788 Balogh Gábor: Az emberi erőforrások menedzselése – Koncepciók, technikák nemzetközi kitekintésben (Pécsi Tudományegyetem) 24 7200
Mecenatúra 4. alprogram 140808 Pósán László: A latin és az ortodox kereszténység határvidéke – a Balkán és a Baltikum közötti Kelet-Közép-Európa  a középkorban (Debreceni Egyetem) 24 4443
Mecenatúra 4. alprogram 140825 Kováts Gergely: Felsőoktatás-menedzsment kézikönyv (Budapesti Corvinus Egyetem) 24 4040
Mecenatúra 4. alprogram 140827 Fejesné Bognár Zsuzsanna: Hatvany Lajos transzkulturális hálózatai (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 24 3927
Mecenatúra 4. alprogram 140832 Nagy Balázs: A mongolok Közép-Európában: A tizenharmadik századi támadások jellege és hatása (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 7005
Mecenatúra 4. alprogram 140846 Pintér Márta Zsuzsanna: RÉGI MAGYAR DRÁMAI EMLÉKEK XVIII. SZÁZAD 6/4 (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) 12 6771
Mecenatúra 4. alprogram 140852 Virovecz Nándor Balázs: Híres-hírhedt Balassa Menyhárt (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 6006
Mecenatúra 4. alprogram 140853 Páll-Gergely Barna: Magyarország meztelencsigái (Agrártudományi Kutatóközpont) 24 6063
Mecenatúra 4. alprogram 140854 Herendy Csilla: „A felhasználói élmény (UX) kutatási módszerei” c. kézikönyv kiadása (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) 24 7711
Mecenatúra 4. alprogram 140856 Zsolnai László: Gazdaság és vallás: A gazdasági spiritualitás modelljei (Budapesti Corvinus Egyetem) 7 3564
Mecenatúra 4. alprogram 140859 Bácsiné Béres Viktória: A felemás ostoros (Cryptophyta) algák kishatározója (Ökológiai Kutatóközpont) 24 7961
Mecenatúra 4. alprogram 140861 Kuna Ágnes: Az orvos-beteg kommunikáció nyelvészeti elemzése. Elmélet, gyakorlat, módszer (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 24 4542
Mecenatúra 4. alprogram 140908 Czagány Zsuzsa: Breviarium Notatum Strigoniense saec. XIII, Proprium de Sanctis. A 13. századi esztergomi hangjelzett breviárium 2. kötetének tudományos kommentárral kísért hasonmás kiadása (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 7980
Mecenatúra 4. alprogram 140932 Kerepeszki Róbert: Bevezetés a történettudományba, a történelemkutatás módszereibe és a közgyűjtemények használatába (Debreceni Egyetem) 21 4230
Mecenatúra 4. alprogram 140946 Főzy István: Geológia-őslénytani monográfia megjelentetése a Bakony jura és kréta korú rétegeiről (Magyar Természettudományi Múzeum) 9 6988
Mecenatúra 4. alprogram 140985 Takács Attila: A Magyarország védett hajtásos növényei című könyv megjelentetése (Debreceni Egyetem) 24 7999
Mecenatúra 4. alprogram 140988 Kriska György: Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában (Ökológiai Kutatóközpont) 13 4607
Mecenatúra 4. alprogram 140996 Ambrus Gergely: A Magyar Filozófia Szemle tematikus számai: 2022-2023 (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 24 4704
Mecenatúra 4. alprogram 141002 Jeneyné Varga Ágnes: Területi elemzések elméleti és gyakorlati alapjai (Budapesti Corvinus Egyetem) 24 6170
Mecenatúra 4. alprogram 141011 Lakner Lajos: Egy 19. századi református professzor világa, Sárvári Pál levelezése (Déri Múzeum) 18 7694
Mecenatúra 4. alprogram 141016 Kégl Tamás: Homogén katalízis: alapok és speciális területek (Pécsi Tudományegyetem) 19 7494
Mecenatúra 4. alprogram 141023 Bodrogi Ferenc Máté: Aurora-forráskiadás (Debreceni Egyetem) 24 5720
Mecenatúra 4. alprogram 141027 Kas Bence: Logopédia: a beszéd- nyelvi és kommunikációs zavarok új szintézise (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 24 7960
Mecenatúra 4. alprogram 141044 Kengyel Judith Gabriella: Szociálpszichológiai tanulmánykötet megjelentetése (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 12 3150
Mecenatúra 4. alprogram 141055 Sánta Róbert: A hőszivattyús rendszerek tervezése (Dunaújvárosi Egyetem) 24 3423
Mecenatúra 4. alprogram 141060 Rátz Tamara: Felelősségteljes turizmus - lehetőségek és kihívások a poszt-Covid korszakban (Kodolányi János Egyetem) 18 4637
