Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Támogatott projektek az EUREKA_15 felhívás 1. fordulójában
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_15), 1. forduló
2016. május 26.
Módosítás: 2018. május 02.
Olvasási idő: 2 perc

A pályázati felhívás az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja magyar intézmények bekapcsolódását a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekbe, a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával. Az EUREKA program elsősorban a vállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését segíti elő, a kutatói és vállalkozói szféra közös K+F tevékenységének ösztönzésével, és olyan innovatív, piac-közeli projektek támogatásával, amely révén új termék, technológia, szolgáltatás vagy prototípus fejlesztésére kerül sor.

Ennek megfelelően az első forduló 3 nyertes projektje révén egy hazai vállalkozás, illetve két ipari-kutatói nemzeti konzorcium jutott összesen több mint 191 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból, hogy nemzetközi EUREKA együttműködését megvalósítsa.

2016-BAN TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2016.05.03.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_15-1-2016-0008
IncQuery Labs Kutatás fejlesztési Kft. (konzorciumvezető);
Kiber-fizikai rendszerek modell alapú tervezése
29 732 390
39 267 668
ELTE-Soft Kutatás-fejlesztő Nonprofit Kft.
29 776 000
38 963 750
EUREKA_15-1-2016-0003
HOLOGRAFIKA Hologramelőállító Fejlesztő és Forgalmazó Kft.
LiveRay élő fényrögzítés és -megjelenítés
62 062 312
96 553 187
EUREKA_15-1-2016-0024
HEPENIX Kft. (konzorciumvezető);
Az IPAR4.0  módszertan és technológia ipari bevezetésének előkészítése KKV-k részére
36 995 000
47 533 334
Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet
32 907 720
32 907 720

 
Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?