A pályázati kiírás kiválasztási kritériuma – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – a vezető kutató korábbi sikeres nemzetközi megmérettetése volt. A programra 19 érvényes pályázatot nyújtottak be több mint 6,2 milliárd forint támogatási igénnyel. A pályázatok 47,4%-a (9 db) az élettelen természettudományok, 26,3%-a (5 db) a környezettudományok területéről érkezett, 3 pályázat a bölcsészet- és társadalomtudományok, 2 pályázat pedig az orvosi és biológiai tudományok területéről.
A támogatói döntés az NKFI Hivatal által felkért értékelő testület bírálata, valamint a pályázók személyes projekt bemutató prezentációi alapján született meg. Az értékelő testület megvizsgálta a benyújtott pályázatokat a pályázati kiírás kiválasztási kritériumainak való megfelelőség szempontjából, és mind a 19 pályázatot benyújtóját felkérte, hogy személyes meghallgatáson prezentálják projektjavaslatukat. Az értékelő testület a prezentációkat követően rangsorolta a pályázatokat, és 10 pályázat támogatására tett javaslatot a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter számára.
Ennek alapján a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter kijelölése szerint eljárva az innovációért felelős helyettes államtitkár döntött a következő 10 kiemelkedő kutatói pályázat támogatásáról, összesen 3 milliárd forint támogatási összeggel:
TÁMOGATOTT PROJEKTEK
Támogató: Kulturális és Innovációs Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2022. augusztus 30.
Szakértői testület |
Projekt azonosító száma |
Vezető kutató/Projekt címe/Kutatóhely |
Futamidő (hó) |
Odaítélt támogatás (EFt) |
---|---|---|---|---|
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 143986 | Vida Krisztián: Élet egy aktív csillag körül - hogy befolyásolja a csillagaktivitás bolygóik lakhatóságát? (Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) | 60 | 310 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144059 | Bárány Balázs: Fraktálgeometria és alkalmazásai (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) | 60 | 310 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144068 | Török Péter: A biodiverzitás biztosítás három szintje: Terjedés, megtelepedés és társulási szabályok (Debreceni Egyetem) | 60 | 310 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144095 | Szilágyi István: Nanozyme kompozitok: a multifunkcionális biokatalizátorok következő generációja (Szegedi Tudományegyetem) | 60 | 320 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144096 | Deák-Valkó Orsolya Emőke: Természet-alapú megoldásokra épülő gyeprekonstrukció agrárökoszisztémákban: integrált táj- és magökológiai megközelítés (Ökológiai Kutatóközpont) | 60 | 310 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144148 | Némethi András: Szingularitás csomók rácspontkohomológiái (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet) | 60 | 293 564 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144180 | Beke-Somfai Tamás: Szupramolekuláris peptidrendszerek funkcionális kontrollja (Természettudományi Kutatóközpont) | 60 | 320 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144193 | Koren Miklós: A menedzserek piaca (Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) | 60 | 280 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144199 | Csanády László: Kórtani jelentőségű ioncsatornák molekuláris mechanizmusai (Semmelweis Egyetem) | 60 | 270 000 |
Élvonal' Kutatási Kiválósági Program | 144209 | Magyari Enikő Katalin: Dominóhatás: Az éghajlat, a környezet és a termelő gazdálkodás változásainak nyomon követése a neolit életmód összeomlásakor Közép-Kelet és Délkelet-Európában (DOMINÓ-KLÍMA) (Eötvös Loránd Tudományegyetem) | 60 | 270 881 |