Mecenatúra 4. alprogram 141064 Mitrovits Miklós: A magyar-lengyel kapcsolatok (1945-1990). Politika - Gazdaság - Kultúra (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 6195
Mecenatúra 4. alprogram 141074 Kundi Viktória: Turizmus jog- és intézményrendszere (Kodolányi János Egyetem) 18 4665
Mecenatúra 4. alprogram 141085 Gyáni Gábor: A magyar arisztokrácia dicsősége és bukása (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 4171
Mecenatúra 4. alprogram 141092 Tóth-Rébay Magdolna Éva: Református oktatáspolitika a Horthy-korszakban (Debreceni Egyetem) 24 3000
Mecenatúra 4. alprogram 141095 Csikiné Kolláth Ágnes: A "Typology and Chronology of Early Modern Pottery in Buda" c. könyv kiadása (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 4870
Mecenatúra 4. alprogram 141126 Kiss Gergely Bálint: Középkori és koraújkori történeti kutatási eredmények közzététele nyitott hozzáféréssel (Pécsi Tudományegyetem) 24 7833
Mecenatúra 4. alprogram 141136 Rácz József: Kvalitatív pszichológiai könyv írása (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 5453
Mecenatúra 4. alprogram 141137 Bagi Zoltán: Búg a róna (Debreceni Egyetem) 24 7999
Mecenatúra 4. alprogram 141141 Halász Gábor: "A magyar inga" munkacímű könyv véglegesítése és megjelentetése (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 13 6900
Mecenatúra 4. alprogram 141147 Tátrai Patrik: Kárpát-medencei külhoni magyar közoktatási atlasz megjelentetése (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 7 4579
Mecenatúra 4. alprogram 141188 Simon Judit: Kvantitatív elemzési módszerek - SPSS használata a kutatási gyakorlatban (Budapesti Corvinus Egyetem) 19 5989
Mecenatúra 4. alprogram 141191 Csikó György: Állatorvosi összehasonlító farmakokinetika és gyógyszerlebomlás című kézikönyv kiadása (Állatorvostudományi Egyetem) 24 6510
Mecenatúra 4. alprogram 141196 Molnár Zsolt: Könyv kiadása szerbiai erdei sertéstartók ökológiai tudásáról (Ökológiai Kutatóközpont) 17 7741
Mecenatúra 4. alprogram 141202 Lanszki Anita: Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban (Magyar Táncművészeti Egyetem) 15 5968
Mecenatúra 4. alprogram 141209 Mészáros György: "Jók leszünk!" Hogyan formál társadalmi lényekké az iskola? Összehasonlító pedagógiai etnográfia (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 20 5952
Mecenatúra 4. alprogram 141215 Bereczky Zsuzsanna: Klinikai kutatások: átfogó ismeretek a tervezéstől a közlésig (Debreceni Egyetem) 24 7999
Mecenatúra 4. alprogram 141233 Borbély Anna: Többnyelvűség Magyarországon – Összehasonlító vizsgálatok hat nemzetiségről (Nyelvtudományi Kutatóközpont) 24 7350
Mecenatúra 4. alprogram 141246 Türk Attila: A magyar őstörténet és a népvándorláskor régészeti és történeti kutatása (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 10 7938
Mecenatúra 4. alprogram 141252 Varró András: A szívritmuszavarok celluláris elektrofiziológiai alapjai (Szegedi Tudományegyetem) 24 7989
Mecenatúra 4. alprogram 141254 Simon-Stőger Lilla Rita: Gyakorlati reológia (Pannon Egyetem) 18 6900
Mecenatúra 4. alprogram 141265 Orlóci László: Kortalan fa - A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) Magyarországon (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 24 4999
Mecenatúra 4. alprogram 141271 Almási Tibor: Anjou-kori oklevéltár (Szegedi Tudományegyetem) 24 7350
Mecenatúra 4. alprogram 141280 Tóth Zsuzsanna: A megtartó fogászat gyakorlata (Semmelweis Egyetem) 24 7999
Mecenatúra 4. alprogram 141281 Szepesi Ágnes: Növények a mikroszkóp alatt: a SZTE Növénybiológiai Tanszék mikroszkópos metszet gyűjteményének digitalizálása (Szegedi Tudományegyetem) 24 7889
Mecenatúra 4. alprogram 141286 Török János: Állatökológia tankönyv (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 24 7770
Mecenatúra 4. alprogram 141303 Teleki Szidalisz Ágnes: Szív-ügyünk – a szívkoszorúér-megbetegedések biopszichoszociális szempontjai, az elsődleges, másodlagos és harmadlagos megelőzés lehetőségei (monográfia) (Pécsi Tudományegyetem) 13 3877
