Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 1. fordulójában
Támogatott projektek az EUREKA_16 felhívás 1. fordulójában
2017. február 17.
Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Olvasási idő: 2 perc

A pályázati felhívás az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja magyar intézmények bekapcsolódását a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekbe, a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával. Az EUREKA program elsősorban a vállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését segíti elő, a kutatói és vállalkozói szféra közös K+F tevékenységének ösztönzésével, és olyan innovatív, piac-közeli projektek támogatásával, amely révén új termék, technológia, szolgáltatás vagy prototípus fejlesztésére kerül sor.

Ennek megfelelően az első forduló első nyertes projektje keretében egy ipari-kutatói konzorcium jutott összesen több mint 68 millió Ft vissza nem térítendő támogatáshoz az NKFI Alapból, hogy nemzetközi EUREKA együttműködését megvalósítsa.

2017-BEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK (1. FORDULÓ)

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2017. február 2.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)

Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)

EUREKA_16-1-2016-0017
INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.
PROTEXSAFE - Funkcionális textil termékek és egyéni védőeszközök kifejlesztése mechanikai, rezgés, termikus kockázat elleni védelemhez és életminőség javításához
26 369 124
33 116 529
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
22 131 985
22 131 985
GLOVITA Kesztyű Zrt.
20 263 500
29 430 506


Utolsó módosítás: 2018. május 02.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?