Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Támogatott projektek a magyar-osztrák kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködésben (TÉT_17_AT)
Támogatott projektek a magyar-osztrák kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködésben (TÉT_17_AT)
2017. november 15.
Módosítás: 2018. május 02.
Olvasási idő: 3 perc

Magyar-osztrák kooperációban megvalósuló kutatási projektek hazai támogatásáról született döntés a különböző relációkban meghirdetett nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés keretében. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést ösztönzik.

TÉT_17_AT pályázati felhívásra a beadási határidőig 14 pályázat érkezett, amelyből 9 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és tartalmi értékelésre alkalmasnak. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta. A nemzetközi vegyesbizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület mindegyik pályázatot támogatásra javasolta. Ennek alapján 5 egyetem, 1 akadémiai kutatóközpont és 2 egyéb intézmény 9 projektje kapott vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból, összesen csaknem 14 millió Ft értékben.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. november 15.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00007
Széchenyi István Egyetem
Szemcseaprózódás javított diszkrét elemes szimulálása és konstitutív modellezése
1 998 250
1 998 250
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00002
Magyar Természettudományi Múzeum
A kaszpi haragossikló (Dolichophis caspius) filogeográfiája és adaptív evolúciója
1 276 000
1 276 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00010
Debreceni Egyetem
Felhő alapú infokommunikációs rendszerek teljesítmény elemzése
2 000 000
2 000 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00008
Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A TGF-beta/activin antagonista Smad7 szerepének vizsgálata Malignus Pleurális Mesotheliómában
600 000
600 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00012
Szent István Egyetem
A szőlő egyes gazdaságilag fontos génjeinek szerkesztése CRISPR/Cas technikával
1 900 000
1 900 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00005
Szegedi Tudományegyetem
A kinurenin metabolizmus, mint terápiás célpont jellemzése klinikailag releváns rágcsáló szepszis modellekben
1 590 222
1 590 222
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00011
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Biokompozitok feldolgozás alatti optimális térhálósítási paramétereinek megállapítása és állapotelemzése száloptikával
1 985 000
1 985 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00003
Szent István Egyetem
Szimpatrikus populációk a dohánytripsz fajkomplexben Ausztriában és Magyarországon
1 970 000
1 970 000
2017-2.2.4-TÉT-AT-2017-00014
Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont
Membrán-lipidekből álló rendszerek szerkezeti polimorfizmusa és antimikrobiális peptidek befogadására alkalmas formái
1 460 000
1 460 000


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?