Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
A "Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés támogatása" című pályázati kiírás szerb relációjának nyertes projektjei
2019-2.1.11-TÉT szerb reláció, nyertes projektek
2021. szeptember 21.
Módosítás: 2021. szeptember 21.
Olvasási idő: 4 perc
Kutatás-fejlesztési projektek hazai támogatásáról született döntés a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívások segítik az adott relációval kétoldalú TéT együttműködés keretében folytatott kutatások résztvevőinek mobilitását, valamint ösztönzik a nagyobb volumenű, projektalapú együttműködést is.

A 2020-ban újranyitott 2019.2.1.11-TÉT pályázati felhívás szerb relációjára 2020.06.30 és 2020.09.24 között 41 pályázat érkezett több mint 73 millió forint támogatási igénnyel. A pályázatokat kijelölt szakértői csoport értékelte és rangsorolta, majd a nemzetközi Vegyes Bizottsági ülésen elfogadott előterjesztés alapján az Innovációs Testület, valamint az NKFI Hivatal Elnöke 10 pályázat támogatására tett javaslatot a Támogató részére 18 309 659 forint értékben.

A Támogató döntése alapján 10 projekt részesül összesen mintegy 18,3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban az NKFI Alapból.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. szeptember 20.

Projekt azonosító száma
A pályázó neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
Megvalósítási helyszín
2019-2.1.11-TÉT-2020-00154 Atommagkutató Intézet Implantátumok csontosodási folyamatának javítása atomi rétegnövesztés módszerrel készült alumínium- és titán-oxid kettős rétegekkel 1 727 112 1 727 112 4026 Debrecen, Bem tér 18/C.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00251 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ..A NAGYALFÖLD MAGYAR ÉS SZERB RÉSZE EXTRÉM CSAPADÉKMENTES IDŐSORAINAK VIZSGÁLATA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSI KOCKÁZATOKRA 1 500 400 1 500 400 2100 Gödöllő, Páter u. 1.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00211 MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM A gondoskodás biorégészete - A beteggondozási szokások rekonstrukciója avar kori közösségekben  1 979 000 1 979 000 1088 Budapest, Baross utca 13.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00231 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SARS-COV-2 fertőzés szervezeten belüli dinamikájának matematikai modellezése és farmakológiai vonzatai  1 997 885 1 997 885 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00236 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM A lézer indukált plazma spektroszkópia teljesítményének javítása szilárd mintákon többkomponensű fém nanorészecskékkel 1 992 560 1 992 560 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00249 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 3D nyomtatási technológiák és anyagok az élelmiszerek és az emberi kórokozók elnyomására 2 000 000 2 000 000 1118 Budapest, Ménesi út 43-45.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00152 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Új, bioszén alapú nanokompozitok kifejlesztése a szennyezett üledék helyreállításához 1 229 230 1 229 230 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00162 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT Felületek kezelésére alkalmazott rádiófrekvenciás gerjesztésű gázkisülések jellemzése 1 916 840 1 916 840 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00223 WIGNER FIZIKAI KUTATÓKÖZPONT Képalkotás kozmikus müon keltette másodlagos részecskék detektálásával 1 966 632 1 966 632 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33.
2019-2.1.11-TÉT-2020-00245 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szerbiai és magyarországi származású Artemisia taxonok morfológiai, beltartalmi és biológiai aktivitás vizsgálata  2 000 000 2 000 000 1118 Budapest, Villányi út 29-43.
Utolsó módosítás: 2021. szeptember 21.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?