Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A Versenyképességi és kiválósági együttműködések (2018-1.3.1-VKE) program támogatott projektjei
2018. szeptember 24.
Módosítás: 2018. szeptember 24.
Olvasási idő: 9 perc

A 2018 januárjában meghirdetett pályázati felhívás célja olyan, hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése hazai vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek között, amelyek eredményeképpen ipari igényeket megvalósító, üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre kiemelt jelentőségű társadalmi és gazdasági kihívások megoldására. A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból támogatja.

A 2018. február 28-i benyújtási határidőig 48 pályázat érkezett, összesen több mint 45 milliárd forint támogatási igénnyel. Ezek közül 47 bizonyult formai szempontból megfelelőnek és szakmai értékelésre alkalmasnak. A kiírásban rögzített tartalmi ellenőrzési és értékelési szempontok alapján a pályázatokat először anonim szakértők véleményezték. Bírálataik összesítését követően a kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta a pályázatokat. Ez alapján az Innovációs Testület 24 pályázatot javasolt támogatásra az NKFI Hivatal elnökének.

A döntés szerint a 24 nyertes konzorcium összesen közel 24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2018. szeptember 18.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás (Ft)
Projekt elszámolható összköltsége (Ft)
2018-1.3.1-VKE-2018-00001
Zoltek Vegyipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Újszerű szénszálas erősítő struktúrák fejlesztése nagyszériás polimer kompozit termékek tervezhető megerősítésére 
2537 Nyergesújfalu (Viscosa), Varga József tér 1.
1 091 437 224
1 756 717 301
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00003
UVATERV Út-, Vasúttervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Korszerű betonelemek anyagtudományi fejlesztése
1117 Budapest, Dombóvári út 17-19. B. épület
681 749 827
1 045 968 077
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
FERROBETON Dunaújvárosi Beton- és Vasbetonelem-gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2018-1.3.1-VKE-2018-00005
Ericsson Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft.
Ericsson - BME 5G közös kutatási és fejlesztési együttműködés
1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.
1 499 975 558
2 999 921 417
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00007
DORSUM Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pénzügyi termékek és szolgáltatók automatizált és hitelesített értékelése és kategorizálása biztonságos, személyre szabott befektetési szolgáltatás kialakítása érdekében
1012 Budapest, Logodi utca 5-7. 3. em. 18.
706 180 700
1 122 823 200
Net Média Kiadó és Internet Tartalomszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM
2018-1.3.1-VKE-2018-00008
RODEN Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Viszko-hipoplasztikus aszfaltmodell és analitikus útpályaszerkezet-tervező módszertan kidolgozása
1089 Budapest, Villám utca 13.
825 657 906
1 234 995 548
EFFECTIVE GROUP Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00011
PEMÜ Műanyagipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Multifunkcionális bevonattal értéknövelt polimer rendszerek egylépéses előállítása Ipar 4.0  módszerek felhasználásával első lépésben gépjárműipari célokra és kiterjesztése további piacképes felhasználási területekre
2083 Solymár, Terstyánszky út 89.
571 452 005
1 064 597 549
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00012
GS-PIPE Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Zárt akvakultúra rendszerek input és output paramétereinek környezeti és gazdasági szempontú fejlesztése
2045 Törökbálint, Jókai Mór utca 3.
887 397 020
1 190 487 602
ENTRA-SYS Kereskedelmi és Szolgáltató Mérnök KFT.
Debreceni Egyetem
Szent István Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00013
LBT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Boka-láb ortézisek digitalizált gyártási technológiájának szakértői rendszere
1135 Budapest, Béke utca 45.
496 455 776
710 459 776
Szent István Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00014
UBM Feed Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Új szemléletű diagnosztikai eljárás, kiegészítő takarmányok és mérőrendszer kidolgozása a szaporodásbiológiai folyamatok és az ehhez kapcsolódó fiziológiás változások megfigyeléséhez a termelési mutatók javítása érdekében az állattenyésztésben
2085 Pilisvörösvár, Kisvasút utca 1.
604 126 340
939 896 181
Adexgo Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Szegedi Tudományegyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00017
PRO-FORM Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Többkomponensű csomagolási hulladék új felismerésen alapuló értéknövelő újrahasznosítása és jelentős piaci értékű termékké alakítása
2233 Ecser, Ady Endre u. 2.
780 800 070
1 088 008 301
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00018
Félegyházi Tej Korlátolt Felelősségű Társaság
Innovatív, immunrendszert támogató tejtermékek kifejlesztése és hatásvizsgálata
6100 Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 18.
748 837 500
1 017 225 115
