Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Horizont 2020 KKV fejlesztési eszköz rásegítő pályázat (2018-2.1.4-KKV), támogatott projektek
2019. december 13.
Módosítás: 2020. június 16.
Olvasási idő: 3 perc
A 2019-2.1.4 KKV felhívás azon mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását célozza, amelyek az Európai Unió által meghirdetett Horizont 2020 program KKV fejlesztési eszköz pályázatának 1. fázisán a szakmai küszöböt elérő nemzetközi értékelést kaptak, de forrás hiányában nem nyertek támogatást. A pályázók a termékötlettel kapcsolatos üzleti terv és megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására kaphatnak vissza nem térítendő támogatást az NKFI Alapból, ami hozzásegítheti őket a H2020-pályázat 2. fázisán történő sikeres szerepléshez.

A 2019. szeptember 30-i benyújtási határidőre 11 pályázat érkezett be, összesen 43,9 millió forintos támogatási igénnyel. A pályázatokat nemzetközi szakértői csoport értékelte az adott program nemzetközi értékelési rendszere szerint. A felállított rangsor és az értékelések ismeretében az Innovációs Testület 8 pályázatot javasolt támogatásra az NKFI Hivatal elnökének.

A jelen támogatói döntéssel összesen a felhívás teljes keretösszegéből 31,93%, azaz 31,9 millió forint kerül felhasználásra.

TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2019. december 12.

Projekt azonosító száma
A pályázó(k) neve
Projekt címe
Odaítélt támogatás
(Ft)
Projekt elszámolható összköltsége
(Ft)
Megvalósítási helyszín
2019-2.1.4-KKV-2019-00001 CYTOTECH Műszergyártó és Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Teljes mértékben automatizált vércsoport elemző berendezés, mely a „gold standard” csöves technológiát alkalmazza  4 000 000 4 000 000 2092 Budakeszi, Batthyányi u. 1/b
2019-2.1.4-KKV-2019-00003 Sincroll Drive Technologies Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A sincroll golyós hajtómű technológia egyes alkalmazásainak megvalósíthatósági elemzése 3 933 884 3 933 884 1037 Budapest, Remetehegyi út 49.
2019-2.1.4-KKV-2019-00005 ICG STÁDIUM Diagnosztikai és Menedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
VISIG - preventív karbantartási szolgáltatás megvalósíthatósági tanulmánya
4 000 000 4 104 000 6723 Szeged, József Attila sgt. 130.
2019-2.1.4-KKV-2019-00006 Doremi Today Vendéglátó Korláttolt Felelősségű Társaság
50km – Eldobható tányérok és evőeszközök fenntartható gyártása helyben elérhető alapanyagokból, a körforgásos gazdaság fellendítése
4 000 000 4 000 000 1095 Budapest, Pozsonyi út 21.
2019-2.1.4-KKV-2019-00007 Filamania Korlátolt Felelősségű Társaság
PhilaMe - Fém nyomtató szál 3D-s nyomtatási termékekhez
4 000 000 4 000 000 2310 Szigetszentmiklós, Fenyőfa utca 23. A. ép
2019-2.1.4-KKV-2019-00008 NutriMed Étrendkiegészítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
NUTRIMED - Személyre szabott folyékony étrend-kiegészítő
4 000 000 4 000 000 4026 Debrecen, Simonffy utca 4-6, 1. em. 123.
2019-2.1.4-KKV-2019-00009 IncQuery Labs Kutatás-Fejlesztési Kft.
A FAUST projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése
3 996 345 3 996 345 1072 Budapest, Rákóczi út 36.
2019-2.1.4-KKV-2019-00011 MEGA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozása az „Endolaryngeal fonalvezető eszköz (ETGI) kifejlesztése az Endoszkópos arytenoid abdukciós lateropexy (EAAL) műtéti eljáráshoz” elnevezésű fejlesztési projekthez kapcsolódóan
4 000 000 4 000 000 6726 Szeged, Sas utca 3/3.
Utolsó módosítás: 2020. június 16.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?