Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Élvonal – Kutatói kiválósági program (KKP_19), támogatott projektek
2018. december 18.
Utolsó módosítás: 2018. december 18.
Olvasási idő: 3 perc
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Élvonal kutatói kiválósági program keretében 12 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 200 és 300 millió forint közötti, összességében mintegy 3,24 milliárd forintnyi támogatást, amelyet a következő öt évben a kutatócsoportja létrehozására vagy bővítésére, és világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektje magyarországi megvalósítására fordíthat.

A programra 31 pályázatot nyújtottak be több mint 8 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázatok 70%-a (mind a darabszámot, mind a támogatási igényt tekintve) az élettelen természettudományok, valamint az orvosi és biológiai tudományok területéről érkezett. A többi pályázat mintegy fele-fele arányban oszlott meg a bölcsészet és társadalomtudományok, valamint a komplex környezettudományok között. Az eredetileg 3 milliárd forinttal meghirdetett program keretösszege tovább emelkedett, miután a tavalyi Élvonal-nyertesek egyike, Nusser Zoltán időközben elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) Advanced Grant támogatását, ezért a projektjére elkülönített összeg felszabadult.

A támogatói döntés többszintű értékelés (anonim szakértői és testületi értékelés), valamint a pályázók prezentációi alapján született meg. A benyújtott pályázatokat az NKFI Hivatal által a szakterületi kollégiumok javaslata alapján felkért 2-4 anonim szakértő – köztük legalább egy külföldi – értékelte. A pályázatok és az anonim bírálatok alapján a szakterületi kollégiumok által javasolt szakértői csoport a pályázatokat a pályázati kiírás kiválasztási kritériumai szerint egyenként értékelte, majd a legjobb húsz kiválasztott pályázót személyes prezentáción is meghallgatta. A szakértői csoport a prezentációkat követően tett javaslatot a döntésre.

Ennek alapján az NKFI Hivatal elnöke 12 kiemelkedő kutatói pályázat támogatásáról döntött, összesen több mint 3,2 milliárd forint értékben.


TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: NKFI Hivatal
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2018. december 18.

Projekt azonosító száma
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamidő
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
129751
Gyuranecz Miklós: Új stratégiák a mycoplasmosis elleni védekezésben (MTA Agrártudományi Kutatóközpont)
60
285 500
129797
Juhász Gábor: A lizoszóma-funkció szabályozása (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
60
300 000
129814
Papp Balázs: Az anyagcsere sokféleségének mintázatai és evolúciós mozgatórugói élesztőkben (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
60
250 365
129848
Szathmáry Eörs: Evolúció és tanulás (MTA Ökológiai Kutatóközpont)
60
283 002
129866
Gali Ádám: Koherens kvantumállapotú anyagok (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont)
60
296 594
129877
Röst Gergely: Nemlineáris dinamikai rendszerek a sejtbiológiai folyamatok matematikai modelljeiben (Szegedi Tudományegyetem)
60
240 356
129909
Nagy László: A makrofágok gyógyító hatásaink feltérképezése és kiaknázása (Debreceni Egyetem)
60
224 580
129921
É. Kiss Katalin: Veszélyeztetett uráli nyelvek szintaxis-elméleti és magyar nyelvtörténeti tanulságai (MTA Nyelvtudományi Intézet)
60
208 296
129924
Kondorosi Éva: Peptidek szerepe a növény-baktérium kommunikációban (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
60
300 000
129936
Horváth Róbert: Egyedi sejtek jelölésmentes érzékelése és manipulációja: új irányok a biomérnöki kutatásokban (MTA Energiatudományi Kutatóközpont)
60
249 543
129954
Mócsai Attila: A neutrofil granulociták működésének genetikai vizsgálata (Semmelweis Egyetem)
60
300 000
129961
Katona István: Klasszikus és új típusú kannabinoid jelátviteli folyamatok nanoskálájú molekuláris sokfélesége és neuropszichiátriai jelentősége (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet)
60
299 149
Utolsó módosítás: 2018. december 18.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?