Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 5. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 5. fordulójában
2017. december 27.
Módosítás: 2018. május 02.
Olvasási idő: 2 perc
A 2016 augusztusában 400 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázati felhívás célja a hazai kis- és középvállalkozások részvételének támogatása a nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködést elősegítő uniós finanszírozású EUREKA programban. A részvételhez szükséges hazai forrást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap biztosítja az EUREKA_16 felhívás keretében.

A felhívásra 2017. április 1. és 2017. október 2. között 5 darab pályamű érkezett be, összesen 293 millió forint támogatási igénnyel. A pályázati kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési és értékelési szempontok alapján a pályaműveket először anonim szakértők véleményezték. A kijelölt szakértői csoport tagjai a pályázati kiírásban foglalt kritériumok figyelembe vételével értékelték és rangsorolták a pályaműveket. A támogatásra javasolt 2 darab pályázat támogatásigénye meghaladja a felhasználható keretösszeget (mintegy 11 millió forinttal), de az NKFI Alapban a fedezet rendelkezésre áll.

Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 1. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 2. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 3. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 4. fordulójában

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (5. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. december 15.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2017-0018
Pharmacoidea Kft.
Innovatív molekuláris célpontok hasznosítása az Alzheimer-kór és rokon neurodegenerációs kórképek ellen
68 000 000
84 000 000
EUREKA_16-1-2017-0019
Multilogic Tanácsadó és Informatikai  Kft.
FRONT-VL Életminőség javítása otthon elérhető szolgáltatásokkal
32 197 500
46 048 500
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
33 400 000
33 400 000
Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?