SYNAPTOGENEX Kutató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI BIOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT
2018-1.3.1-VKE-2018-00021
HUMANsoft Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Intelligens közlekedésirányítási rendszer fejlesztése a BME, Humansoft Kft. és az Invitech Zrt. stratégiai együttműködésében
1037 Budapest, Montevideo u. 8.
1 471 436 031
2 397 000 209
Invitech Megoldások Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00024
TS Labor Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Multiparaméteres immunfenotípus vizsgálat cukorbetegek jellemzésére
1047 Budapest, Attila utca 126.
647 544 171
833 558 791
AVIDIN Kft.
HR-Pharma Kft.
MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont
2018-1.3.1-VKE-2018-00026
GriffSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Molekuláris diagnosztikai fejlesztés alacsony kópiaszámú DNS minták analízisére
6723 Szeged, Felső-Tisza part 31-34M. lház. Fsz. 2.
952 595 798
1 394 390 620
Delta Bio 2000 Kutatási, Fejlesztési, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Hiperon Genetics Kutató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont
2018-1.3.1-VKE-2018-00030
MEDITOP Gyógyszeripari Korlátolt Felelősségű Társaság
A centrális hatású izomrelaxáns hatóanyaggal folytatott gyógyszertechnológiai, farmakológiai és klinikai vizsgálatok
2097 Pilisborosjenő, Ady Endre u. 1.
1 082 561 031
1 568 506 573
Semmelweis Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00032
77 Ing Vagyongazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Photoscreen: Rosszindulatú daganatos betegségek műtét közbeni molekuláris patológiai diagnosztikája mesterséges intelligenciával támogatott lézer mikroszkóp segítségével
1116 Budapest, Fehérvári út 104.
1 269 562 585
1 791 624 602
Femtonics Kutató és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont
Semmelweis Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00033
Hód-Mezőgazda Zártkörűen működő Részvénytársaság
A lecitin újszerű alkalmazásának vizsgálata és a pálmazsír kiváltása hazai alapanyaggal nagytejű szarvasmarhák takarmányozásában, különös tekintettel a szaporodásbiológiai paraméterek javítására, valamint a funkcionális tej előállításának lehetőségei
6800 Hódmezővásárhely, Tanya 3576
760 665 733
1 028 874 716
Szegedi Tudományegyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00034
Belügyminisztérium
Vészhelyzetekben alkalmazható, konténerbe épített, moduláris kommunikációs infrastruktúra és technológia kialakítására és a fejlesztés fenntartására képes kutatási együttműködés létrehozása valamint prototípus termékcsalád kifejlesztése
1087 Budapest, Asztalos Sándor út 2.
1 375 936 105
2 024 201 992
HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Invitech Megoldások Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Óbudai Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00039
KNORR-BREMSE Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Korlátolt Felelősségű Társaság
IoT alapokon működő termék előállítási lánc és termék életciklus követés moduláris mintarendszerének kialakítása Big Data módszerek segítségével
1238 Budapest, Helsinki út 105.
1 413 866 049
2 138 209 643
IQ Kecskemét Ipari Kutató Korlátolt Felelősségű Társaság
4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00040
Prolan Irányítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ELOSZTOTT LOGIKÁJÚ VASÚTI ELEKTRONIKUS BIZTOSÍTÓBERENDEZÉS FEJLESZTÉSE
2011 Budakalász, Szentendrei út 1-3.
1 462 524 918
2 476 304 220
R-KORD Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
GTH Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00041
"KÁTA CNC" Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Intelligens, prediktív szerszámfelügyeleti eljárások kidolgozására és rendszer kialakítására, valamint a fejlesztés fenntartására alkalmas kutatási együttműködés létrehozása
2255 Szentlőrinckáta, Dózsa Gy. u. 90.
1 181 409 675
1 569 249 800
Óbudai Egyetem
Szent István Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00042
Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
A nemzetközi versenyképességet fokozó új, hazai nemesítésű tojóhibrid kifejlesztése az európai prioritások figyelembevételével és innovatív szelekciós módszerek alkalmazásával
9661 Vasegerszeg, Vasegerszeg telep 
1 355 052 060
2 050 083 648
Kaposvári Egyetem
Széchenyi István Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00044
ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Stressztoleráns zöldségfajták nemesítése növényfiziológiai mérések segítségével
6000 Kecskemét, Mészöly Gyula út 6.
673 016 070
1 259 606 273
FLÓRATOM Mezőgazdasági Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Neumann János Egyetem
2018-1.3.1-VKE-2018-00048
PCE Paragon Solutions Korlátolt Felelősségű Társaság
Meglévő üzemekbe implementálható intelligens termelésoptimalizáló Ipar 4.0. megoldások fejlesztése.
2900 Komárom, Bánki Donát utca 1.
1 439 435 275
1 979 939 990
Veszprémi Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Pannon Egyetem
"TRANSMODULS" Tervező- és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Utolsó módosítás: 2018. szeptember 24.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?