Mecenatúra 4. alprogram 141306 Lányi András: Együttéléstan - az ökopolitika filozófiája (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 6611
Mecenatúra 4. alprogram 141321 Kulcsár Gabriella: Őskori erődített települések Közép-Magyarországon (Pest megye) (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 5791
Mecenatúra 4. alprogram 141323 Németh Attila: Antik és modern én: feszültség vagy komplementaritás? (Bölcsészettudományi Kutatóközpont) 24 3953
Mecenatúra 4. alprogram 141324 Deák Anita: Elméleti és módszertani kérdések az affektív idegtudományban (Pécsi Tudományegyetem) 24 7938
Mecenatúra 4. alprogram 141340 Vizin Gabriella: A pszichodiagnosztika kézikönyve (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 22 7998
Mecenatúra 4. alprogram 141343 Dezső Renáta Anna: A többszörös intelligenciák elméletének és pedagógiai alkalmazásainak lehetséges kontextusai (Pécsi Tudományegyetem) 12 3979
Mecenatúra 4. alprogram 141358 Lovas-Kiss Antal: Kutyák közreműködésével végzett állatasszisztáció a 21. században (Debreceni Egyetem) 22 4331
Mecenatúra 4. alprogram 141366 Szende László: Művészettel a tudomány szolgálatában. Tanulmányok László Gyula életéről és munkásságáról (Magyar Nemzeti Múzeum) 12 4536
Mecenatúra 4. alprogram 141367 Nagy Sándor: „Vadházasság” Pesten – válás Budán. Egy vízivárosi orvos mozaikcsaládja a 19–20. század fordulóján (Budapest Főváros Levéltára) 21 4207
Mecenatúra 4. alprogram 141370 Kovács Andrea: A középkori liturgikus költészet magyarországi emlékei. Alleluiák. Kritikai dallamkiadás és monográfia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) 24 4725
Mecenatúra 4. alprogram 141376 Horváth H. Attila: A Freinet-pedagógia kéziszótára (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 12 3571
Mecenatúra 4. alprogram 141379 Márkus Éva: Nyelvek, inklúzió, kultúrák és pedagógia: kutatás és jógyakorlatok (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 13 4810
Mecenatúra 4. alprogram 141407 Szabados János: A 17. századi budai német renegát tolmács Hans Caspar pályaképe és jelentései (Szegedi Tudományegyetem) 18 4996
Mecenatúra 4. alprogram 141450 Sándor János: Megelőző orvostan és népegészségtan tankönyv (Debreceni Egyetem) 18 7980
Mecenatúra 4. alprogram 141457 Pál István: 65 éve történt. Az 1956-os forradalom eltérő perspektívákból (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 14 5250
Mecenatúra 4. alprogram 141465 Nagy Csongor István: Az EU-s versenyjog dogmatikai rendszere: versenykorlátozó megállapodások (Társadalomtudományi Kutatóközpont) 24 7420
Mecenatúra 4. alprogram 141478 Hargittay Emil: Pázmány Péter (1570-1637) című könyv kiadása (Universitas Kulturális Alapítvány) 24 7535
Mecenatúra 4. alprogram 141510 Weiss János: A kritikafogalom jelentése és problémái (Támogatott Kutatócsoportok Irodája) 7 3323
Mecenatúra 4. alprogram 141512 Németh Gergely: Szakkönyv kiadás a vállalkozók gondolkodásáról (Budapesti Metropolitan Egyetem) 7 7875
Mecenatúra 4. alprogram 141528 Hermann Péter: Fogpótlástan egyetemi tankönyv (Semmelweis Egyetem) 7 7980
Mecenatúra 4. alprogram 141539 Kornai András: Vektor szemantika (Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet) 13 7507
Mecenatúra 4. alprogram 141573 Vityi Andrea: Bevezetés az agrárerdészetbe (Soproni Egyetem) 24 6321
Mecenatúra 4. alprogram 141587 Szabó Csaba: Levéltári krónika. A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájának története (Magyar Nemzeti Levéltár) 24 8000
Mecenatúra 4. alprogram 141602 Lannert Judit: A kreatív tanulás (T-TUDOK Tudásmenedzsmentés Oktatáskutató Központ Zrt.) 20 5565
Mecenatúra 4. alprogram 141613 Lévai Péter: MIKROVILÁG-2022 (Wigner Fizikai Kutatóközpont) 12 6510
Mecenatúra 4. alprogram 141622 Koller Ákos: Testnevelés, Sport, Tudomány (TST) folyóirat megjelentetése (Testnevelési Egyetem) 24 7980
Utolsó módosítás: 2021. december 06.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?