Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Egyetemi innovációs ökoszisztéma (2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO), második szakasz támogatott projektek
2019-1.2.1-EGYETEMI ÖKO, második szakasz támogatott projektek
2021. november 17.
Módosítás: 2021. november 17.
Olvasási idő: 5 perc
A pályázati felhívás célja az eredményorientált egyetemi innovációs ökoszisztéma kiépítésének, illetve hatékony működtetésének támogatása. A felsőoktatási intézményekben létrejövő kutatás-fejlesztési eredmények üzleti hasznosítása az oktatók, kutatók és hallgatók körében kifejlődő vállalkozói szemlélettel, a technológia-transzfer és az innováció intézményi szintű menedzsmentjével válik lehetővé.

A program első szakaszában támogatásban részesült, sikeres projektek folytatólagos megvalósítása érdekében 21 egyetem nyújtott be többlettámogatás iránti kérelmet, összesen több mint 2,8 Mrd Ft értékben.

Az Innovációs Testület a projektek első szakaszának értékelései valamint a Kedvezményezettek szóbeli meghallgatásait követően felállított rangsor ismeretében a Támogató felé 21 egyetem programját javasolta támogatásra 2,4 Mrd Ft értékben.

A projektek második szakaszának megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. október 18.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Megvalósítási helyszín
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00001 MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM Innovációs Ökoszisztéma fejlesztése a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. 150 000 000 150 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00002 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BRIDGE – Intézményi szintű technológia transzfer szolgáltatás a Műegyetemen 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. 150 000 000 150 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00003 MISKOLCI EGYETEM Tudástól az Üzletig - Tudásvagyon hasznosítása a Miskolci Egyetemen 3515 Miskolc, Egyetemváros 1. 149 960 000 149 960 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00004 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Az ELTE Innovációs Ökoszisztémájának fejlesztése az ipari elvárásokkal összhangban 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.
1053 Budapest, Kecskeméti utca 10-12.
134 206 600 134 206 600
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00005 PANNON EGYETEM Innovációs ökosztisztéma fejlesztése a Pannon Egyetemen 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 130 000 000 130 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00006 MAGYAR AGRÁR- ÉS ÉLETTUDOMÁNYI EGYETEM Innovációs ökoszisztéma fejlesztése a Magyar Agár- és Élettudományi Egyetemen 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1. 149 269 700 149 269 700
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00008 DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Egyetemi innovációs ökoszisztéma kiépítése és működtetése a Dunaújvárosi Egyetemen 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály utca 1/a. 60 000 000 60 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00009 ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM Kutatáshasznosítás, innováció az Eszterházy Károly Egyetemen 3300 Eger, Leányka út 6. 100 000 000 100 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00010 ÁLLATORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM Innovációs iroda létrehozása és működtetése az Állatorvostudományi Egyetemen, KFI tevékenységek és együttműködések ösztönzése érdekében 1078 Budapest, István utca 2. 140 000 000 140 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00011 DEBRECENI EGYETEM Innovációmenedzsment és tudástranszfer folyamatok fejlesztése a Debreceni Egyetemen 4028 Debrecen, Kassai út 26.
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
70 000 000 70 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00012 TESTNEVELÉSI EGYETEM Innovációs, Technológia- és tudástranszfer Központ létrehozás a Testnevelési Egyetemen 1123 Budapest, Alkotás utca 44. 78 671 201 78 671 201
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00013 SEMMELWEIS EGYETEM Úton a nemzetközi elitbe – Szintlépés a Semmelweis Egyetem innovációs ökoszisztéma rendszerében  1085 Budapest, Üllői út 26. 120 000 000 120 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK) 1083 Budapest, Ludovika tér 2. 90 000 000 90 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00015 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Tudástranszfer tevékenységek fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen az Egyetemközpontú Innovációs Ökoszisztéma kialakítása érdekében 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/b.
7622 Pécs, Rákóczi út 80.
7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4.
150 000 000 150 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00016 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MKE Tudástranszfer Központ létrehozása és Innovációs Ökoszisztéma kiépítése 1062 Budapest, Andrássy út 69-71. 136 553 250 136 553 250
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00017 ÓBUDAI EGYETEM Innovációs ökoszisztéma fejlesztése az Óbudai Egyetemen 1034 Budapest, Bécsi út 96/b. 130 000 000 130 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00018 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Hatékony egyetemi innovációs ökoszisztéma fejlesztése és működtetése a Szegedi Tudományegyetemen 6720 Szeged, Dugonics tér 13. 150 000 000 150 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00019 SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM A tudáshasznosítást célzó innovációs ökoszisztéma fejlesztése a Széchenyi István Egyetemen 9026 Győr, Egyetem tér 1. 149 748 700 149 748 700
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00020 NYÍREGYHÁZI EGYETEM Technológia- és Tudástranszfer Iroda létrehozása a Nyíregyházi Egyetemen 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út 9-11.
75 323 500 75 323 500
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00022 BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma 1093 Budapest, Fővám tér 8.
8000 Székesfehérvár, Budai út 43.
100 000 000 100 000 000
2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00023 SOPRONI EGYETEM Technológia transzfer iroda és hozzá kapcsolódó struktúra létrehozása a Soproni Egyetemen 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky  utca 4. 50 000 000 50 000 000
Utolsó módosítás: 2021. november 17.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?