Ön itt áll: PályázóknakPályázatokTámogatott projektekNKFI Alap
Élvonal – Kutatási Kiválósági Program (KKP_21), támogatott projektek
KKP_21 támogatott projektek
2021. június 15.
Módosítás: 2022. szeptember 12.
Olvasási idő: 4 perc
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében 2020. november 20-án meghirdetett Élvonal - Kutatási Kiválósági Program keretében 8 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 200 és 300 millió forint közötti, összességében mintegy 2,23 milliárd forintnyi támogatást. A kutatási támogatás lehetőséget teremt arra, hogy a pályázó a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projektet valósítson meg Magyarországon, amely hozzásegíti az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetésre kerülő kutatás-támogatási programokban való sikeres részvételhez.

A pályázati kiírás kiválasztási kritériuma – az előző évi pályázathoz hasonlóan – a vezető kutató korábbi sikeres nemzetközi megmérettetése volt. A programra 11 érvényes pályázatot nyújtottak be több mint 3 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázatok 64%-a (7 db) az élettelen természettudományok, 18%-a (2 db) az orvosi és biológiai tudományok területéről érkezett, 1-1 pályázatot nyújtottak be a bölcsészettudományok, illetve az ökológia területéről.

A támogatói döntés az NKFI Hivatal által felkért értékelő testület bírálata, valamint a pályázók személyes projekt bemutató prezentációi alapján született meg. Az értékelő testület megvizsgálta a benyújtott pályázatokat a pályázati kiírás kiválasztási kritériumainak való megfelelőség szempontjából, és mind a 11 pályázatot benyújtóját felkérte, hogy személyes meghallgatáson prezentálják projektjavaslatukat. Az értékelő testület a prezentációkat követően rangsorolta a pályázatokat, és 8 pályázat támogatására tett javaslatot a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter számára.

Ennek alapján a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter kijelölése szerint eljárva az innovációért felelős helyettes államtitkár a döntött a következő 8 kiemelkedő kutatói pályázat támogatásáról, összesen 2,23 milliárd forint támogatási összeggel:


TÁMOGATOTT PROJEKTEK

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2021. június 3.

Szakértői testület
Projekt azonosító száma
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely
Futamidő
(hó)
Odaítélt támogatás
(EFt)
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 137373 Dombi Péter: Nemlineáris plazmonikai jelenségek és eszközök (Wigner Fizikai Kutatóközpont) 60 300 000
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 137490 Gerencsér Balázs: Kifinomult véletlen bolyongások és kifinomult új összeköttetések (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 60 232 908
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 137491 Kubinyi Enikő: Társállattartás evolúciós perspektívából: új megközelítés az emberi és az állati egészség fejlesztéséhez (Eötvös Loránd Tudományegyetem) 60 299 400
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 137523 Molnár László: Csillagszeizmológiai laboratóriumok (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) 60 299 795
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 138144 Tapasztó Levente: Új jelenségek 2D anyagok társításával felépített mesterséges kristályokban (Energiatudományi Kutatóközpont) 60 277 200
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 138270 Csóka Endre: Véletlen gráfok és lokális algoritmusok (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 60 218 366
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 138726 Roska Botond: Újszerű megközelítések a látás helyreállítására és a látásvesztés lassítására (Semmelweis Egyetem) 60 300 000
'Élvonal' Kutatói Kiválósági Program 139502 Abért Miklós: Csoportok és gráfkonvergencia (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) 60 299 583
Utolsó módosítás: 2022. szeptember 12.
Visszajelzés
Hasznos volt az oldal információtartalma az Ön számára?